A hatodik világrekordjukra készülő akrobaták, Ferenc (36) és Viktor (34) egyszerűen nem bírtak a vérükkel, és a sikeres előadásuk után minden tiltás ellenére kimentek a 200 km/órával érkező trópusi viharba, hogy sztárból ők is olvasó-riporterekké váljanak.
Tudta, hogy a méz amellett, hogy ízletes és egészséges csemege, remek szépségápoló szer is lehet? Bőrünket feszesebbé, simábbá, hajunkat fényesebbé, csillogóbbá, körmünket pedig erősebbé, ápoltabbá tehetjük vele.
Zsófi, a barátnőm, a napokban tért haza a Caminóról, a Spanyolország északi részén, pontosan a Tejút alatt húzódó, 800 km hosszú zarándokútról. Elmondhatatlanul büszkék vagyunk rá, hogy egyedül, gyalog, majd egy hónapon át, egy 10 kilós zsákkal a hátán, több száz kilométert maga mögött hagyva eljutott az Út végére, a Szent Jakab katedrálisba.
Zalaegerszeg - Ritkán látható gólt rúgott a zalaegerszegi Koplárovics Béla (26) a Nyíregyháza hálójába, mégsem lehetett maradéktalanul boldog, hiszen találata ellenére csapata vereséget szenvedett az újonc otthonában, és a jó rajt után visszacsúszott a középmezőnybe.
Béres Alexandra és a Mindmegette ismét közös pályázatot hirdet: október 9-től várjuk Tőletek azokat a kipróbált recepteket, amelyeket a Súlykontroll Program II. szakaszának követelményei szerint állítottatok össze, és készítettetek el.
Hamiltonnak diadalmaskodnia sem kellett ahhoz, hogy már Kínában világbajnok legyen: az angol pilóta már akkor is révbe ért volna, ha Alonso maximum egy, Räikkönen pedig legfeljebb hat ponttal gyűjt nála többet.
A spárga már nem csak a királyok eledele: az ízletes zöldséget egyre több helyen árulják elérhető áron. Ne habozz kipróbálni a spárgából készült fogásokat, amelyek egészségesek, és segítenek megszabadulni a felesleges kilóktól.
A belső ellenzék hallgatott, és együtt ette a kormánytagokkal az ingyengulyást, a sajtos-tejfölös lángost és a tortát, amit Gyurcsány Ferenc szeletelt fel nekik.
Budapest - Úgy tűnik, hogy Marsovszky Balázs nem fogja követni a botrány névadóját, Zuschlag Jánost és két társát, Lados Istvánt, valamint Katus Ferencet a börtönbe, hiszen megtérítette a terhére róható esetleges kárt.
Keszthely - A Szent András Gyógyfürdőben fiatalodik”, 95 éves lesz november 20-án, politikus, közíró, császári-királyi családjában az utolsó trónörökös, aki 1961-ben mondott le a trónról. Osztrák, racscsolva bár, de tökéletesen beszél magyarul, sőt bárhol jár a világban, lobbizik Magyarországért.
Eger - A nagy négyes tagjai közül elsőként a Honvéd férfi pólócsapata vesztett pontot a bajnokságban, a tegnap délutáni rangadón 9-8-ra alulmaradt a hazai környezetben játszó Egerrel szemben.
Jó hétvégéje volt az európai nagycsapatoknak: a Real Madrid, a Barcelona, az Inter, a Milan, a Roma, a Bayern München, az Arsenal, a Manchester United és a Chelsea is győzött. Meglepő egyhangúság a Bajnokok Ligája szerdai meglepetés-dömpingje után. A hétvége futball-összefoglalója
Makó - Jól megverték, majd elrabolták a pénzét annak a makói taxisnak, akinek támadóit elfogta a rendőrség. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett. - A rendőrség adatai szerint a taxis Makóról szállította Magyarcsanádra a helybeli férfiakat, akikkel a megérkezés után vitába keveredett a fuvardíj fizetése miatt.
Budapest - Durvul a harc az Egészségügyi Minisztérium parkolóiért zajló küzdelemben. Rogán Antal V. kerületi polgármester azt ígérte, ha a tárca ma önként nem adja át, elbontatja a sorompót, és megbírságolják a jegy nélkül várakozókat. A minisztérium szerint ez súlyos jogsértés lenne.
Az éves szeptemberi magyarországi infláció több százalékpontos zuhanására számítanak a hét második felében esedékes adatsorról kiadott első előrejelzéseikben vezető londoni befektetési házak, azzal együtt is, hogy értékeléseik szerint a térséget évtizedek óta nem látott élelmiszerár-sokk érte.
Összezördült a gondozóival a hollandiai állatkert orángutánja. Sibu ugyanis egyszerűen nem hajlandó elfogadni a férfi gondozókat, és a nők közül is kizárólag a szőke, tetovált ápolókat tűri meg.
A lelkiismeret-furdalástól gyötört David Beckham egyszerre két otthont is vásárol édesapjának, akit kis híján leveszített. A sztárfocista ismét közel akar kerülni az édesapjához, akit majdnem elvitt a szívroham.
Budapest vendége volt a hét végén Bill Clinton. A volt amerikai elnök tárgyalt Gyurcsány Ferenc kormányfővel, mintegy 250 meghívott előtt beszédet mondott a Közép-európai Üzleti Fórumon. Clinton Athénból érkezett, s Németországba utazott tovább, s olyan jól érezte magát, hogy végül egy teljes napot töltött a magyar fővárosban.
Mi indokolja a társadalombiztosítás átalakítását, hogyan tervezi a kormány a változtatást, és milyen menetrend szerint hatják azt végre? Egyebek mellett ezek is kiderülnek az egészségbiztosítási reform részletes koncepciójából, amelyet ma hoz nyilvánosságra az Egészségügyi Minisztérium. Úgy tudjuk, a dokumentumban az szerepel: a pénztárak a profitra nem kapnak állami garanciát, de a járulékot nem…
Sokkoló képek készültek Harry hercegről; a brit trónörökös kisebbik fia az orrán keresztül szippantja fel a vodkát, pedig ez orvosok szerint életveszélyes.
Ne merjék az erkölcs ítélőszéke elé vonni a magyar baloldalt azok, akiknek eddig az volt az egyik legnagyobb teljesítménye, hogyan lehet a pártszékház eladásából magánvagyont csinálni - közölte az MSZP 18. születésnapi ünnepségén Gyurcsány Ferenc. A kormányfő beszédében visszautasította a pártját ért vádakat és azt hangoztatta, az MSZP-ben, akár a jobboldalon alapvetően tisztességes emberek…
Egy éve ezekben a napokban élte át a kormány először a rendszerváltás óta a bizalmi szavazást, amely a kormányon belül stabilizálta Gyurcsány Ferenc helyzetét. Az ellenzék viszont a Kossuth téren tartott gyűléseken, majd a parlamenti kivonulásokkal próbálta lehetetlenné tenni a kormányfőt kevés eredménnyel. Mint összeállításunkból kiderül, a kormányfőnek először éppen három éve megválasztott…
Még ebben a hónapban bemutatja Budapest-programját Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője. A dokumentum a párt önkormányzati programjának alapja lesz 2010-ben, amikor várhatóan ő indul a párt színeiben a főpolgármesterségért. A független politikus lapunknak adott interjújában beszélt arról is: politikai felelősként bízik a Fidesz általa irányított népszavazási kampányának sikerében.
Madeleine McCann DNS-maradványait a családi apartmanból sikátorokon és utcákon át a tengerpartig követte egy ismert fejvadász, aki így újabb bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a kislányt élve rabolták el május elején Portugáliában, majd a tengeren keresztül menekültek el vele.
Madárinfluenzában meghalt egy 44 éves nő Indonéziában, ezzel 87-re emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma a délkelet-ázsiai országban - közölte hétfőn a jakartai egészségügyi minisztérium. Az újabb áldozat múlt szombaton halt bele a betegségbe a Szumára szigetén fekvő Pekanbaru város kórházában. A betegség emberre is veszélyes, H5N1 altípusú vírusa már az indonéz tartományok legtöbbjében…
Több kormány közeli cég, köztük Bajnai Gordon két korábbi érdekeltsége is százmilliós összegben kapott megbízást a miniszter által felügyelt Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől - írja a Magyar Nemzet. Az uniós közpénzekkel kapcsolatos kommunikációt hárommilliárd forintos értékben részben ismét olyan cégekre bízták, amelyek a lap szerint a balliberális elithez kötődnek.
A diktatúrák legyőzése címmel európai költők, írók, képzőművészek részvételével tartanak kétnapos találkozót péntektől Budapesten - tájékoztatta a Román Kulturális Intézet az MTI-t.
Egy lakosra számítva a világon Szlovákia vezet az autógyártásban, az abszolút számokat tekintve pedig az ötödik autó-nagyhatalom, az Egyesült Államok, Japán, Kína és Németország után.
Egy hálószobás surrey-i otthonából egy tízmillió fontot (3,6 milliárd forintot) érő monacói otthonba költözik Lewis Hamilton, a Forma-1 brit sztárja. A 22 éves versenyző Svájc helyett választotta a tengerparti adóparadicsomot.