A szélsőséges politikai erők elszigetelésének fontosságáról beszélt a miniszterelnök a XX. századi magyar progresszió címmel a Parlamentben tartott konferencián.
A helyi Vöröskereszt munkatársai abbahagyták a kutatást a Kongói Demokratikus Köztársaságban történt csütörtöki repülőgép-szerencsétlenség áldozatai után, jelentette be a szervezet szóvivője szombaton. A legutolsó adatok szerint legalább ötven ember halt meg, miután a repülőgép Kinshasa egyik külső munkásnegyedére zuhant.
Elkészült a Talentis Group Holding érdekeltségébe tartozó, az első lépcsőben közel 70 hektár területen felépülő, mintegy 300.000 négyzetméter beépített területtel számoló szabadidőpark építészeti koncepcióterve, amelyet a neves nemzetközi ingatlanvásáron, a müncheni Expo Realon más projektekkel együtt ebben a hónapban mutatnak be külföldi beruházók előtt.
Egy nappal azután, hogy a sportfelügyelők felmentették Sebastian Vettelt, akit korábban egy tízhelyes rajtbüntetéssel sújtottak a Japán Nagydíjon történtek miatt, szombat délután mégis hátrasorolták, mert feltartotta egyik társát az időmérő edzésen Sanghajban.
Az ország számos hangszerkereskedôje állítja ki büszkeségeit a hétvégén Budapesten, a Syma csarnokban. Számtalan hangszer után sóvároghatnak a zene szerelmesei. Köztük a legértékesebb egy 1957-es Les Paul gitár, Gibson egyik remekmûve. Sidlovics Gábor a Zanzibár gitárosa büszkén pengette.
Újabb buddhista szerzetesek szabadon bocsátását jelentette be szombaton a mianmari katonai junta, amelynek biztonsági erői szeptember végén brutális erőszakkal léptek fel a kormányellenes tüntetőkkel, köztük több ezer szerzetessel szemben. Hivatalos közlés szerint a szeptember végi békés tüntetések nyomán őrizetbe vett 513 szerzetesből 404-et helyeznek most szabadlábra a hatóságok. Ezek az adatok…
Gyurcsány Ferenc és "tettestársai" "húzzanak el" az állami pénzek közeléből és az ország éléről - jelentette ki Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Komoly terveket szövöget a jövôre nézve George Clooney. A szívtipró állítólag politikai karriert akar befutni, és az amerikai elnöki székre pályázik. Legjobb barátja, Brad Pitt szerint Clooney-ból jó elnök lehetne.
Ha nem sikerült összhangba hozni a Lex Molt az Európai Uniós előírásokkal, akkor Magyarország megváltoztatja a törvénytervezetet-, jelentette ki Gyurcsány Ferenc kormányfő a Financial Times című gazdasági lapnak adott, és szombaton megjelent interjújában.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone elmondta, hogy a sport megmentőjeként tekint Lewis Hamiltonra, aki gőzerővel száguld első világbajnoki címe felé.
Marion Jones magyar idő szerint szombat hajnalban vallomást tett a New York Kerületi Bíróságon, ahol elismerte, hogy hazudott, amikor azt állította, soha nem használt doppingszereket.
Szombaton verőfényes napsütésben, több mint félezer érdeklődő előtt tartották meg az idei magyar szürkebika-árverést és tenyészszemlét a hortobágyi Pusztai Állatparkban. Az árverést megelőzően köszöntötték a 75 éve Bodó Imre professzort, a Szürkemarhát Tenyésztők Egyesületének elnökét. Boda Mihály, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: Bodó Imre…
Rekordáron vásárolta meg Ernst Wastl műgyűjtő, az Ernst Galéria tulajdonosa a Swarovski kristályokkal díszített Tejút című szobrot. Az 5.5 millió forintért leütött műtárgy áfával együtt elérte a 6.6 milliós vételárat.
Európában körülbelül 150 millió ember túlsúlyos vagy elhízott. Magyarországon az emberek egyharmada küzd túlsúllyal, és 20 százalékuk már kövér. A fejlett világ közös gondjára az egészségügyi kockázatok, másrészt a gazdasági következmények miatt egyre inkább odafigyel az Európai Unió. Egy számítás szerint az EU-ban évi 1 százalékkal csökkenhet a gazdaság teljesítménye az emberek túlsúlya miatt.
A magyarországi reklám- és kommunikációs szakma a Magyar Reklámszövetség vezetésével az idén október 8-12. között rendezi meg a 3. Reklámhetet, mely a Reklámpapi...Etetés? címet kapta - közölte a szövetség.
A Gázai-övezetbe vezető fegyvercsempész-alagutat fedeztek fel az egyiptomi hatóságok, írta szombaton a Jerusalem Post című izraeli lap. Az egyiptomiak egy embert letartóztattak, aki éppen használta az újonnan ásott járatot.
Brit sajtóértesülések szerint vasárnap hozza meg végleges döntését Gordon Brown kormányfő arról, hogy kiírja-e még az idén az előrehozott választásokat.
Pervez Musarraf nyerte szombaton a pakisztáni elnökválasztást- jelentette az AFP hírügynökség magas rangú kormányhivatalnokra hivatkozva. A névtelenséget kérő forrás azt mondta: elsöprő győzelmet aratott az 1999 óta hatalmon lévő politikus.
A helyszínen meghalt egy 38 éves férfi, aki autójával szombaton Jászszentlászló és Kiskunfélegyháza között, előzés közben, leszaladt az útról, villanyoszlopnak ütközött, melynek következtében kirepült a személygépkocsiból - közölte az MTI-vel a rendőrség. A helyszínre érkező mentősök már nem tudták megmenteni a kiskunfélegyházi férfi életét - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság…
Ha nem akarod, hogy kiábránduljon belôled a párod, tilos kinyúlt, foltos pólóban fôzôcskézni, zsíros hajjal lófrálni, lábszagot eregetni, együtt tampont vásárolni – tanácsolja az Életforma.hu honlap. S még mennyi mindent! - tették hozzá olvasóink, bár a pszichológus szerint egy jó kapcsolatba igenis minden belefér.
Demonstrációt szervez a fővárosban október közepén a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, ha az oktatási tárca nem fogadja el a tandíj ügyében megfogalmazott javaslatukat.
Fernando Alonso nem kímélte csapatát és a Kínai Nagydíj időmérő edzését követően kitálalt a spanyol riportereknek, akiknek többek között azt is elmondta, hogy sokkal jobb bánásmódot érdemelt volna a McLarentől az idei évben.
A magyarság számára a XXI. században a szabadság és a függetlenség mindenek előtt nemzeti összetartozást, a nemzet egységét jelenti, azt, hogy minden lehetőséget kihasználunk a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítésért - jelentette ki szombaton Nagyváradon a Fidesz elnöke. Szacsvay Imrének, az Országgyűlés egykori jegyzőjének és az 1848-1849-es szabadságharc mártírjának nagyváradi szobra…
Ismét eljegyzési lázban ég London, miután Vilmos trónörökös és kedvese, Kate Middleton a tavaszi szakítást követő újbóli egymásra találás óta először jelent meg együtt nyilvánosan.
A várakozások szerint hatvanmillió dollárért (több mint tízmilliárd forint) kell majd el Paul Gauguin egyik festménye egy New York-i árverésen, közölte pénteken a Sotheby's aukciós ház. A francia posztimpresszionista festő 1892-ben készített alkotását november hetedikén árverezik el.
A 48/49-es szabadságharc idején sok nemzetiséghez tartozó emberek döntöttek úgy, hogy létrehoznak egy közös nemzetet a Kárpát-medencében – mondta Orbán Viktor a Fidesz elnöke reggel Érmihályfalván az aradi vértanúkra és az ötvenhatos forradalom után kivégzett Sass Kálmán református lelkészre emlékező ünnepi istentiszteleten.
Új honfoglalásra van szüksége a magyarságnak - jelentette ki szombaton, az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján szervezett megemlékezéseken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
Budapest - Egymilliót adnak Bill Clinton (61) skalpjáért! Egy főként külföldieknek készülő magyar honlap ennyi pénzt ajánl azoknak a hölgyeknek, akiknek sikerül ágyba bújniuk a volt amerikai elnökkel mai budapesti látogatása alatt, és fényképpel bizonyítani is tudják. Clinton a Monica Lewinsky-féle szexbotránnyal került az médiák kereszttüzébe.
Szerencsétlennek nevezte Didát, a Milan brazil kapusát az a skót szurkoló, aki berohant a pályára a Celtic elleni mérkőzés hajrájában. A 27 éves férfi hozzátette: nem akarta bántalmazni a kapust, csupán a vállánál érintette meg a hálóőrt.
Az idei év playmate-je Metzker Viktória mindössze 20 éves. A szôkeség győzelmével luxusautót, luxuslakást, egymillió forint értékű plasztikai beavatkozást, ruha- és ékszerutalványokat kapott. Hogy a plasztikai műtétet igénybe veszi egyáltalán a gyönyörű testű szépség, az még a jövő zenéje, de az biztos, hogy Viki alig nyerte el az idei nyuszilány címét, máris kisebb-nagyobb botrányaitól hangos a…
Lewis Hamilton elárulta, nagyon csalódott volt, amiért kollégái élesen kritizálták vezetési stílusát, és azzal vádolták, hogy miatta ütközött össze Mark Webber és Sebastian Vettel a biztonsági autó mögött a Japán Nagydíjon.
A MOL-csoport kommunikációs igazgatója szerint az osztrák OMV lejárató kampányt indított a magyar kormány és a vállalat vezetése ellen. Ferencz I. Szabolcs elmondta: több, független ügyvédi iroda is megerősítette, hogy a Lex MOL-ként ismertté vált jogszabály-tervezet mindenben megfelel az uniós elvárásoknak.
Az Egészségügyi Minisztérium elkészítette az egészségbiztosítási reform részletes koncepcióját, amit hétfőn nyilvánosságra hoz és a jövő héttől egyeztetést kezd a koncepcióról a szakmai szervezetekkel és a politikai pártok képviselőivel - tájékoztatta a tárca sajtóosztálya szombaton az MTI-t.
Mihail Fradkov volt miniszterelnök lesz az orosz külföldi hírszerzés új vezetője - jelentette be szombaton Vlagyimir Putyin elnök. "Ami a külföldi hírszerzés új vezetőjének nevét illeti, az Mihail Jefimovics Fradkov" - mondta Putyin újságíróknak a tádzsik fővárosban, ahol volt szovjet tagállamok (FÁK) vezetőinek csúcstalálkozóján vett részt.
Újabb öt évre megerősítették hivatalában Pervez Musarraf pakisztáni államfőt a szombati elnökválasztás nem hivatalos eredményei szerint, de a legfelsőbb bíróság ellenzéki beadványok nyomán utólag még kizárhatja a politikust jelöltek közül.
Az irakban diplomáciai védelmet biztosító Blackwater biztonsági cég nagyban utazik: a modern fegyverek és harckocsik mellett helikopterflottával, sőt, még egy vadászgéppel is rendelkezik. A nagy stressznek azonban nagy ára van: egyre több a botrány a cég körül
Október 17-én tartja budapesti tandíjellenes demonstrációját a hallgatói Önkormányzat, erről a veszprémi közgyűlésén döntöttek A HÖOK közgyűlése elfogadta az alternatív tandíjjavaslatát is, amelynek legfontosabb elve: az fizet, aki nem tanul, jutalmat pedig az kap, aki jól teljesít.
Félezer helyi és mintegy 100 egykor Magyarországra kitelepített pozsonypüspöki magyar ember jelenlétében koszorúzta meg szombaton az 1960-ban Pozsonyhoz csatolt magyar faluban, Pozsonypüspökin a községből és a szomszédos Szunyogdiból kitelepített magyarok emlékére felszentel kopjafát Szili Katalin. Az Országgyűlés elnöke a Csemadok helyi alapszervezetének egy régebbi meghívását teljesítve…