Ha szombat-vasárnap együtt is eszik a család, az csak két nap a hétből. Ám az óvodákban és a napközikben nem megfelelő az étkeztetés, a kamaszok pedig zsebpénzükkel bevonulnak egy-egy gyorsétterembe… Az iskolának és a médiának nagy szerepe lenne abban, hogy megtanítsa a gyerekeket a helyes táplálkozásra.
Kovács Katalin újra egy hajóba ülhet Janics Natasával. A szerda esti egyeztetéssel megmenekült a magyar kajak aranypárosa, és Pekingből is aranyérmet hozhat.
Az elmúlt két évben jelentősen megnőtt a kereslet a különböző tőkepiaci eszközök iránt. Az igényhez a bankok is alkalmazkodtak, együttműködve az alapkezelőkkel: a piacon egyre több garantált struktúrát találunk, hiszen az ügyfél továbbra is biztonságban szeretné tudni megtakarításait. A biztonságnak azonban mindig ára van.
Felháborodottan utasították vissza kormánypárti és ellenzéki politikusok egyaránt a Magyar Narancs eheti számában megjelenteket, amely szerint az uniós pénzek felhasználását ellenőrző eseti parlamenti bizottság több tagja korábban javadalmazást kapott volna nyertes pályázóktól. A honatyák tagadják az érintettséget, s arra hívják fel a figyelmet: a helyi érdekek képviselete nem zárja ki, hogy…
A Budapesti Rendőr-főkapitányság az összesen 113 hozzájuk érkezett október 23-i bejelentésből hatot kezel kiemelt figyelemmel; közte a Fidesz nagygyűlést és a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) rendezvényét, illetve az állami ünnepségeket is. Tóth Gábor, budapesti rendőrkapitány becslése szerint 50 millió forintba fog kerülni a rendezvények biztosítása. A MÖM egyébként felhívást adott ki a Szabadság…
Adatvédelmi aggályokat is felvet, ha a Fidesz és a KDNP a jövő szerdára tervezett leadás után is gyűjti az aláírásokat a népszavazásra. Az ellenzéki pártok ezzel szeretnék elérni a milliós számot, ám a leadás után már nincs meg az a cél, ami alapján az adatokat gyűjthetnék és kezelhetnék. A "szükséges számú" aláírások gyűjtésére Tarlós István ma 14 órakor indítja az "aláírásgyűjtési órát", ami…
A magyar internetezők ritkán használják a bankügyeik intézésére a világhálót, és a pénzkiadó automatákat is a nemzetközi átlagnál ritkábban veszik igénybe. A többi mellett ezt állapítja meg a AC Nielsen 46 országban végzett online kutatása.
Megszűnt az állami fenntartású múzeumok ingyenes belépője. A három évvel ezelőtt hozott intézkedést az érintett intézmények vezetői már akkor bírálták, s csatlakozott hozzájuk a Római Szerződésre hivatkozva Brüsszel is. A megkérdezett múzeumi szakemberek szerint az ingyenesség az állami kompenzációval együtt is jelentős veszteséget okozott az érintetteknek.
Miután évforduló minden évben van, egy 1956-os témát választó film soha nem lehet megkésett. Legfeljebb a kerek évfordulóról maradt le, de ha azt vesszük, hogy az 50. ugyanazt ünnepli, mint az 51., akkor sem a film, sem a néző nem maradhat le semmiről. Más kérdés, hogy egy évfordulóra szánt film mennyiben képvisel, képviselhet valamilyen külön értéket, ha a múzsája egy puszta dátum. Bár Szomjas…
Nem csupán az embereknél, hanem több állatfajnál is gyorsabban öregszenek, és hamarabb halnak meg a férfiak. A kutatók úgy vélik, megtalálták a jelentés okát.
A legtöbb vezető tart az olyan helyzetektől, amikor hatáskörén kívül, ismeretlen terepen, ismeretlen emberekkel kell együttműködnie, pedig ez a képesség saját megítélésük szerint is meghatározó fontosságú lesz a jövőben. Egyebek mellett ezt állapította meg a hazai vezetők körében a Common Purpose Magyarország Egyesület megbízásából a GfK Hungária Piackutató Intézet által készített felmérés.
A katolikusok tiltakozása ellenére kiállítják Jézus életnagyságú, csokoládéból készült szobrát New Yorkban - igaz, nem abban a galériában, amely eredetileg tervezte az olasz szobrász alkotásának bemutatását.
Az elmúlt évek legizgalmasabbnak ígérkező Forma-1-es idényzáróját rendezik vasárnap este Interlagosban. A végső győzelemért küzdő három pilóta közül Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) nem is gondol arra, hogy elbukhatja a vébét, Fernando Alonso (McLaren-Mercedes) kijelentette, hogy megbízik csapatában, míg Kimi Raikkönen (Ferrari) szerdai születésnapja után most hétvégén várja az ajándékot.
A hónap végén terjeszti az Országgyűlés elé a kormány a több-biztosítós rendszerről szóló törvényjavaslatot - közölte tegnap Budai Bernadett szóvivő, miután szerda késő este a kormány első olvasatban tárgyalt a javaslatról. A kormány jövő szerdán dönt a javaslatról, ezt megelőzően a pénzügyi és az egészségügyi tárca vezetője, illetve a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli…
Ultimátumot adott Paul McCartney-nak válófélben lévő felesége: Heather Mills azt követeli, hogy a zenész kösse meg vele az 50 millió fontos válási egyezséget, különben bíróság elé viszi az ügyet.
Október 23-án a MÁV nem indít mentesítő járatokat, de a jobban kihasznált vonatokhoz több kocsit csatol. A hosszú hétvégén a határátkelőknél félórás várakozásra lehet számítani. Az ünnepségek miatt a főváros több utcája és tere személygépkocsival megközelíthetetlen lesz, és lesz olyan környék, amelyet a gyalogosforgalom elől is lezárnak. Az InfoRádió összeállítása a fontos tudnivalókról.
Ma délután kezdi el a Fidesz és a KDNP az aláírásgyűjtést a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazásokhoz. A két ellenzéki pártnak kérdésenként 200 ezer aláírást kell összegyűjtenie, és erre a törvény szerint négy hónapja lenne, ugyanakkor Orbán Viktor Fidesz-elnök keddi közlése szerint 48 óra alatt képesek lesznek az aláírások összegyűjtésére, és azt szeretnék, ha…
Erőteljes magyar tőkekivitel valósul meg a közép-kelet-európai illetve a dél-európai államokba, a magyar tőkeexport 75-80 százaléka ebbe a térségbe irányul - mondta Novák Tamás, a Világgazdasági Kutatóintézet kutatásvezetője.
Frakcióülést tart ma a Fidesz, amelyen szó lesz a népszavazásról és a jövő heti parlamenti költségvetési vitáról is. A frakcióülésen várhatóan Tarlós István, a népszavazási kampány irányítója ad tájékoztatást a délután induló aláírásgyűjtésről. Emellett szó lesz a költségvetési vita menetrendjéről is; a jövő évi büdzséről szóló törvényjavaslat általános vitáját a jövő héten kezdi meg az…
A Fidesz frakcióvezetője szerint a pártjuk által kezdeményezett, számukra sikeres, érvényes és eredményes népszavazás után Gyurcsány Ferencnek le kellene mondania a miniszterelnöki posztról.
A magasabb globális olajárak egyelőre nem befolyásolják lényegesen a világgazdasági aktivitást, de a kockázat növekszik - jelentette ki a Nemzetközi Valutaalap vezetője.
Öt újszülött műanyag zsákba bújtatott földi maradványait találták meg egy pincében Franciaország északi részén - közölték igazságügyi forrásból. A hatóságok az ügyben kihallgatnak egy párt; egy
Az Európai Unió Ifjúság 2000-2006 nevű programjának magyarországi keretéből több mint húszmillió forint jutott azoknak a szervezeteknek, amelyek a Zuschlag-ügyben az ügyészség látókörébe kerültek - írta a tudomására jutott információkra hivatkozva pénteken a Népszabadság.
Teljes körű megállapodásra jutottak az EU tagországainak állam- és kormányfői Lisszabonban: az EU intézményes reformja 2009-től fokozatosan életbe léphet
Elismerte az izraeli nagykövetség szóvivője, hogy Simon Peresz államfő a múlt héten Magyarország és Lengyelország felvásárlásáról beszélt egy fórumon. – Senkit nem akart megsérteni az izraeli államfő a kijelentésével, inkább szerencsétlen szóhasználatról beszélhetünk ebben az ügyben – reagált megkeresésre az izraeli nagykövetség.
A hónap végéig be kell nyújtani az Országos Egészségbiztosítási Pénztár privatizációjáról szóló törvényjavaslatot, ám a biztosítási reformnak a mai napig több vitatható pontja is van - írta a Heti Válasz.
Az 1988 óta működő, közel húsz éves hazai adórendszer megérett egy olyan átfogó modernizációra, amely egyidejűleg tud megbízható választ adni a nemzetközi adóverseny kihívásaira, képes megfelelni a költségvetés bevételi várakozásainak, helyes irányba orientálni a gazdasági szereplők döntéseit és a mainál igazságosabb közteherelosztást biztosíthat – állapítja meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ)…
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség nyomozás megindítására utasította a nyírbátori rendőrkapitányságot a napokban Veres János pénzügyminiszter fiainak büfébotrányával összefüggésben
Ma délután kezdi el a Fidesz és a KDNP az aláírásgyűjtést a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazásokhoz. A két ellenzéki pártnak kérdésenként 200 eze...
Csaknem húszmillió forint uniós pénzt nyertek azok a civil szervezetek, melyek többségét a Zuschlag-üggyel összefüggésben vizsgálja az ügyészség - értesült a Népszabadság.
Alkotmányos válság nincs, politikai válság azonban megfigyelhető Magyarországon - mondta Schiffer András, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvivője a XXI. Század Intézet rendezvényén.
Rendôrségi eljárás indult Kelemen Anna ellen gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt. A nyuszilány felelôtlensége ugyanis kórházba juttatta a hetvenhét éves Zsuzsa nénit. A botrányhôsnô Zeusz nevû kutyája megtámadta az idôs asszonyt, s a karját annyira szétmarcangolta, hogy már kétszer meg kellett mûteni, de ujjait nem tudja mozgatni.
Eljegyzési gyűrűt vásárolt néhány órával a tragikus autóbaleset előtt Dodi al-Fayed a walesi hercegnőnek. Az ékszerboltban tett látogatását videókamerák is megörökítették.
A nemzetiségi nyelv és irodalom, valamint a nemzetiségi nyelvi vizsgatárgyak írásbeli vizsgáival ma megkezdődnek az október-novemberi érettségi vizsgák, az Oktatási Hivatal összesen m...
Nagy Imrét, a KISZ egykori első titkárát és Dóra Ottót, az MSZP Nógrád megyei elnökségi tagját nevezték ki nemrég igazgatósági elnöknek, a honvédelmi tárca két nyereséges cégében. A szaktárca állítja: sem a politikai, sem az üzleti kapcsolatnak nincs köze a kinevezésekhez.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a pártjuk által kezdeményezett, számukra sikeres, érvényes és eredményes népszavazás után Gyurcsány Ferencnek le kellene mondania a miniszterelnöki posztról - adta hírül az Inforádió.
Az Európai Unió Ifjúság 2000-2006 nevű programjának magyarországi keretéből több mint húszmillió forint jutott azoknak a szervezeteknek, amelyek a Zuschlag-ügyben az ügyészség látókörébe kerültek.
A vasárnap éjszakai verekedésben megrepedt a Hooligans zenekar basszusgitárosának koponyája. Késmárki Zsoltot jelenleg is kórházban ápolják, a basszusgitáros nem tud fellépni az együttes pénteki koncertjén.