Mintegy háromezer fotó érkezett a National Geographic tudományos folyóirat magyarországi pályázatára, amelynek díjait hétfőn adták át Budapesten. A pályázatra a társadalomábrázolás, a természet és tudomány, valamint az utazás és kultúrák kategóriákban várták az amatőr és profi fotográfusok alkotásait.
Megdőlni látszik az a hiedelem, amely szerint a nyugati világban egy meglehetősen szabad szexuális életet élő, homoszexuális légiutas-kísérő férfi terjesztette volna el az AIDS-et okozó HIV-vírust. Egy friss kutatás szerint ugyanis a kórokozó már majdnem két évtizeddel korábban, a '60-as években jelen volt az Egyesült Államokban.
Egy nappal meghosszabbította az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a Discovery űrrepülőgép útját, hogy az ausztronauták megvizsgálhassák a Nemzetközi Űrállomás (ISS) egyik akadozva működő, az energiaellátás szempontjából kulcsfontosságú alkatrészét.
Ellopták volna Tutanhamon péniszét? Zahi Havasz, a világ leghíresebb egyiptológus régésze egyszerűen nevetségesnek nevezte a szóbeszédet.A hírt Szalima Ikram, a kairói Amerikai Egyetem professzora röppentette fel.
A Magyar Tudományos Akadémia székházában adták át az idei Charles Simonyi Kutatói Ösztöndíjat. A személyenként 3 millió forinttal járó elismerést Sperlágh Beáta orvos, Bíró Tamás Sándor fizikus és Granasztói György történész nyerte el.
Sperlágh Beáta orvos, Bíró Tamás Sándor fizikus és Granasztói György történész nyerte el az idei Charles Simonyi Kutatói Ösztöndíjat; a személyenként hárommillió forinttal járó elismerést kedden adták át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában.
Mérföldkőhöz érkezett a Nicholas Negroponte által elindította Minden Gyermeknek Laptopot (OLPC) kezdeményezés: három ország már rendelt a számítógépekből, ám az ár 200 dollárra emelkedett darabonként.
Szeged középkori lakosságának összetételéről és annak változásairól kaphatnak átfogó képet a kutatók a vártemplom és a hozzá kapcsolódó tetemtő feltárásakor talált leletek elemzésével - mondta el Horváth Ferenc régész kedden a Tisza-parti városban.
Megtalálták a világ kétéltűit tizedelő gombabaktérium ellenszerét - állítják új-zélandi kutatók. Az új-zélandi kutatók két békafajtán alkalmazták sikerrel a chloramphenicolt, amely eredetileg egy emberi szemcsepp hatóanyaga - olvasható a BBC News honlapján.
Nem a globális klímaváltozás, hanem a felgyorsult kapcsolatteremtés és a modern városközi közlekedés hozza meg az igazi változást a városlakók életében a 21. század közepére - jelentette ki az InfoRádióban Granasztói György, az ELTE történész professzora, aki az idén a magyar származású szoftverfejlesztő, Charles Simonyi alapította kutatói ösztöndíj egyik nyertese. Az elismerést rajta kívül idén…
A szociális klikkesedés a Szerengeti vadállatai között valójában egyfajta ragasztó, mely összetartja az ökoszisztémát és stabilan tartja a populációs egyedszámot. Egy új vizsgálat megmagyarázhatja, hogy a madarak, méhek és halak miért állnak csapatba.
Hat évig volt kómában, de egy csodatabletta hatására lassan kezd magához térni Amy Pickard. A lány 17 éves korában, heroin-túladagolás következtében szenvedett súlyos agykárosodást.
Befejezte a Nemzetközi Űrállomás külső burkán végzett űrszerelési munkáját a Discovery amerikai űrrepülőgép két asztronautája - közölte a houstoni földi irányítóközpont.