2007. október 30. kedd

okt. 30
7:32
Öt évet kaphat a HIV-vírussal fertőző férfi (HírTV)
Kedden kezdődik a Budai Központi Kerületi Bíróságon (BKKB) a tárgyalása annak a budapesti fiatalembernek, aki a vád szerint HIV-vírussal fertőzött meg két nőt. A férfit súlyos egészségromlást eredményező testi sértéssel vádolják, ezért a Büntető Törvénykönyv szerint akár öt évet is kaphat.
okt. 30
7:33
Kislánya születik Kaszás Attilának (BorsOnline)
Szívszagattó fájdalom feleségének, Ildikónak és mûvészbarátainak, hogy a márciusban elhunyt színész nem tudhatta meg: újra apa lesz. A legendás holdbéli csónakosnak valóra válik az álma, mert kisfia, a kétéves Jancsika után leánygyermeke születik novemberben.
okt. 30
7:33
Súlyos baleset az M1-es autópályán (Infostart)
Egy mikrobusz és két kamion ütközött össze kedd hajnalban az M1-es autópálya Budapest felé tartó szakaszán, a 19-es kilométerkőnél - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
okt. 30
7:35
Szövetségi kapitány lett a hokiász (HírExtra)
Szövetségi kapitány lett Peter Bondra, az észak-amerikai profi liga (NHL) szlovák jégkoronglegendája.A 39 éves klasszis a jövő évi, Kanadában sorra kerülő világbajnokság végéig írt alá. A szakma és a közönség is kíváncsian várja, mire lesz képes Bondra.
okt. 30
7:36
Két kamion és egy kisbusz karambolozott az M1-esen (Blikk)
okt. 30
7:39
Fia karjai közt halt meg a buszbaleset egyik áldozata (BorsOnline)
Férje és fia karjai közt halt meg az az asszony, aki egy másik nôvel és férfivel együtt életét vesztette a tegnap hajnali ausztriai buszbalesetben. Az Ikarus Milánóból tartott Budapest felé, amikor a sofôr állítása szerint egy pillanatra félrenézett az A2-es autópályán, és a monstrum a kôfalnak ütközött, majd az árokba borult. Az utasok többsége a baleset pillanatában aludt. A tragédiában hárman…
okt. 30
7:43
Norbi megríkatta Szandrát (Blikk)
Béres Alexandra sírva fakadt, miután összeveszett Norbival
okt. 30
7:44
Jön a Tesco Technikája: LCD TV 120 ezerért (Privátbankár)
A Tesco a karácsonyi szezon előtt nagy offenzívát indít: Technika nevű saját márkás termékeivel erősíti meg elektronikai osztályait. LCD TV és DVD-lejátszó, csak, hogy a fontosabbakat említsük
okt. 30
7:45
Lippi halogatja a döntést (HírExtra)
Marcello Lippi, a tavalyi világbajnokságon aranyérmes olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bár készen áll a visszatérésre, kijelentette, tavaszig semmiképpen sem dönt a jövőjéről.
okt. 30
7:49
Pucér bíróként kavar botrányt Mónika - fotóval (BorsOnline)
Egy gondnokság alatt álló nô, kavarta fel a Zala megyei kisváros, Lenti életét. Mónika levelekkel, illetve legutóbb egy internetes bloggal indított lejárató hadjáratot a városi bíróság dolgozói ellen.
okt. 30
7:50
Én tocsok, te tocsolsz, ő Tocsik (HírExtra)
Hazánk 1989 óta íródó történelme sok sötét foltot rejt magában. Számos olyan ügyet, melyekben az igazság talán soha nem derül ki, csak annyi biztos, hogy sokan, és sokat loptak. Összeállítás-sorozatunkban ezeket az ügyeket járjuk körül az olajmaffiától a brókerbotrányig, Tocsiktól Zuschlagig.
okt. 30
7:52
Dömpingellenes vámok (HírExtra)
Dömpingellenes panaszt nyújtottak be az európai acélgyártók az Európai Bizottságnak kínai, tajvani, és dél- koreai termékek miatt. Gordon Moffat, a gyártókat tömörítő Eurofer főigazgatója azt mondta hétfőn az AFP hírügynökségnek, hogy a hideghengerelt-, valamint galvanizált acéláruk miatt fordultak a testülethez.
okt. 30
7:53
Elindultak a Kapos Volán járatai (+videó) (HírTV)
Reggel hét óra után néhány perccel ért véget a Kapos Volán dolgozóinak sztrájkja Somogy megyében. Munkabeszüntetésükkel a korkedvezményes nyugdíj-rendelet diszkriminatív pontja ellen tiltakoztak. A sztrájk része annak a megmozdulásnak, amit a Közúti Közlekedési Szakszervezet tart kedd délben a munkaügyi minisztérium előtt.
okt. 30
7:53
A kanadai kormányfő fogadta a dalai lámát (Kripto Akadémia)
Stephen Harper kanadai miniszterelnök hivatalában fogadta a dalai lámát, jóllehet ezzel azt kockáztatta, hogy országa magára vonja Kína haragját. Harper helyi idő szerint hétfőn fogadta a tibeti buddhisták száműzetésben élő szellemi vezetőjét, aki most először találkozhatott hivatalos formában kanadai kormányfővel.
okt. 30
7:55
Profitkivétel várható ma Európa tőzsdéin (Privátbankár)
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacokon ma profitkivétel várható kezdetben, háromnapos nyereségsorozat után. A kőolaj olcsóbbodása miatt elsősorban az elmúlt napok bajnokai,...
okt. 30
7:56
Vita a törvénytervezetről (HírExtra)
Az Országgyűlés hétfőn lefolytatta az általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslat részletes vitáját. A vitában Pettkó András (MDF) úgy vélte, a jelenlegi az áfatörvényben évek óta időzített költségvetési bomba ketyeg.
okt. 30
8:00
Román pornós játszaná Annácska szerepét Kovi filmjében (BorsOnline)
Kelemen Anna titokban találkozott Magyarország legsikeresebb pornóproducerével, Kovival. A nyuszilány és a rendezô bizalmas találkozóját egy szemfüles olvasónk kapta lencsevégre.
okt. 30
8:01
Lewis Hamilton kiteregette legszemélyesebb titkait (Infostart)
A napokban jelenik meg Lewis Hamilton életrajzi könyve, melyben a Forma-1 kis híján világbajnoki címet szerző újonca pályafutásáról és családi életéről is vall. A 22 éves sportoló arról is beszél, hogy mekkora plusz motivációt jelent neki most 15 éves, mozgássérült öccse.
okt. 30
8:01
Irán atomfegyvereket gyárt Amerika szerint (HírExtra)
Irán kétségtelenül atomfegyvert akar előállítani, közölte hétfőn a Fehér Ház. Ezzel a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) vezetőjének vasárnapi kijelentésére reagáltak. Mohamed ElBaradei a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva ugyanis azt közölte: nincs bizonyíték arra, hogy Irán atomfegyver gyártására készülne.
okt. 30
8:03
Anglia találgat: ki a meleg a királyi családban? (Blikk)
Vajon a királyi család melyik tagja szerepelhet azon a szexvideón?
okt. 30
8:03
Hazaérkeztek a stájerországi busztragédia túlélői (HírTV)
Megérkeztek Budapestre az ausztriai stájerországi buszbaleset könnyű sérültjei és kint rekedt utasai tegnap késő este. A sofőr vallomása szerint saját hibájából történt a tragédia. Az osztrák hatóságok feljelentették, a grazi ügyészség később dönt arról, hogy melyik országban folytatják le ellene a büntetőeljárást.
okt. 30
8:07
Scholes lesérült rendesen (HírExtra)
Februárig kidőlt a sorból Paul Scholes, az angol bajnok Manchester United futballsztárja. A 32 éves középpályás edzés közben szenvedett súlyos térdsérülést, melynek következtében csütörtökön műtéten esik át.
okt. 30
8:09
1500 a magyar-görög (HírExtra)
A Puskás Ferenc Stadionban játssza utolsó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott a címvédő Görögország ellen, a belépők többsége 1500 forintba kerül majd.
okt. 30
8:11
Mától nyilvánosak az új kötelezők tarifái (Privátbankár)
Meghirdette a 2007. évi kötelező tarifáit 15 biztosító ma reggel a Magyar Nemzetben és a Népszavában. A szerződéseket november végéig lehet felmondani
okt. 30
8:11
Szonda Ipsos: közel kétszer annyi a Fidesz-szavazó, mint az MSZP (Infostart)
A Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint tovább csökkent az MSZP és a Fidesz támogatottsága is az elmúlt két hónapban. A közvéleménykutató október 16-dika és 24-dike között, 1500 ember megkérdezésével készült felmérését a Népszabadság ismertette.
okt. 30
8:12
Kevesebb a gázártámogatás (HírExtra)
Kevesebb pénz lesz jövőre a gázártámogatásra - hangzott el hétfőn az RTL Klub híradójában. 2008-ban már csak 82 milliárd forintot költ a kormány a támogatásra szemben az idei 120 milliárddal.
okt. 30
8:17
Bogi szexszel várja Milánt a fogyishow után (BorsOnline)
Keserves a fogyás Milánnak a gödi házban, mióta elbúcsúzott szerelmétôl, Bogitól, hiszen a lány kiesése óta egy szót se válthattak egymással. Milán most lapunk hasábjain üzent kedvesének, a szerelmes férfi bevallotta: már alig várja, hogy magához ölelje a lányt. Bogi pedig egy forró éjszakával akarja meglepni imádottját.
okt. 30
8:17
Eszteregnyén lesz suli (HírExtra)
Megmenekülhet a bezárástól a Zala megyei Eszteregnye és Rigyác közös általános iskolája, így őszi szünet után november 5-től mégis itt folytathatja a tanulást a tanoda 80 diákja - mondta el a Független Hírügynökségnek Kele Lajos Eszteregnye polgármestere.
okt. 30
8:19
Pszichológusok mennek a buszbaleset túlélőihez (HírExtra)
Hat önkéntes pszichológus utazott kedden kora reggel Grazba, hogy segítse a még kórházban fekvő ausztriai buszbaleset túlélőinek feldolgozni a történteket - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
okt. 30
8:21
Kortárs francia költő magyarul (Spa Trend Online)
Yves Bonnefoy francia költő, irodalomtörténész Kép és jelenlét című, válogatott írásait tartalmazó kötetének magyar nyelvű kiadását az alkotó jelenlétében mutatják be pénteken a Francia Intézetben. Az intézet, az Eötvös Collegium és a Volt Franciaországi Ösztöndíjasok Egyesülete közösen szervezi a felolvasással egybekötött beszélgetést a költővel, és műveiből kiállítás is megtekinthető az I.…
okt. 30
8:22
Népszavazás a kohászatról (Alternatív Energia)
Országos népszavazást kezdeményeznek egy miskolci stratégiai nagyüzem létrehozásáról; az erről szóló levelet tíz napja juttatták el az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) - olvasható a keddi Észak-Magyarországban.
okt. 30
8:23
7 év munkatáborra ítélték a kémet (HírExtra)
Moszkvában 7 év munkatáborra ítéltek egy orosz katonatisztet, amiért Lengyelországnak kémkedett - adta hírül kedden a Gazeta Wyborcza, a legnagyobb lengyel politikai napilap.
okt. 30
8:25
Trópusi vihar tombol a Karib-tengeren (HírTV)
Legkevesebb 11 ember meghalt, 13 pedig eltűnt Dominika szigetén, miután a Noel nevű trópusi vihar hétvégén elérte a karibi térséget - jelentették be hétfőn a dominikai hatóságok. A megáradt folyók több települést elvágtak a külvilágtól, Kubában már készülnek a Noel érkezésére.
okt. 30
8:29
Bencze kitiltaná a rendbontókat (HírExtra)
Bencze József országos rendőrfőkapitány megfontolandónak tartja, hogy jogszabály-módosítás után közterületi rendezvényekről is ki lehessen tiltani a visszatérő rendbontókat; a rendőri vezető erről kedden beszélt a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
okt. 30
8:34
Az ausztriai buszbaleset túlélője: "Valami csoda folytán menekültem meg" - képgaléria (Infostart)
Hétfő késő este megérkeztek Budapestre 18-an annak az autóbusznak az utasai közül, amelyik hétfő hajnaliban borult az árokba Ausztriában. Az utasokat a magyar határtól kísérő pszichológus szerint néhányan nagyon rossz állapotban voltak.
okt. 30
8:34
11 áldozata van a trópusi viharnak (HírExtra)
Legkevesebb 11 ember meghalt, 13 pedig eltűnt Dominika szigetén, miután a Noel nevű trópusi vihar hétvégén elérte a karibi térséget - jelentették be hétfőn a dominikai hatóságok. A megáradt folyók több települést elvágtak a külvilágtól, Kubában már készülnek a Noel érkezésére.
okt. 30
8:35
Akciós lehetőség háromszoros áron (HírTV)
Több mint háromszor annyiba került volna egy játszótér felépítése Gyurcsány Ferenc minisztersége idején egy Békés megyei faluban az ifjúsági tárca pályázatán keresztül, mint amennyiért a minisztériummal együttműködő vállalkozás végül pályázaton kívül megvalósította azt - derül ki a Magyar Nemzethez eljuttatott dokumentumokból.
okt. 30
8:37
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR-USD ma reggel 33 pipes sávban mozgott, 1,4419 és1,4386 között. Az USD-JPY 39 pipes sávban mozgott, 114,77 és 114,38 között. A GBP-USD a nyitáskor 27 pipes sávban mozgott, 2,0616 és 2,0589 között. Miután a devizapár tegnap csúcsot ért el 2,0640-nél, a kereskedök az éves csúcs megközelítésével számolnak. Támogatás 2,0541-nél található. Az EUR-NZD széles, 112 pipes sávban mozgott, 1,8678 és…
okt. 30
8:40
Ütközés két kamionnal (HírExtra)
Egy mikrobusz és két kamion ütközött össze kedd hajnalban az M1-es autópálya Budapest felé tartó szakaszán, a 19-es kilométerkőnél - tájékoztatta az MTI-t az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
okt. 30
8:40
A főkapitány kitiltaná a visszatérő rendbontókat (Blikk)
Bencze József országos rendőrfőkapitány megfontolandónak tartja, hogy jogszabály-módosítás után közterületi rendezvényekről is ki lehessen tiltani a visszatérő rendbontókat.
okt. 30
8:41
Ismét nincs egyetértés a koalícióban (HírTV)
Az Egészségügyi Minisztérium tervei szerint ma benyújtják a biztosítási rendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot a parlamentnek. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a végső szövegen az utolsó pillanatig dolgoztak. A részletekről azonban még most sincs egyetértés a szabad demokraták és a szocialisták között.
okt. 30
8:42
Emlékkoncert Pege Aladár tiszteletére (Spa Trend Online)
Pege Aladár (1939-2006) Kossuth-díjas bőgőművész, zeneszerző és dzsesszmuzsikus halálának egyéves évfordulóján emlékkoncertet rendeznek barátai, tanítványai a Zeneakadémián szombaton.
okt. 30
8:42
Diana-per: lehet, hogy nem baleset volt? (HírExtra)
A Diana hercegnő halálát vizsgáló párizsi per hétfői tárgyalásán szemtanúk egyértelműen azonosították annak a titokzatos Fiat Uno-nak vezetőjét, amelynek a sofőrje a gyanú szerint a balesetet okozta. Le Van Thanh a gyanú szerint nekiütközött autójával a Dianát szállító Mercedesnek, ezért az nekicsapódott egy betonoszlopnak 1997 augusztus 30-án.
okt. 30
8:45
Gyorsan gazdagodnak a magyarok (BorsOnline)
Egyre vagyonosabbak a magyarok – legalábbis egy felmérés szerint. Ezzel kapcsolatban a Bors kíváncsi volt arra, hogy vajon ki számít ma igazán gazdagnak?! Aki jakuzziban pihenheti ki a nap fáradalmait, vagy aki elmehet egy féléves világkörüli útra, esetleg az az igazán vagyonos aki hónap végén gondolkodás nélkül megvehet egy rekesz sört?
okt. 30
8:45
Nem kutatnak tovább az elsüllyedt hajó matrózai után (HírExtra)
Dániában hétfőn késő este felhagytak a hét végén elsüllyedt szlovák teherhajó török tengerészeinek keresésével. A legénység négy tagja hiányzik még - köztük egy nő -, de a mentők a hideg vízben semmi esélyt sem láttak már arra, hogy még bárkit is életben találjanak.
okt. 30
8:51
Ki, mire és hogyan spórol? (Privátbankár)
Csökkent a lakossági megtakarításokkal rendelkezők aránya hazánkban: az emberek bő negyede rendelkezik félretett pénzzel. Egyre kevesebben gyűjtenek lakásra, továbbra is a forintbetét a sláger
okt. 30
8:51
Temetők, tabuk nélkül (HírExtra)
Munkaszüneti nappá nyilvánított halotti emléknap egyszer van egy évben, temetés viszont minden nap. Az ünnep az emlékezésről szól, hagyományról, szokásról, temetői utakon zarándokoló tömegekről, megélt szomorúságról, virágokról, fellobbanó gyertyafényről, lelkiismeretünk vizsgálatáról és illendő kötelességről.
okt. 30
8:52
Egészségbiztosítás: ma kerül az Országgyűlés elé a törvényjavaslat (Metropol)
Ma nyújtja be az Egészségügyi Minisztérium az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek. A dokumentumot a kormány múlt héten fogadta el.
okt. 30
8:57
Télen is életveszélyes kórt terjeszthetnek a klímák (Infostart)
Nemcsak nyáron, télen is veszélyesek a légkondicionálók vagy levegőpárásító berendezések - mondta az InfoRádió által megkérdezett épületgépész. Ney Gusztáv, a klímaberendezések szakértője hozzátette: télen is szórhatnak a levegőbe életveszélyes baktériumokat a tisztítatlan légkondicionálók az irodaházakban, kórházakban, bevásárlóközpontokban.
okt. 30
8:57
Hat-hétezer tanár munka nélkül (HírExtra)
Hat-hétezerre tehető a szeptemberben katedra nélkül maradt pedagógusok száma, az oktatási tárca szerint. Hozzáteszik, hogy többségük nyugdíjba ment, illetve talált magának más munkahelyet. A bezárt, összevont iskolák száma eléri a százat.

Keresés