2007. október 30. kedd

okt. 30
13:47
Symonds: Tragikus lenne, ha Kimi elvesztené a vb-címet (F1világ)
A Renault főmérnöke, Pat Symonds szerint tragédia lenne a sportra nézve, ha Lewis Hamilton a bíróságon szerezné meg az idei világbajnoki címet. A franciák szakembere bízik benne, hogy az FIA megfelelő ítéletet hoz majd az ügyben.
okt. 30
13:49
Fokozott rendőri ellenőrzés a fővárosban mindenszentek és halottak napján (Metropol)
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a temetőknél és környékükön mindenszentek és halottak napján a fővárosban - olvasható a rendőrség honlapján közzétett tájékoztatóban.
okt. 30
13:50
A rendőrök is ott lesznek a temetőknél (Infostart)
Fokozott ellenőrzést tart az ünnepek idején a rendőrség a temetőkben és azok környékén. Kiemelt figyelmet fordítanak a gépjárműlopások és feltörések, valamint a zseblopások megelőzésére is. A temetők reggel 7 órától este 8-ig lesznek nyitva.
okt. 30
13:52
Ivóvíz-alapítvány a cirkusztól (HírExtra)
A szegény országok ivóvízellátásának javítása érdekében alapítványt hozott létre Guy Laliberté, a montreali székhelyű Cirque du Soleil alapítója.
okt. 30
13:52
Fokozott ellenőrzést indít a MÁV (HírTV)
Csütörtöktől folyamatos megerősített országos jegyellenőrzésbe kezd a vonatokon a MÁV Start Zrt. a jegy vagy bérlet nélkül utazók kiszűrése érdekében. A megszokott jegyvizsgálókon felül további ellenőrök vizsgálják meg a jegyek, bérletek érvényességét, az igénybe vett kedvezmények jogosultságát, és a távolságra vonatkozó érvényességet.
okt. 30
13:56
Még az igazi ritkaságok is alacsony árról indulnak (Spa Trend Online)
Még az igazi könyvészeti ritkaságokat, bibliofil unikumokat is alacsony árról indítja 20. könyvárverésén a Krisztina Antikvárium. A november 10-i aukció anyagára kíváncsi leendő vásárlók egymásnak adják a kilincset a Roham utcai kereskedésben.
okt. 30
13:58
Sarkozy fizetésemelése (HírExtra)
"Többet dolgozni, többet keresni". Nicolas Sarkozy francia államfő elnökválasztási kampányígéretét elsőként önmagának kívánja betartani: a francia nemzetgyűlés kedden kezdi megvitatni az elnöki hivatal költségvetésének megháromszorozásáról (32 millióról 100 millió euróra emeléséről), és ezen belül a köztársasági elnök fizetésének megduplázásáról szóló törvénytervezetet.
okt. 30
13:58
Lányok a moziba (Spa Trend Online)
Egy tíz éve történt fővárosi taxisgyilkosság története szolgált alapul Faur Anna első, Lányok című játékfilmjéhez; a két kamaszlány történetéről szóló alkotást november 8-tól vetítik a mozikban.
okt. 30
14:00
A Magyar Vöröskereszt kórházat avat Indonéziában (HírExtra)
A Magyar Vöröskereszt az összegyűjtött adományokból kórházat épített Indonéziában, a létesítmény avatása novemberben lesz a szökőár sújtotta Banda Acehben; erről a karitatív szervezet vezetői számoltak be kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
okt. 30
14:00
A németek nem akarnak "csak" 130-al menni (Kripto Akadémia)
Az egységes 130 km/óra sebességhatár bevezetése a németországi autópályák összes szakaszán csekély környezetvédelmi előnnyel járna, és csak a hazai autógyártókat sújtaná - nyilatkozta a VDA német autóipari csoport vezetője.
okt. 30
14:03
Délelötti kommentár (HírTV)
Délelött a font állt az európai kereskedés középpontjában, mely új 26 éves csúcsot ért el a dollárral szemben, miután Kate Barker, a BoE pénzpolitikai tanácsának tagja megkérdöjelezte, hogy szükség van-e kamatcsökkentésre. A dollár stabilnak mutatkozott a többi fö devizával szemben, miután Greg Ip azt írta a Wall Street Journalban, hogy kizárt a Fed a heti 50 bázispontos kamatcsökkentése. Míg a…
okt. 30
14:03
Köpésért eltiltva (HírExtra)
Három mérkőzésre eltiltották Fernando Coutót, a Parma labdarúgóját, mert csapata hétvégi bajnoki találkozóján leköpte egyik ellenfelét.
okt. 30
14:03
Fegyveres rablás Újpesten (Blikk)
okt. 30
14:08
A Fidesz pluszforrásokat javasol az oktatásnak (HírExtra)
A közoktatási normatív támogatást 50 milliárd forinttal, a felsőoktatási intézmények támogatását pedig 9 milliárd forinttal emelné meg a Fidesz a 2008-as költségvetésben - jelentette be Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.
okt. 30
14:08
Fokozott rendőri ellenőrzés a hosszú hétvégén (Blikk)
okt. 30
14:13
A tanár is ember címmel indított beszélgetéssorozatot a PE (HírTV)
A tanár is ember címmel indít október 30-án beszélgetéssorozatot a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara (GTK).
okt. 30
14:13
Felszámolják az illegális ingatlanokat (HírExtra)
A spanyol kormány lebontatja az engedély nélkül épült lakóházakat és szállodákat a spanyol tengerpart közel egynyolcadát kitevő szakaszokon, hogy megállítsa a földközi-tengeri és kanári-szigeteki strandok gyors pusztulását - írt az El País című spanyol lap.
okt. 30
14:15
USD-CAD Csalódást okozó kanadai termelöi árak (HírTV)
Csalódást okoztak a legutóbbi kanadai termelöi árak, hiszen szeptemberben havi szinten 0,9%-kal csökkentek, miközben csupán 0,4%-os mínusszal számoltak. Az elözö havi értéket ráadásul -1,0%-ról -0,9%-ra módosították. A nyersanyagárindex 0,9%-os csökkenést mutatott, elmaradva ezzel a +0,8%-os elörejelzéstöl. Legutóbb még -2,9%-os értékröl számoltak be. Az USD-CAD alig profitált a gyenge…
okt. 30
14:15
Táncpaletta az Operában (HírExtra)
Tizenhetedszer rendezik meg a Táncpaletta elnevezésű magyar sztárgálát a Magyar Állami Operaházban, a műsort november 12-én láthatja a közönség - közölték a szervezők kedden, Budapesten.
okt. 30
14:16
Édes hármasban nyomja a strandon Hugh Grant - fotóval (BorsOnline)
Most, hogy volt barátnôje, Jemima Khan nem tiltja el Hugh Grantet senkitôl, a színész úgy döntött: elkíséri exét, Liz Hurleyt, és férjét, Arun Nayart a Seychelles-szigetekre nyaralni.
okt. 30
14:17
Fotóaukció kiállítás a Kieselbach Galériában (HírTV)
Keddtől láthatók a Kieselbach Galériában a november 10-i fotóaukció alkotásai. Az árverésen 122 tételt árvereznek el, köztük André Kertész: Újságárusnál, Párizs című képét. A fotóaukció 12 milliós összkikiáltási árról indul.
okt. 30
14:18
A "százdolláros" laptopok 200 dollárért (HírExtra)
Mérföldkőhöz érkezett a Nicholas Negroponte által elindította Minden Gyermeknek Laptopot (OLPC) kezdeményezés: három ország már rendelt a számítógépekből, ám az ár 200 dollárra emelkedett darabonként.
okt. 30
14:18
Ékszerboltot rabolt ki egy fegyveres Újpesten (HírTV)
Ékszerboltot rabolt ki egy fegyveres férfi kedden délelőtt Budapesten. A rendőrség tájékoztatása szerint az újpesti, Deák utcai boltba tizenegy óra körül lépett be a támadó.
okt. 30
14:24
Könyv ritkaságok az árverésén (HírExtra)
Még az igazi könyvészeti ritkaságokat, bibliofil unikumokat is alacsony árról indítja 20. könyvárverésén a Krisztina Antikvárium. A november 10-i aukció anyagára kíváncsi leendő vásárlók egymásnak adják a kilincset a Roham utcai kereskedésben.
okt. 30
14:26
Lányok a moziban (HírExtra)
Egy tíz éve történt fővárosi taxisgyilkosság története szolgált alapul Faur Anna első, Lányok című játékfilmjéhez; a két kamaszlány történetéről szóló alkotást november 8-tól vetítik a mozikban.
okt. 30
14:27
Hiller István: a közélet egyik legdemokratikusabban működő intézményei a diákönkormányzatok (Alternatív Energia)
A magyar közélet egyik legdemokratikusabban és legsikeresebben működő intézményei a diákönkormányzatok, illetőleg a diákparlament - mondta Hiller István oktatási miniszter az Országos Diákparlament záróülésén kedden, Zánkán.
okt. 30
14:27
Az államfő szerint az igazságügyi miniszternek távoznia kellene (Kripto Akadémia)
Élesen bírálta Traian Basescu román államfő Tudor Chiuariu igazságügyi minisztert, aki az elnök szerint védi a bűnözőket, s emiatt távoznia kellene - írta a keddi román sajtó.
okt. 30
14:29
Születésnapos sportolókat köszöntöttek (HírExtra)
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sport-szakállamtitkársága – a hagyományoknak megfelelően – a hazai sportélet újabb húsz legendás egyéniségét köszöntötte, aki az elmúlt hetekben ünnepelte kerek évfordulós születésnapját.
okt. 30
14:32
Leo: Van elég csajom! (Blikk)
Leóval ellentétben olvasóink leginkább a ValóVilágos fiú szerelmi életét boncolgatnák szívesen. A villa egykori lakója azonban szeretné már végleg elfelejteni Ágicát.
okt. 30
14:34
Jó választás volt Peking (HírExtra)
Az emberi jogi aktivisták folyamatos bírálata ellenére sem bánta meg Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, hogy Pekingnek adták a 2008-as ötkarikás játékok rendezési jogát.
okt. 30
14:34
Bosszúból támadhattak a magyar táborra a tálibok (Blikk)
A fegyveresek a sötét miatt rosszul számították ki a rakéta pályáját
okt. 30
14:38
Kikérdezik a magyar sérülteket a buszbalesetről (Kripto Akadémia)
Az osztrák autópálya-rendőrség hozzákezdett a hétfői, három halálos áldozattal járó magyar autóbusz-baleset még kórházban lévő sérültjeinek a kikérdezéséhez. Az unterwaldi felügyelőség képviselője közölte, hogy nem várnak sok eredményt a beszélgetésektől, hiszen a szerencsétlenség időpontjában a buszon utazók többsége aludt. Az utasok közül még nyolcan vannak stájerországi és karintiai…
okt. 30
14:39
Démoni ragály a múzeumban (Spa Trend Online)
Démoni ragály: a pestis címmel tekinthető meg szerdától a budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban az a tárlat, amely az Európában öt évszázadon keresztül pusztított járványok demográfiai, kultúr- és gazdaságtörténeti hatásait ismerteti meg a látogatókkal. "A kiállítás arról szól, hogy milyen hatást gyakoroltak a pestisjárványok Európára, milyen félelmek és vallási kultuszok tapadnak hozzá, s…
okt. 30
14:40
Szexért adott kábítószert tiniknek egy férfi Budapesten (HírTV)
Pénzért és szexuális szolgáltatásért cserébe adott el 16-17 éves fiataloknak kábítószert egy férfi, akit Budapesten fogtak el a rendőrök. Az elmúlt hét végén történt akcióról kedden számolt be a rendőrség. A rendőrök több fővárosi lakásból hat embert állított elő az ügy kapcsán. Közülük hárman a gyanú szerint kábítószer-kereskedők, ők őrizetben is maradtak.
okt. 30
14:40
Képviselői felszólalások (HírExtra)
Boross Péter (MDF) drámainak nevezte a születések számának alakulását. Példaként említette, hogy Magyarországon az 1930-as években 190-200 ezer gyermek született évente és még a Ratkó-korszakról is úgy vélekedett, hogy akkor, ha nem is finom módszerekkel, de megszületett egy generáció.
okt. 30
14:41
Jupiter Research - hanyag közösségi marketingesek (Kreatív Online)
A hirdetők úgy fektetnek a közösségi site-okon futó kampányokba, hogy egyáltalán nem foglalkoznak a megtérüléssel és a hatékonysággal - többek között ez derül ki a Jupiter Research felméréséből. A MediaWeek beszámolója szerint ezzel együtt az európai online hirdetők kétharmada tervez a fogyasztók bevonását ösztönző kampányokat indítani az elkövetkező évben.
okt. 30
14:42
Fokozott rendőri ellenőrzés a fővárosban (HírExtra)
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a temetőknél és környékükön mindenszentek és halottak napján a fővárosban - olvasható a rendőrség honlapján közzétett tájékoztatóban.
okt. 30
14:45
Nem lehet tudni, hogy árvák-e a gyerekek (HírExtra)
A humanitárius szervezetek "egyelőre nem tudják", hogy a Zoé Bárkája-ügyben szereplő 103, Csádból elszállítandó gyermek valóban árva-e, s hogy honnan származik - közölte kedden Genfben az ENSZ Gyermekalapjának, a UNICEF-nek a szóvivője.
okt. 30
14:45
EUR-USD Csökkenö amerikai ingatlanárak (HírTV)
Az S&P-Case-Shiller-ingatlsnárindex szerint augusztusban éves szinten 4,4%-kal csökkentek az ingatlanárak, miután legutóbb még -3,8%-os értékröl adtak számot. Az index 198,6 pontról 197,2 pontra csökkent. Az EUR-USD árfolyama emelkedett az adatok hatására. Ellenállás 1,4430-40-nél, míg támogatás 1,4375-nél található. in-GFX
okt. 30
14:46
Gazdálkodjunk okosabban! - pécsi képgaléria (Piac és Profit)
Konferenciasorozat Magyarország hét régiójában a kkv-k, az önkormányzatok és a kistérségi vezetők számára. Pécs, 2007. október 25.
okt. 30
14:47
EUR-HUF Oldalazó mozgás (HírTV)
Az EUR-HUF árfolyama 250,20 és 251,35 között mozog. Lehetséges, hogy a devizapár a Fed mai kamatdöntéséig megmarad eddigi sávjában. Magyarországon hosszú hétvége várható az ünnepekre való tekintettel. in-GFX
okt. 30
14:48
Meztelenül vonulnának az utcára a prostik – fotókkal (BorsOnline)
Éhségsztrájkba kezdett csaknem 50 bolíviai prostituált, és azzal fenyegetőznek, hogy meztelenül vonulnak az utcára, mert a hatóságok bezárták a helyi sztriptíz bárokat. A La Pazhoz közeli El Alto város azután záratta be az utcalányok megélhetését biztosító helyiségeket, miután a környékbeli lakosság tüntetésen tiltakozott az örömlányok jelenléte miatt.
okt. 30
14:50
A Devil's Slingshot az A38 Hajón (HírExtra)
November 1-jén, csütörtökön koncertet ad az A38 Hajón a Devil,s Slingshot nevű amerikai rockformáció Tony MacAlpine gitárossal, Billy Sheehan basszusgitárossal és az ausztráliai Virgil Donati dobossal. MacAlpine és Sheehan két évvel ezelőtt ott volt Steve Vai koncertjén a Petőfi Csarnokban.
okt. 30
14:50
Felszereléseket kap üzemanyag helyett Észak-Korea (HírTV)
Észak-Korea atomlétesítményeinek lezárásáért cserébe üzemanyag helyett olyan felszereléseket és eszközöket kap, amelyekkel újjáépíthetik rossz állapotban lévő erőműveiket. Erről kedden állapodtak meg a két Korea határán fekvő faluban tartott hatoldalú tanácskozáson, közölte a dél-koreai főtárgyaló.
okt. 30
14:50
Minden 3. zalaegerszegi diák drogozott már (Blikk)
okt. 30
14:51
A Mol beszólt Ausztriának: ezt felejtsék el (Privátbankár)
Ferencz Szabolcs Mol-szóvivő eltanácsolja Ausztriát attól, hogy a politika eszközével akarjon nyomást gyakorolni a magyar olajipari cégre, ugyanakkor üdvözli az OMV esetleges privatizálását
okt. 30
14:52
Négyszázadszor mesél Pista! (HírExtra)
2007. november 6-án, kedden, 19 órakor lesz az „Azt mesél el, Pista!” 400. előadása az Örkény Színházban. Örkény István szavai és írásai nyomán összeállította Mácsai Pál és Bereményi Géza. Az előadás bemutatója 1996. március 9-én, a Komédium Színházban volt.
okt. 30
14:53
Négy helyet csúsztunk a globalizációs listán (Privátbankár)
Magyarország a 24. helyen, a korábbihoz képest négy hellyel hátrébb áll azon a listán, amely azt mutatja, hogy az adott ország mennyire ágyazódott be a nemzetközi gazdaságba - derül k...
okt. 30
14:54
"Zöldügyekben Magyarország együtt mozdul a világ élvonalával" (Alternatív Energia)
Nincs olyan ország, ahol a zöldügyeket külön parlamenti obudsman figyelné, ahol a jövő nemzedékével egy önálló ombudsman foglalkozna - méltatta a jövő nemzedék ombudsmanjáról szóló törvényjavaslatot keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Kovács Kálmán környezetvédelmi és vízügyi államtitkár. Zöldügyekben Magyarország együtt mozdul a világ élvonalával. Meggyőződésünk, hogy ez az igazi…
okt. 30
14:56
Kutatások a középkori lakosságáról (HírExtra)
Szeged középkori lakosságának összetételéről és annak változásairól kaphatnak átfogó képet a kutatók a vártemplom és a hozzá kapcsolódó tetemtő feltárásakor talált leletek elemzésével - mondta el Horváth Ferenc régész kedden a Tisza-parti városban.

Keresés