2007. október 28. vasárnap

okt. 28
14:00
Új választás Bács-Kiskunban (HírExtra)
Időközi polgármester-választás zajlik ma a Bács-Kiskun megyei Pálmonostorán a korábbi polgármester lemondása miatt. A 2.058 fős településen a függetlenként induló Csenki János alpolgármester, a szintén független jelölt Rádiné Gémes Ildikó, valamint az MSZP jelöltje, Dobronyi József közül választhatják meg a szavazásra jogosultak a település első emberét.
okt. 28
14:05
Izrael keménykedik (HírExtra)
Itt az idő, hogy a nemzetek közössége drasztikus intézkedéseket hozzon Irán ellen - jelentette ki Cipi Livni izraeli külügyminiszter. Livni nem sokkal Kínába való elutazása előtt a Jediót Ahronót című izraeli lap honlapján vasárnap megjelent nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy "a nemzetek közösségének mindennemű habozását Irán és szomszédai a gyengeség jeleként értelmezhetik".
okt. 28
14:05
Több száz extasy-tabletta az utasnál (HírTV)
Több száz extasy-tablettát és még kokaint is találtak a rendőrök szombat este egy autósnál Nagykanizsa közelében. A rendőrök egy másik ügy nyomozása közben figyeltek fel az autóra, ezért állították meg.
okt. 28
14:12
Finanszírozási kérdésekről egyeztetne az egyházakkal az SZDSZ (Infostart)
Egyeztetne az egyházak és civil szervezetek vezetőivel egy új egyházfinanszírozási rendszer kialakításáról a Szabad Demokraták Szövetsége.
okt. 28
14:12
Kifogták Moby Dicket (HírExtra)
Szokatlan zsákmányt emelt ki az Eufrátesz folyóból egy iraki halász: kétméteres cápát, amely tengeri állat lévén nem élte túl az édesvizű folyóban tett "öngyilkos" kirándulást.
okt. 28
14:12
Ki lehet Nicolas Sarkozy új felesége? (Blikk)
BUDAPEST–PÁRIZS – Felragyogott a magányos francia dámák napja: Nicolas Sarkozy, Franciaország magyar származású elnöke egy hete elvált feleségétől. Az asszonynak elege lett a reflektorfényből, és a politikát is unta. Az elnök Magyarországon élő másod-unokatestvérével, Sárközy Mariannal azt próbáltuk kideríteni, kinek van esélye a következő „premiere dame” szerepre
okt. 28
14:14
Leégett a gyárcsarnok (HírExtra)
Teljesen leégett egy műanyag-feldolgozó üzem csarnoka vasárnapra virradó éjszaka Debrecen határában - közölte az MTI-vel vasárnap reggel a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.
okt. 28
14:16
Szabad szemmel látható a Holmes-üstökös (BorsOnline)
Robbanásszerû kitörésen esett át a Holmes-üstökös, s így a fényességét két nap alatt egymilliószorosára növelô égi vándort szabad szemmel is megcsodálhatjuk.
okt. 28
14:17
Sikkasztó szocialisták? (HírExtra)
Egy szocialistákhoz közelálló vállalkozó feljelentése alapján 2005-ben vesztegetés, hivatali hatalommal való visszaélés, és 17 millió forint kenőpénz átvételének gyanúja miatt indított eljárást az ügyészség Kaszab Csaba szocialista alpolgármester ellen.
okt. 28
14:27
Félmilliót ivott el Harry egy éjszaka (Blikk)
A mulatozás közben Harry csaknem összeverekedett egy vendéggel
okt. 28
14:29
A Méltóság Napja (HírExtra)
"Méltóság Napja" néven több mint egy éven át tartó programsorozatot indít vasárnap a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) a gyengékért és elnyomottakért. A programsorozat megnyitója a testvérközösség kispesti templomában lesz 11 órától.
okt. 28
14:29
Az SZDSZ az államtól független egyházfinanszírozási rendszert szorgalmaz (Alternatív Energia)
Gusztos Péter, az SZDSZ emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi kabinetjének vezetője egyeztetésre hívja az egyházak és civil szervezetek vezetőit egy új finanszírozási rendszer kialakításának megvitatására - közölte az SZDSZ sajtóosztálya. A Szabad Demokraták Szövetsége egy, az államtól független, hatékony és igazságos civil finanszírozási illetve egyházfinanszírozási rendszert szorgalmaz.…
okt. 28
14:34
Az Erzsébet híd csendes, újra csendes (HírExtra)
Teljes a nyugalom az Erzsébet hídon vasárnap délelőtt. A hídon az éjszakai órákban bontották le a járdákat elzáró kordont, így most már gyalogosan is fel lehet jutni a hídra.
okt. 28
14:34
Elpusztult szervált találtak a síneken (Blikk)
okt. 28
14:34
Demonstráció Veszprémben! (Alternatív Energia)
A szabad vasárnapért országos kampány első demonstrációját Veszprémben tartották vasárnap, az egyik hipermarket előtti útvonalon. A demonstrálók délelőtt 20 gépkocsival két és fél órára lezárták a 8-as főút várost elkerülő szakaszának félpályáját, és mintegy 60-70 ember gyűlt össze transzparenseket, nemzeti színű zászlókat tartva.
okt. 28
14:40
Nem változnak a hűségszerződések (HírExtra)
Várhatóan nem korlátozzák fél évre a hűségszerződéseket törvényben. A Független Hírügynökség szerint az erről szóló, parlament előtti javaslatot módosítani készül a tervet benyújtó szocialista politikus. Miután tárgyalt szakmai szervezetekkel, arra jutott, hogy egy ilyen szigorítás a jelenleginél rosszabb helyzetbe hozhatja a mobiltelefon-, internet- és kábeltévé- előfizetőket.
okt. 28
14:40
Eltitkolt ítélet egy MSZP-s korrupciós ügyben? (HírTV)
Titkolja a kőbányai MSZP, hogy korrupció miatt elmarasztalta a bíróság Kaszab Csabát, a kerület volt szocialista alpolgármesterét még szeptemberben - állítja a helyi Fidesz.
okt. 28
14:45
Ingyenes előadások a drogról (Piac és Profit)
November 20-ig látható "A köztes átmenetek - a drogokról" című interaktív kiállítás Salgótarjánban.
okt. 28
14:45
Hogyan válassz karrier-tanácsadót? (Blikk)
Veszélyben az állásod, bizonytalan vagy mit tegyél. Elakadt a karriered, de nem tudod merre indulj tovább. Végre meg akarod találni azt a munkát, amit szeretsz is. Néhány a lehetséges okok közül, amikor érdemes szakemberhez fordulnod. A Karrier Intézettel közös cikksorozatunk második része a tanácsadó választáshoz ad tippeket.
okt. 28
14:45
Sztrájkol Hollywood? (HírExtra)
Sztrájkba léphetnek az amerikai televíziós és filmes írók november 1-től . Az Amerikai Írók Céhe (WGA) július közepe óta tárgyal a hollywoodi producerekkel. Szerdán lejár a szövetség 12 ezer tagjának közös szerződése, és ha addig nem sikerül megegyezni a producerekkel, az írók beszüntethetik a munkát.
okt. 28
14:45
A török hadsereg megölt 15 kurd felkelőt (Kripto Akadémia)
A török hadsereg megölt 15 kurd felkelőt egy összecsapásban vasárnap az ország délkeleti részében. A harcok a többségében kurdok lakta Tunceli tartományban robbantak ki, amely távol van az iraki határtól, ahol a legutóbbi összecsapások történtek a török hadsereg és kurd gerillák között. A tartományi kormányzati hivatal egy tisztviselője elmondta, hogy a hadsereg Pulumur város körzetében folytat…
okt. 28
14:50
Orbán: a magyarságnak méltó vezetőket kell választania (Infostart)
A Fidesz elnöke szerint az erdélyi magyaroknak nem szabad beletörődniük abba, amit a mai Magyarországból észlelnek, szívükben meg kell látniuk azt is, hogy milyen lehetne majd ez az ország, ha a magyarság összefog és méltó vezetőket választ.
okt. 28
14:50
Superjumbos magyar (HírExtra)
Hazaért a Superjumbo első magyar utasa. Varga Tamás a Független Hírügynökségnek azt nyilatkozta: fantasztikus élmény volt a majdnem 8 órás utazás a világ legnagyobb repülőjével.
okt. 28
14:50
Gálakoncerten adták át a 32 milliót (Metropol)
Mintegy 32 millió forint gyűlt össze az idei Tegyünk Együtt a Gyermekekért (TEGY) elnevezésű jótékonysági program során.
okt. 28
14:51
Orbán egy jobb Magyarországról álmodik (Alternatív Energia)
Az erdélyi magyaroknak nem szabad beletörődniük abba, amit a mai Magyarországból észlelnek, szívükben meg kell látniuk azt is, hogy milyen lehetne majd ez az ország, ha a magyarság összefog és méltó vezetőket választ - ezt a gondolatot fejtette ki vasárnap Avasújvárosban Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.
okt. 28
14:56
Az MDF vizsgálatot akar (HírExtra)
A Magyar Demokrata Fórum azt javasolja Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Veres János pénzügyminiszternek, hogy a kormány tisztasági csomagját egészítse ki egy nyolcadik törvénnyel: adjon törvényi garanciát arra, hogy a vagyongyarapodási vizsgálat eljárása nem a megfenyegetés.
okt. 28
14:56
Ammónia került a csatornába (Blikk)
okt. 28
15:07
Tragikus ütközés az NHL-ben (HírExtra)
Egy ütközést követően kórházba került Patrice Bergeron, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Boston Bruins játékosa. A kanadai korongost a Philadelphia Flyers elleni mérkőzés első harmadának végén lökte nagy erővel palánkra Randy Jones.
okt. 28
15:08
Részegen a rendőrautónak hajtott (HírTV)
Ittasan ült a volán mögé, majd kocsijával egy rendőrautónak hajtott egy férfi szombaton éjjel Nyíregyháza határában.
okt. 28
15:13
Ecclestone idén csak ártott a Forma-1-nek (BorsOnline)
A Ferrarinál nem foglalkoznak a McLaren óvásával, illetve azzal, hogy elméletileg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) még megváltoztathatja az utolsó, a Brazil Nagydíj végeredményét, ami akár a világbajnoki címre is hatással lehet. Az olaszok ehelyett ma ünnepelnek, s az évadzáró bulira mindenkit meghívtak, akinek valami köze volt a Ferrari idei sikereihez.
okt. 28
15:13
Óraátállítás: miért vagyunk fáradtabbak? (Infostart)
A legtöbben alighanem arra használták fel a vasárnap hajnali óraátállítást, hogy egy órával tovább heverésszenek az ágyban. Egy szakember szerint ugyanakkor ne lepődjünk meg, ha ennek ellenére a szokásosnál fáradtabbnak érezzük magunkat.
okt. 28
15:13
Autóbusz ütközött (HírExtra)
Autóbusz ütközött személyautóval vasárnap délelőtt Újpesten, a balesetben az autó sofőrje könnyebben megsérült - tájékoztatta Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-t.
okt. 28
15:20
80 tálibot öltek meg (HírExtra)
Afgán és nemzetközi csapatok majdnem hét tucat tálib felkelőt öltek meg Afganisztán déli részén, Musza Kala város közelében - olvasható az Egyesült Államok vezette szövetség vasárnapi közleményében. Hilmend tartományban hat órán át tartott az összecsapás szombaton.
okt. 28
15:26
A KDNP is felemelte szavát (HírExtra)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) presztízs beruházások helyett szociális célokra adna pénzt, ezért a párt módosító javaslatokat nyújt be a 2008-as költségvetéshez - mondta Soltész Miklós, a párt szociálpolitikusa a Harrach Péter alelnökkel tartott vasárnapi sajtótájékoztatón, Budapesten.
okt. 28
15:26
Mellkason szúrta vitapartnerét (HírTV)
Őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki bicskájával mellkason szúrt egy fiatalembert Nyírbogdány egyik kocsmájában - értesült a HavariaPress.
okt. 28
15:28
Hárman is megsérültek (HírExtra)
Hárman megsérültek a 3-as úton abban a balesetben, amelyben egy személyautó előzés közben lesodródott az útról vasárnap délelőtt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
okt. 28
15:32
Az MSZP szerint félreértésről van szó (HírExtra)
Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint Dávid Ibolya felhívása félreértésen alapul. Ahogy a kormányszóvivő az MDF közleményére kiadott nyilatkozatában fogalmaz: "az elmúlt napok híradásaiból ugyanis egyértelmű, hogy a személyi jövedelemadó ellenőrzés nem azonos a vagyonosodási vizsgálattal."
okt. 28
15:38
Megint szerelnek a Nemzetközi Űrállomáson (Infostart)
Ismét külső szerelési munkákat kezdett a Nemzetközi Űrállomáson a Discovery amerikai űrrepülőgép két asztronautája. A Discovery csütörtökön kapcsolódott össze a Nemzetközi Űrállomással.
okt. 28
15:38
Szörnyethalt a soför (HírExtra)
Áttörte a szalagkorlátot vasárnap hajnalban Esztergom és Tát között egy személykocsi a 11-es út egyik kanyarjában, a vezető az autó ablakán kirepült, a korlátnak csapódott és a helyszínen elhunyt - tájékoztatta a rendőrség vasárnap az MTI-t.
okt. 28
15:38
Kizuhant a szalagkorlátnak csapódó autóból (HírTV)
Szörnyethalt az a sofőr, aki autójával a szalagkorlátnak csapódott Tát határában - értesült a HavariaPress.
okt. 28
15:38
Kosárlabda-szurkolók randalíroztak (Blikk)
okt. 28
15:38
Több tízezer földnélküli tüntetett Újdelhiben (Metropol)
Több tízezer földnélküli érkezett vasárnap Újdelhibe, egy hónapon át tartó menetük utolsó állomására, hogy felhívják a figyelmet a legújabb gazdasági változások okozta tömeges elszegényedésre.
okt. 28
15:44
Nyert a Boston (HírExtra)
A Boston Red Sox a harmadik mérkőzését is megnyerte a Colorado Rockies ellen az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) nagydöntőjében, a World Seriesben. A bostoniak az első két találkozón hazai környezetben győztek, a harmadikon viszont idegenben bizonyultak jobbnak.
okt. 28
15:50
Thaiboksz szombat éjjel hazánkban (HírExtra)
A világszerte egyik legnépszerűbb küzdősport, a thai-boksz hazai kiválóságai léptek ringbe Kazincbarcikán a szombat éjszakába nyúló gálán, amelyen tíz egyesület képviseltette magát.
okt. 28
15:50
Motor ütközött traktorral (HírTV)
Motorkerékpár ütközött traktorral vasárnap délután Fehérgyarmat és Zsarolyán között, a 4127-es úton.
okt. 28
15:50
Szellembringa a Stefánián (Blikk)
Halálra gázolt társuk emlékére és az elhibázott kerékpárút-fejlesztés elleni tiltakozásul fehérre festett kerékpárt láncoltak le a budapesti Thököly út és a Stefánia kereszteződésénél kerékpáros civil szervezetek képviselői.
okt. 28
15:56
Csoportelső az Eger (HírExtra)
Csoportelsőként jutott a legjobb 16 közé az Eger a férfi vízilabda LEN Kupában, mivel vasárnap legyőzte a Savonát. Az Eger már szombaton kiharcolta a továbbjutást, a Savonával együtt.
okt. 28
15:56
A távozó államfő felesége nyerheti az elnökválasztást (HírTV)
Vasárnap megkezdődött Argentínában az elnökválasztás, amelyet valószínűleg a most távozó elnök felesége fog megnyerni. Nestor Kirchner felesége, Cristina Fernandez minden közvélemény-kutatásban az első helyen áll, méghozzá akkor fölénnyel vezet a 13 többi jelölt előtt, hogy feltehetően második fordulóra sem lesz szükség.
okt. 28
15:56
James Bond Budapesten (Spa Trend Online)
Másodszor jár Budapesten az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) nemzetközi jószolgálati nagyköveteként Sir Roger Moore brit színész. Másodszor találkozik a Nemzeti Filharmonikusokkal is, de először lép velük pódiumra hétfőn és kedden este a Művészetek Palotájában. A koncertről DVD készül, amely várhatóan karácsony előtt jelenik meg, ennek bevételei is az ENSZ gyermekeket támogató alapjához kerülnek.
okt. 28
16:02
Szekeres és Horváth Ágnes Afganisztánban (HírExtra)
A Magyar Honvédség jó megítélése is szerepet játszik abban, hogy jövőre új feladatokkal bővül az afganisztáni magyar katonai jelenlét - mondta el a Független Hírügynökségnek Szekeres Imre honvédelmi miniszter, aki Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel Afganisztánban tartózkodik.

Keresés