A közép-afrikai Csádban emberrablás miatt emeltek vádat 18 francia és spanyol állampolgár ellen, akik több mint száz gyereket akartak Európába csempészni. A letartóztatott emberek egy segélyszervezetnek dolgoznak, és azt állítják, a harcok sújtotta Szudánból menekítettek ki árvákat, és Franciaországba akarták vinni őket gyógykezelésre.
Guinness rekordkísérletre készül Újbuda november 11-én, a kerület napján. A tervek szerint háromezer gyermek énekli majd együtt a kerület dalát, ami kifejezetten erre az alkalomra íródott az újbudai iskolások számára.A XI. kerületben hagyományosan november 11-én ünneplik a kerület napját különböző műsorokkal és rendezvényekkel. A rekordkísérlet plusz látványossága, hogy a Lágymányosi-öböl vízi…
Lehetséges a következő években akár az egyesülés is az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) között, a már működő uniójuk alapján - jelentette be Vígh László ÉSZT-elnök a szervezet mai küldöttgyűlésén.
A nyugati építészet "majmolása" helyett új értékek megtalálását helyezi a középpontba az a három kortárs japán építész, aki az Építészet Hónapja programsorozat záróeseményén beszélt a modern városról vallott nézeteiről kedden Budapesten.
Az NZD-USD ma konszolidálja nyereségeit, és stabilnak mutatkozik. 0,77 fölött nehezebbé válhat a helyzet a Fed holnapi kamatdöntése elött. A vételi utasításoknak köszönhetöen jól biztosított lehet az NZD-USD lefelé 0,76-nál. A kiwinek jól jön a magas kamatú devizák, különösen az ausztrál dollár kereslete. in-GFX
A rendőrség hivatalból indított eljárást, de már az állategészségügyi hatóság is feljelentést tett a múlt héten a Gubacsi úton lefoglalt átdátumozott csokoládék ügyében. A rendőrség részt vett az állategészségügyi hatóság munkájának helyszíni biztosításában és a helyszíni tapasztalatok alapján indítottak eljárást.
A magyarországi vállalatok hangulatát tükröző konjunktúra-index októberben összességében nem változott szeptemberhez képest, de a következő fél évben közelebb kerülhet egymáshoz a top 100 cég és a kis- és közepes vállalatok véleménye - derül ki az Ecostat gazdaságelemző októberi felméréséből.
A Davidoff úgy döntött, hogy a cég legújabb parfümjét, mely az Adventure (azaz Kaland) nevet viseli, stílszerűen Ewan McGregorral fogja reklámoztatni, a színész ugyanis pár évvel ezelőtt legjobb barátjával motoron körbeutazta a világot.
A Dália Palota különleges alakja – híven a Duna közelségéhez – hullámformát idéz. A kivitelezés rendkívül gyors ütemben zajlik, a szerkezet már elérte a legmagasabb pontját. Megkezdődtek az építőmesteri munkálatok és a gépészeti alapszerelések is, a hivatalos átadásra pedig a tervek szerint 2008-ban kerül sor. A lakások közel 20 százaléka azonban már a tervezőasztalról elkelt.
Pozitív eredménnyel befejeződött a külső határellenőrzések értékelése az Európai Unió belső határok nélkül működő, úgynevezett övezetéhez csatlakozni kívánó országokban, köztük Magyarországon, így ezek belépése a tervezett időben, december 21-én megtörténhet - erősítette meg egy EU-elnökségi szóvivő kedden Brüsszelben. Az EU-tagországok magas rangú belügyminisztériumi tisztviselői már múlt hét…
A kormány kitart a kisadók összevonása mellett, amely az adóegyszerűsítés és a jobb áttekinthetőség jegyében fogant adóváltoztatás - mondta Veres János pénzügyminiszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) keddi rendezvényén, Budapesten.
A franciák kilencven százaléka boldognak tartja magát, de pesszimistább annál, mint amennyire oka lenne rá - erre a furcsa tényre világít rá a francia miniszterelnöki hivatalhoz tartozó Stratégiai...
Az oktatásügyben az a forráskivonás folytatódik, aminek már idén tanúi, elszenvedői voltunk. Ez a kormány, élén Gyurcsány Ferenccel, a gyerekeken spórol - mutatott rá Pokorni Zoltán. A Fidesz a közoktatási normatívák jelentős emelésére tesz javaslatot a költségvetési vitában. Durván 50 milliárd forinttal javasolják növelni ezt a rovatot.
A Fidesz szánalmas és nevetséges lejáratási kísérletnek tartja a szocialisták állításait, amelyekkel Szijjártó Pétert szóvivőt akarják besározni - mondta Németh Zoltán, az ellenzéki párt győri vezetője.
Hogyan tegyük gyermekeinket boldoggá egy borongós délután, amikor még a kutyát sem engednénk ki a szabadba? Amikor már kimerítettünk minden kedvenc mesekönyvet, a társast is csak átlépjük, négyszer gyurmáztunk és legalább háromszor lerajzoltuk a télapót.
Az MDF felszólítja a kormányt, hogy vegye figyelembe a gazdasági szereplők kérését, és tegyen le a kisadók összevonásával kapcsolatos tervéről; a párt elutasítja a kormány által tervezett úgynevezett erőforrás fejlesztési hozzájárulás bevezetését is - közölte az MDF alelnöke kedden, Budapesten.
A Fidesz szánalmas és nevetséges lejáratási kísérletnek tartja a szocialisták keddi állításait, amelyekkel Szijjártó Pétert akarják besározni - mondta Németh Zoltán, az ellenzéki párt győri...
Ez év október végéig csaknem kétszer annyi szabálysértőt állítottak bíróság elé Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mint az elmúlt esztendő egészében - közölte a rendőrség az MTI-vel kedden.
Egy amerikai börtön majdnem ötven munkatársát fenyegeti elbocsátás, amiért az állami email-rendszeren keresztül küldözgettek egymásnak vicces és erotikus leveleket. A Monata államban található börtön egy munkatársa már felmondott- adta hírül kedden az AFP hírügynökség.
Mióta a nyitáskor új 23 éves csúcsot ért el az AUD-USD 0,9267-nél, konszolidációra került sor a devizapárnál. Az emelkedö nyersanyagárakra való tekintettel középtávon emelkedö jegyzésekkel kell számolni. Ráadásul egyre inkább úgy vélik, hogy az RBA novemberben 6,75%-ra emeli alapkamatát. Támogatás 0,9142-nél és 0,9078-nál, míg ellenállás 0,9267-nél és 0,93-nál van. in-GFX
A rendszerváltás óta áttekinthetetlen a képviselők álláshalmozása, költségtérítése. A sumákok országává válunk, ha nem teszünk ellene valamit. Kapjon legálisan kiemelt bért, ne keljen másodkézből „jattra” várnia! Javasoljuk – a kisebb létszámú parlament mellett –, hogy két ciklus után ugyanaz a személy még egyszer ne lehessen országgyűlési képviselő.
Sztrájkok, demonstrációk váltogatják egymást a következő napokban: november 7-én a MÁV két újabb szakszervezete állítja le két órára a vasutat, kedden a Volán-dolgozók demonstráltak a korkedvezményes nyugdíjért. Az egészségügyi változtatások ellen öt konföderáció szervez tüntetést, a Liga utcára vonul.
Hat megyei rendőrfőkapitány vezetői kinevezésének visszavonását kezdeményezte az igazságügyi és rendészeti miniszternél Bencze József országos rendőrfőkapitány - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Pozitív eredménnyel fejeződött be a külső határellenőrzések értékelése az Európai Unió belső határok nélkül működő, úgynevezett övezetéhez csatlakozni kívánó országokban, köztük Magyarországon. Így ezek belépése a tervezett időben, december 21-én megtörténhet - erősítette meg egy EU-elnökségi szóvivő Brüsszelben.
Hat megyei rendőrfőkapitány vezetői kinevezésének visszavonását kezdeményezte kedden az igazságügyi és rendészeti miniszternél Bencze József országos rendőrfőkapitány - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. Bencze József rendőr altábornagy "Baranya, Bács-Kiskun, Heves, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye rendőrfőkapitányainak vezetői kinevezésének november 14-i hatállyal,…
Négy gyerek volt a Sümeg melletti elhagyott homokbányában, mikor kedden délután rájuk omlott egy löszfal. A Független Hírügynökség információi szerint a negyedik gyerek ki tudott szabadulni a homok alól, ő értesítette a tűzoltókat. A mentés még tart, eddig két kisgyerek holttestét találták meg a tűzoltók.
A nemzetbiztonsági szolgálatok vezető posztjait érintő változásokat jelentett be Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter kedden Budapesten,...
Courtney Love és Claudia Schiffer is kötött kardigánnal védi magát, ha támad az ősz, akár egy normális ember. Csak az álcaként használt napszemüveg alapján lehet beazonosítani, hogy ő sztár.
Mától lehet kiválasztani, hogy ki hol köti meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását. Érdemes odafigyelni mivel háromszázezres különbség is lehet.
Veszprém megyében holtan találták meg a második gyermeket is azok közül, akikre ráomlott egy homokbánya fala Sümegprága határában. A mentőalakulatok még egy gyermeket keresnek.
A csütörtöktől vasárnapig, és a jövő hét első napjaiban, elsősorban a külföldi vendégmunkások Nyugat-Európából történő haza- és visszautazása miatt, jelentősen növekszik a forgalom a határokon.
Hét tonna élelmiszert osztott szét nélkülöző családok számára négy megyében a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kedden - közölte a szervezet. Az Európai Unió intervenciós gabonakészletéből származó támogatásból a legrászorultabbak részesültek, összesen hétszáz csomag került nélkülöző családokhoz - olvasható a közleményben. A szervezet az idén nyolcadik alkalommal osztott élelmiszercsomagot az EU…
A dolgozók munkahelyi viselkedését, valamint az utasokkal és az ügyfelekkel való viselkedést rögzítő etikai kódexet dolgozott ki a BKV Zrt. Kerülni kell a konfliktust az utasokkal
Bármelyik pillanatban átszakadhat a moszuli gát, Irak legnagyobb ilyen létesítménye, ami több százezer ember halálát okozhatja - írta a keddi The Washington Post amerikai szakértőkre hivatkozva. A több mint három kilométer hosszú, 131 méter magas gát beomlása nyomán a felduzzasztott Tigris folyó több ezer milliárd liter víze zúdulna le és árasztana el két nagy iraki várost.
Szegeden első alkalommal látható kiállítás a Magyar Sajtófotó Pályázat anyagából, a tárlatot november 2-tól tekinthetik meg az érdeklődők a Reök-palotában - mondta Herczeg Tamás, az összművészeti központ vezetője kedden, sajtótájékoztatón.
Miután tegnap éves csúcsot ért el 1,0769-nél, 7 napja elöször ismét konszolidációra került sor AUD-CHF-nél. A tovább emelkedö aranyárra való tekintettel további nyereségekkel kell számolni. Ha sikerül átlépni az 1,0778-as érétket, potenciál nyílhat 1,1000-ig. Támogatások 1,0656-nál és 1,0460-50-nél találhatók. in-GFX
A nemzetbiztonsági szolgálatok vezető posztjait érintő változásokat jelentett be Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter kedden Budapesten,...