2007. október 30. kedd

okt. 30
13:28
Gój Motorosok gyűjtenek a Szögi családnak (HírTV)
Néhány nap alatt több mint háromszázezer forintot gyűjtött össze a Gój Motorosok Egyesülete az Olaszliszkán meggyilkolt Szögi tanár úr családjának. Az apa nélkül maradt háromgyermekes család anyagilag is nehéz helyzetbe került. A gyűjtést december elsejéig folytatják a motorosok.
okt. 30
13:28
Az államfő dupla gázsit szeretne (Kripto Akadémia)
"Többet dolgozni, többet keresni". Nicolas Sarkozy francia államfő elnökválasztási kampányígéretét elsőként önmagának kívánja betartani: a francia nemzetgyűlés kedden kezdi megvitatni az elnöki hivatal költségvetésének megháromszorozásáról (32 millióról 100 millió euróra emeléséről), és ezen belül a köztársasági elnök fizetésének megduplázásáról szóló törvénytervezetet.
okt. 30
13:30
Az elnök szerint "undorító", hogy tíz forintnál olcsóbb egy liter benzin (Infostart)
Miközben a növekvő üzemanyagárak - és részben a globális felmelegedés miatti aggodalmak nyomán - már az Egyesült Államokban sem túlzottan népszerűek a benzinfaló terepjárók, addig Venezuelában senki sem tiltakozik ellenük. Az ország komplikált üzemanyag-dotálási rendszere miatt például egy hatalmas fogyasztású Hummert másfél dollárért, azaz 260 forintért lehet teletankolni.
okt. 30
13:31
Pokorni: A kormány a gyerekeken spórol (HírTV)
69 milliárd forint plusz támogatást javasol a Fidesz az oktatási szférának a jövő évi költségvetésben. Az összeg legnagyobb részét a közoktatási normatíva emelésére fordítanák. Megelőlegezve a népszavazás eredményét 9 milliárd forintot különítenének el a felsőoktatási intézmények támogatására a tandíj kiesés miatt - mondta Pokorni Zoltán, a párt szakpolitikusa.
okt. 30
13:35
Tüntetések és furcsaságok fogadják a szaúdi uralkodót Londonban (Infostart)
Kellemetlen diplomáciai incidensek közepette kezdte meg londoni látogatását Abdullah szaud arábiai király. Londonból Sárközi Mátyás tudósít.
okt. 30
13:36
EUR-USD Kitörésre számítanak (HírTV)
Miután új abszolút csúcsot ért el 1,4438-nál, az arany és a nyersolaj csökkenö árfolyamának köszönhetöen konszolidációra került sor az EUR-USD-nél 1,4375 és 1,4420 között. A devizapár árfolyama 1,4340 és 1,4450 között mozog. Egy elemzö szerint kitörhet a devizapár felfelé, és emelkedö potenciálra tehet szert 1,4585-ig. Érdemes lehet a long oldalon piacra lépni csökkenö árfolyam mellett. In-GFX
okt. 30
13:38
Madeleine-ügy: ingatlanhitelüket törlesztették az alapítvány pénzéből (HírTV)
A májusban Portugáliában eltűnt kislány, Madeleine McCann szülei jelzáloghitelük törlesztésére is költöttek abból a közpénzből, amelyet a gyerek fölkutatására gyűjtöttek össze. Mindezt a pár szóvivője, Clarence Mitchell ismerte el kedden.
okt. 30
13:43
Tessék pályázni! (Piac és Profit)
A következő években sok százmilliárdból fejlesztjük a kis és középvállalatok versenyképességét, a sikerhez a gazdaság kifehérítése és még több információ kellene.
okt. 30
13:47
USD-JPY Nagy eladási kereslet (HírTV)
Az EUR-JPY-vételek miatt ma 114,85-re emelkedett az USD-JPY árfolyama. a devizapárnak azonban nehéz lesz 115 fölé jutnia, mivel ott az exportörök eladási utasításai mellett opciókkal kapcsolatos eladási utasítások is találhatók. Ehhez jönnek még a rövidtávon érdekelt és a technikai befektetök orderei. in-GFX
okt. 30
13:50
A rendőrök is ott lesznek a temetőknél (Infostart)
Fokozott ellenőrzést tart az ünnepek idején a rendőrség a temetőkben és azok környékén. Kiemelt figyelmet fordítanak a gépjárműlopások és feltörések, valamint a zseblopások megelőzésére is. A temetők reggel 7 órától este 8-ig lesznek nyitva.
okt. 30
13:52
Fokozott ellenőrzést indít a MÁV (HírTV)
Csütörtöktől folyamatos megerősített országos jegyellenőrzésbe kezd a vonatokon a MÁV Start Zrt. a jegy vagy bérlet nélkül utazók kiszűrése érdekében. A megszokott jegyvizsgálókon felül további ellenőrök vizsgálják meg a jegyek, bérletek érvényességét, az igénybe vett kedvezmények jogosultságát, és a távolságra vonatkozó érvényességet.
okt. 30
13:56
Még az igazi ritkaságok is alacsony árról indulnak (Spa Trend Online)
Még az igazi könyvészeti ritkaságokat, bibliofil unikumokat is alacsony árról indítja 20. könyvárverésén a Krisztina Antikvárium. A november 10-i aukció anyagára kíváncsi leendő vásárlók egymásnak adják a kilincset a Roham utcai kereskedésben.
okt. 30
13:58
Lányok a moziba (Spa Trend Online)
Egy tíz éve történt fővárosi taxisgyilkosság története szolgált alapul Faur Anna első, Lányok című játékfilmjéhez; a két kamaszlány történetéről szóló alkotást november 8-tól vetítik a mozikban.
okt. 30
14:00
A németek nem akarnak "csak" 130-al menni (Kripto Akadémia)
Az egységes 130 km/óra sebességhatár bevezetése a németországi autópályák összes szakaszán csekély környezetvédelmi előnnyel járna, és csak a hazai autógyártókat sújtaná - nyilatkozta a VDA német autóipari csoport vezetője.
okt. 30
14:03
Délelötti kommentár (HírTV)
Délelött a font állt az európai kereskedés középpontjában, mely új 26 éves csúcsot ért el a dollárral szemben, miután Kate Barker, a BoE pénzpolitikai tanácsának tagja megkérdöjelezte, hogy szükség van-e kamatcsökkentésre. A dollár stabilnak mutatkozott a többi fö devizával szemben, miután Greg Ip azt írta a Wall Street Journalban, hogy kizárt a Fed a heti 50 bázispontos kamatcsökkentése. Míg a…
okt. 30
14:03
Fegyveres rablás Újpesten (Blikk)
okt. 30
14:08
UNICEF: nem lehet tudni, hogy árvák-e a Zoé Bárkája-ügyben szereplő gyerekek (Gondola)
A humanitárius szervezetek "egyelőre nem tudják", hogy a Zoé Bárkája-ügyben szereplő 103, Csádból elszállítandó gyermek valóban árva-e, s hogy honnan származik - közölte kedden Genfben az ENSZ...
okt. 30
14:08
Fokozott rendőri ellenőrzés a hosszú hétvégén (Blikk)
okt. 30
14:10
Fokozott rendőri ellenőrzés a fővárosban mindenszentek és halottak napján (Gondola)
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a temetőknél és környékükön mindenszentek és halottak napján a fővárosban - olvasható a rendőrség honlapján közzétett tájékoztatóban. A hosszú hétvégén...
okt. 30
14:13
A tanár is ember címmel indított beszélgetéssorozatot a PE (HírTV)
A tanár is ember címmel indít október 30-án beszélgetéssorozatot a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara (GTK).
okt. 30
14:15
USD-CAD Csalódást okozó kanadai termelöi árak (HírTV)
Csalódást okoztak a legutóbbi kanadai termelöi árak, hiszen szeptemberben havi szinten 0,9%-kal csökkentek, miközben csupán 0,4%-os mínusszal számoltak. Az elözö havi értéket ráadásul -1,0%-ról -0,9%-ra módosították. A nyersanyagárindex 0,9%-os csökkenést mutatott, elmaradva ezzel a +0,8%-os elörejelzéstöl. Legutóbb még -2,9%-os értékröl számoltak be. Az USD-CAD alig profitált a gyenge…
okt. 30
14:17
Fotóaukció kiállítás a Kieselbach Galériában (HírTV)
Keddtől láthatók a Kieselbach Galériában a november 10-i fotóaukció alkotásai. Az árverésen 122 tételt árvereznek el, köztük André Kertész: Újságárusnál, Párizs című képét. A fotóaukció 12 milliós összkikiáltási árról indul.
okt. 30
14:18
Ékszerboltot rabolt ki egy fegyveres Újpesten (HírTV)
Ékszerboltot rabolt ki egy fegyveres férfi kedden délelőtt Budapesten. A rendőrség tájékoztatása szerint az újpesti, Deák utcai boltba tizenegy óra körül lépett be a támadó.
okt. 30
14:18
Fegyveres rablás egy újpesti ékszerboltban (Gondola)
Feltehetően fegyverrel rabolt ki kedden a főváros IV. kerületében, a Deák utcában egy ékszerboltot egy ismeretlen férfi - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A jelenleg rendelkezésre...
okt. 30
14:27
Hiller István: a közélet egyik legdemokratikusabban működő intézményei a diákönkormányzatok (Alternatív Energia)
A magyar közélet egyik legdemokratikusabban és legsikeresebben működő intézményei a diákönkormányzatok, illetőleg a diákparlament - mondta Hiller István oktatási miniszter az Országos Diákparlament záróülésén kedden, Zánkán.
okt. 30
14:27
Az államfő szerint az igazságügyi miniszternek távoznia kellene (Kripto Akadémia)
Élesen bírálta Traian Basescu román államfő Tudor Chiuariu igazságügyi minisztert, aki az elnök szerint védi a bűnözőket, s emiatt távoznia kellene - írta a keddi román sajtó.
okt. 30
14:32
Leo: Van elég csajom! (Blikk)
Leóval ellentétben olvasóink leginkább a ValóVilágos fiú szerelmi életét boncolgatnák szívesen. A villa egykori lakója azonban szeretné már végleg elfelejteni Ágicát.
okt. 30
14:34
Bosszúból támadhattak a magyar táborra a tálibok (Blikk)
A fegyveresek a sötét miatt rosszul számították ki a rakéta pályáját
okt. 30
14:38
Kikérdezik a magyar sérülteket a buszbalesetről (Kripto Akadémia)
Az osztrák autópálya-rendőrség hozzákezdett a hétfői, három halálos áldozattal járó magyar autóbusz-baleset még kórházban lévő sérültjeinek a kikérdezéséhez. Az unterwaldi felügyelőség képviselője közölte, hogy nem várnak sok eredményt a beszélgetésektől, hiszen a szerencsétlenség időpontjában a buszon utazók többsége aludt. Az utasok közül még nyolcan vannak stájerországi és karintiai…
okt. 30
14:39
Démoni ragály a múzeumban (Spa Trend Online)
Démoni ragály: a pestis címmel tekinthető meg szerdától a budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban az a tárlat, amely az Európában öt évszázadon keresztül pusztított járványok demográfiai, kultúr- és gazdaságtörténeti hatásait ismerteti meg a látogatókkal. "A kiállítás arról szól, hogy milyen hatást gyakoroltak a pestisjárványok Európára, milyen félelmek és vallási kultuszok tapadnak hozzá, s…
okt. 30
14:40
Szexért adott kábítószert tiniknek egy férfi Budapesten (HírTV)
Pénzért és szexuális szolgáltatásért cserébe adott el 16-17 éves fiataloknak kábítószert egy férfi, akit Budapesten fogtak el a rendőrök. Az elmúlt hét végén történt akcióról kedden számolt be a rendőrség. A rendőrök több fővárosi lakásból hat embert állított elő az ügy kapcsán. Közülük hárman a gyanú szerint kábítószer-kereskedők, ők őrizetben is maradtak.
okt. 30
14:41
Jupiter Research - hanyag közösségi marketingesek (Kreatív Online)
A hirdetők úgy fektetnek a közösségi site-okon futó kampányokba, hogy egyáltalán nem foglalkoznak a megtérüléssel és a hatékonysággal - többek között ez derül ki a Jupiter Research felméréséből. A MediaWeek beszámolója szerint ezzel együtt az európai online hirdetők kétharmada tervez a fogyasztók bevonását ösztönző kampányokat indítani az elkövetkező évben.
okt. 30
14:45
EUR-USD Csökkenö amerikai ingatlanárak (HírTV)
Az S&P-Case-Shiller-ingatlsnárindex szerint augusztusban éves szinten 4,4%-kal csökkentek az ingatlanárak, miután legutóbb még -3,8%-os értékröl adtak számot. Az index 198,6 pontról 197,2 pontra csökkent. Az EUR-USD árfolyama emelkedett az adatok hatására. Ellenállás 1,4430-40-nél, míg támogatás 1,4375-nél található. in-GFX
okt. 30
14:46
Gazdálkodjunk okosabban! - pécsi képgaléria (Piac és Profit)
Konferenciasorozat Magyarország hét régiójában a kkv-k, az önkormányzatok és a kistérségi vezetők számára. Pécs, 2007. október 25.
okt. 30
14:47
EUR-HUF Oldalazó mozgás (HírTV)
Az EUR-HUF árfolyama 250,20 és 251,35 között mozog. Lehetséges, hogy a devizapár a Fed mai kamatdöntéséig megmarad eddigi sávjában. Magyarországon hosszú hétvége várható az ünnepekre való tekintettel. in-GFX
okt. 30
14:50
Marad az osztrák GMO-tilalom, Fodor támogatja (Gondola)
Nem jutottak döntésre az Európai Unió tagországainak környezetvédelmi miniszterei keddi luxembourgi találkozójukon abban a kérdésben, hogy Ausztriának fel kell-e oldania a génjeikben módosított...
okt. 30
14:50
Felszereléseket kap üzemanyag helyett Észak-Korea (HírTV)
Észak-Korea atomlétesítményeinek lezárásáért cserébe üzemanyag helyett olyan felszereléseket és eszközöket kap, amelyekkel újjáépíthetik rossz állapotban lévő erőműveiket. Erről kedden állapodtak meg a két Korea határán fekvő faluban tartott hatoldalú tanácskozáson, közölte a dél-koreai főtárgyaló.
okt. 30
14:50
Minden 3. zalaegerszegi diák drogozott már (Blikk)
okt. 30
14:51
A Mol beszólt Ausztriának: ezt felejtsék el (Privátbankár)
Ferencz Szabolcs Mol-szóvivő eltanácsolja Ausztriát attól, hogy a politika eszközével akarjon nyomást gyakorolni a magyar olajipari cégre, ugyanakkor üdvözli az OMV esetleges privatizálását
okt. 30
14:53
Négy helyet csúsztunk a globalizációs listán (Privátbankár)
Magyarország a 24. helyen, a korábbihoz képest négy hellyel hátrébb áll azon a listán, amely azt mutatja, hogy az adott ország mennyire ágyazódott be a nemzetközi gazdaságba - derül k...
okt. 30
14:54
"Zöldügyekben Magyarország együtt mozdul a világ élvonalával" (Alternatív Energia)
Nincs olyan ország, ahol a zöldügyeket külön parlamenti obudsman figyelné, ahol a jövő nemzedékével egy önálló ombudsman foglalkozna - méltatta a jövő nemzedék ombudsmanjáról szóló törvényjavaslatot keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Kovács Kálmán környezetvédelmi és vízügyi államtitkár. Zöldügyekben Magyarország együtt mozdul a világ élvonalával. Meggyőződésünk, hogy ez az igazi…
okt. 30
14:56
Magyar autóbusz-baleset: kikérdezik a magyar sérülteket (Gondola)
Az osztrák autópálya-rendőrség hozzákezdett a hétfői, három halálos áldozattal járó magyar autóbusz-baleset még kórházban lévő sérültjeinek a kikérdezéséhez. Az unterwaldi felügyelőség...
okt. 30
14:56
TASZ: ne írja alá az államfő a Ptk. módosítását! (Alternatív Energia)
Levélben kérte Sólyom László köztársasági elnököt a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet, hogy az államfő - élve alkotmányos jogával - ne írja alá a Polgári törvénykönyvet módosító, a parlament által megszavazott úgynevezett gyűlöletbeszéd-törvényt, hanem kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól - közölte a TASZ kedden. "A TASZ a szólásszabadság aránytalan korlátozása…
okt. 30
14:59
Arató: tévedés, hogy nincs szándék a közalkalmazotti bérek emelésére (Alternatív Energia)
A közoktatási normatív támogatást 50 milliárd forinttal, a felsőoktatási intézmények támogatását pedig 9 milliárd forinttal emelné meg a Fidesz a 2008-as költségvetésben - jelentette be Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke keddi sajtótájékoztatóján. A közoktatási normatíva a plusz 50 milliárd forinttal 485 milliárdra nőne - mondta az Orbán-kormány oktatási minisztere, aki szerint az…
okt. 30
15:01
Demonstrált a Közúti Közlekedési Szakszervezet az SZMM előtt (Gondola)
A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) kedden tiltakozó demonstrációt tartott a Szociális és Munkaügyi Minisztérium épülete előtt, mert szerintük az autóbusz- és teherautó vezetők...
okt. 30
15:01
Buzsáky megkapta a 10-es mezt új csapatában (HírTV)
A legjobbaknak járó 10-es mezt kapta új csapatában Buzsáky Ákos. A válogatott középpályás hétfőn igazolt az angol másodosztályban szereplő Queens Park Rangers csapatához, szombaton pedig már pályára léphet a Hull City elleni bajnokin.
okt. 30
15:01
Felszólító levelek a litkei sírokon (Alternatív Energia)
Az adatvédelmi biztoshoz fordult kedden Gusztos Péter (SZDSZ), mert a Nógrád megyei Litkén felszólító levelet és csekket helyeztek el azokon a sírokon, amelyek után a hozzátartozók nem fizették ki a sírmegváltási díjat - közölte a képviselő. A politikus elmondta, hogy a megyei napilap október 26-i számában megjelent fényképes cikkből értesült az önkormányzati rendeletről. Hozzátette, hogy bár sem…
okt. 30
15:05
A Zoé Bárkája-ügyben szereplő 103 gyerek többsége csádi és nem árva (Kripto Akadémia)
A 103 gyermek többsége - akiket a Zoé Bárkája nevű francia civil szervezet állítólag örökbefogadás célból Csádból Franciaországba próbált szállítani - nem dárfúri, azaz szudáni árva, hanem csádi és csádi szüleik vannak - jelentette ki kedden a párizsi RTL rádióban Bernard Kouchner francia külügyminiszter legfőbb tanácsadója.Eric Chevalier szerint a nemzetközi szervezetek hamarosan számadatokkal…
okt. 30
15:06
GBP-USD Vételi stopok a láthatáron (HírTV)
A GBP-USD ma új 26 éves csúcsot ért el 2,0674-nél, miután a BoE pénzpolitikai tanácsának tagja, Kate Barker megkérdöjelezte, hogy egyáltalán szükség van-e a brit kamatcsökkentésre. A kereskedök számos vételi stopról számoltak be 2,0675 fölött, melyek oldása esetén 2,0700-2,0750-re emelkedhet az árfolyam. Ha nem érik el azokat, visszaesés várható 2,0600-2,0575-ig. in-GFX
okt. 30
15:06
Takács Albert: határellenőrzés helyett mélységi típusú ellenőrzés (Gondola)
A francia-német tapasztalatok azt mutatják, hogy sokkal nagyobb biztonságot jelent az ország belsejében folytatott, úgynevezett mélységi ellenőrzés, mintha csak a határokon végeznének ellenőrzést a...

Keresés