Nagy-Britanniában is téma a képviselők költségtérítése illetve munkájának értékelése. A Sunday Telegraph azt próbálta meg kideríteni, hogy melyik parlamenti képviselő "éri meg leginkább a pénzét", azaz ki dolgozik a legtöbbet a legkevesebb költségtérítés fejében.
Pártjának az izraeli kormánykoalícióból való kilépéssel fenyegetett vasárnap Avigdor Liberman, a szélsőjobboldali Iszrael Beiteinu vezetője arra az esetre, ha a közeljövőben tartandó izraeli-palesztin tárgyalásokon napirendre kerülnek a konfliktus legégetőbb kérdései.
Egyre több támadás éri a helyi és a nemzetközi koalíciós erőket az eddig békésnek mondott észak-afganisztáni Baglán tartományban, magyar katonák közelében októberben eddig háromszor robbantottak pokolgépet - mondta Rózsa Tibor, a bagláni tartományi újjáépítési csoport (PRT) parancsnoka.
A Tottenham Hotspur labdarúgóklub vezetői szombat éjjel hivatalos közleményben is megerősítették: Juande Ramos lett a csapat új vezetőedzője. A korábbi menedzsert, Martin Jolt csütörtök éjszaka rúgták ki, miután a londoni csapat hazai pályán kapott ki a Getafe-től.
Meghosszabbította a móri ügy vizsgálati idejét az ügyészség a Nemzeti Nyomozó Iroda kérésére - írja a Vasárnapi Hírek. Már csak az orvosszakértői és a fegyverszakértői véleményre várnak Hajdú László és Kaiser Ede ügyében. Ha ezeket kiértékelték, lezárulhat a vizsgálat és vádemelési javaslattal átadhatják az ügyészségnek.
A Magyar Demokrata Fórum azt javasolja Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Veres János pénzügyminiszternek, hogy a kormány tisztasági csomagját egészítse ki egy nyolcadik törvénnyel: adjon törvényi garanciát arra, hogy a vagyongyarapodási vizsgálat eljárása nem a megfenyegetés, a zsarolás eszköze, nem politikai megrendelés a válogatás alapja. Erről Dávid Ibolya, az MDF elnöke írta közleményében.
Kaposvárott nyílhat Európa első embrionális őssejtklinikája, ha az Egészségügyi Tudományos Tanács jóváhagyja a Seffer-Renner Magánklinika kérelmét - írja a Vasárnap Reggel.
Kis dobozkákba csomagolva a szállításkor lehullott forgácsokat, az ősfák darabjait ötszáz forintért árulták szombaton Miskolcon. A Herman Ottó Múzeum, az Észak-Magyarország és a MR6 Régió Rádió közös adománygyűjtő akciót szervezett a 8 millió éves mocsári ciprusok megmentésére. Az ezer doboz délutánra elfogyott. A bevételt az ősfák restaurálására fordítják majd.
Több százan tüntettek Hollandiában a "varázsgomba" betiltása ellen. A hallucinogén könnyűdrogot a kormány azért szeretné betiltani, mert tavasszal meghalt egy francia turista, aki vélhetően a gomba hatása alatt ugrott le egy hídról.
Áttörte a szalagkorlátot vasárnap hajnalban Esztergom és Tát között egy személykocsi a 11-es út egyik kanyarjában. A vezető az autó ablakán kirepült, a korlátnak csapódott és a helyszínen elhunyt.
Minden sárospataki és makkoshotykai lakásban újra van vízszolgáltatás, miután szombaton késő este a vízmű szakembereinek sikerült kicserélni a sérült vezetékszakaszt, tájékoztatta a Független Hírügynökséget Lakatos István, a Zemplén Vízmű ügyvezető igazgatója.
Vadorzó által készített hurokban pusztult el egy gímszarvas bika a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fony melletti erdőben - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kompoltiné Jakab ilona, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
BKV-busz karambolozott vasárnap délelőtt a főváros IV. kerületében. A 147-es autóbusz a Templom és a Károlyi István utca kereszteződésében ütközött össze egy személykocsival.
Tagadja a tavaly meggyilkolt volt KGB-ügynök, Alekszander Litvinyeko özvegye, hogy férje az MI6 brit titkosszolgálatnak dolgozott volna. Marina Litvinyenko ugyanakkor azt is elmondta: retteg, hogy férje gyilkosai most rá és fiára vadásznak.
Csaknem 32 millió forint gyűlt össze a "Tegyünk együtt a gyermekekért" (TEGY) program idei akciójában. Az összeget vasárnap adják át a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat képviselőinek a program záróeseményén.
Az ókori Szirakuzából a Szent Földön át Isztambulba, végül pedig Kaliforniába vezetett egy penészes öreg imakönyv útja, melynek latin imasorai alatt a szem számára láthatatlanul ôsi tudás húzódik meg, ami nem más, mint Arkhimédész elméje papírra vetve.
Szili István nem jutott be a legjobb 16 közé a Chicagóban zajló olimpiai kvalifikációs ökölvívó-világbajnokságon. A 75 kg-os súlycsoport magyarjának a kategória egyik kiemelkedő alakját, a junior világbajnok üzbég Elsod Raszulovot kellett volna legyőznie, de ez - a hazai szövetség tájékoztatása szerint - nem sikerült neki.
Vasárnap kezdődik az Állatkertben egy ifjúsági film, a "Mentsük meg az állatkertet" című nagyjátékfilm forgatása. A produkciót Trömböczky Péter író-rendező jegyzi. A családi film jeleneteinek többségét a Fővárosi Állat- és Növénykert különböző helyszínein forgatják.
A szabad világban nehezebb vallásosnak lenni, mint a kommunizmus idején volt - jelentette ki az MTI-nek adott interjújában Csepregi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Nyíregyházi Hittanárképző Tagozatának docense.
Alig több mint 8 ezer posztért 60 ezer jelölt indul az önkormányzati választáson vasárnap, Bulgáriában. Szakértők szerint az indulók nagy száma a várható Európai Uniós támogatásokkal magyarázható. Regionális fejlesztésre igényelhetnek majd a nyertesek 1,362 milliárd eurót (majdnem 342 milliárd forintot).
A jelenleginél ötven százalékkal több magyar katona teljesít majd szolgálatot 2008-tól Afganisztánban, az új vállalások új típusú kockázatokat is jelentenek majd - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter az MTI-nek.
December utolsó napjáig igényelhetnek kedvezményes hitelt azok a kereskedelmi vállalkozások, amelyeknek az idei tavaszi fagykár miatt csökkent az árbevételük - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter erről szóló rendelete a Magyar Közlönyben jelent meg.
Szexjeleneteket és drogozást ábrázoló videóval zsarolták meg a brit királyi család egyik tagját, de a zsarolókat őrizetbe vették. A The Sunday Times értesülése szerint a meg nem nevezett uralkodói rokontól két férfi 50 ezer fontot, azaz több mint 18 millió forintot követelt annak fejében, hogy a felvételt ne hozzák nyilvánosságra.
A Magyar Demokrata Fórum azt javasolja Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Veres János pénzügyminiszternek, hogy a Kormány tisztasági csomagját egészítse ki egy nyolcadik törvénnyel: adjon törvényi garanciát arra, hogy a vagyongyarapodási vizsgálat eljárása nem a megfenyegetés, a zsarolás eszköze, nem politikai megrendelés a válogatás alapja.
Nemcsak fenyegetőzött az energiafegyverrel Izrael, hanem be is vetette. A zsidó állam mától kevesebb üzemanyagot szállít a Gázai övezetbe, a jövő héttől pedig áramkimaradások is várhatók a palesztinok lakta területen, ha a palesztinok rakétákkal lövik Izraelt. A nemzetközi emberi jogi csoportok tiltakozására Izrael közölte: csak az övezet egyes részeinek az ellátását fogják szüneteltetni és a…
A finn Mikko Hirvonen nyerte a Japán-ralit, a világbajnokság 14. futamát. A második helyen a spanyol Dani Sordo, a harmadikon a norvég Henning Solberg végzett. Hirvonen korábban két futamot nyert meg, 2006-ban Ausztráliában, idén pedig Norvégiában bizonyult a leggyorsabbnak.
A Nemzeti Kerekasztal (NEKA) második plenáris ülése értékelte hazánk belpolitikai helyzetét az ’56-os forradalom és szabadságharc 51. évfordulójának tükrében, a folytonosan erősödő belső válságot, annak morális, gazdasági és politikai összetevőit.
Százhuszonöt éve, 1882. október 30-án született Bölöni György Kossuth-díjas író, kritikus, irodalomszervező, ahogy Ady nevezte "szentlélek lovagja, becsületes újságíró". Régi nemesi családból származott, anyai dédnagybátyja Kölcsey Ferenc volt. Jogi diplomát szerzett, ám mégis az újságírást választotta.
A kormány által benyújtott 2008-as költségvetés a szocialisták társadalomképéről árulkodik: nem a társadalmat fenntartókat, hanem a segélyből élőket segíti - mondta el Harrach Péter (KDNP) vasárnap annak kapcsán, hogy a képviselőcsoport - a Fidesszel együtt - körülbelül 20 milliárdos átcsoportosító javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a jövő évi büdzséhez.
Jessica, a víziló a Blyde folyót körülvevô magántulajdonban lévô gyepre sodródott a 2000-ben történt mozambiki árvíz idején Dél-Afrika Limpopo tartományában.
Az iraki háború elleni tiltakozásul tömeges tüntetéseket tartottak szombaton az Egyesült Államok tucatnyi nagyvárosában. A tüntetők az Együtt a békéért és az igazságosségért nevű mozgalom felhívására vonultak az utcára New Yorkban, Bostonban, New Orleansban, Chicagóban, Los Angelesben és más nagyvárosokban.
Kétmillió forintra bírságolta a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) és a Magyar Államkincstárat (MÁK) a Közbeszerzési Döntőbizottság, mivel egy foglalkoztatás egészségügyi tenderen kirívóan alacsony árat ajánló szolgáltatót fogadtak el nyertesnek - a határozat a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A MÁV - több más finanszírozási forma mellett - a kötvénykibocsátás lehetőségét is vizsgálja - közölte a vasúttársaság az MTI érdeklődésére. A tervezett konstrukció egy 15 éves futamidejű, legalább 75 milliárd forint összegű kötvény kibocsátása lenne.
A Fio Pénzügyi Csoport 2007 szeptemberétől már magyar befektetőknek is biztosítja a közvetlen online hozzáférést a chicagói származékos értékpapír piachoz, a Chicago Mercantile Exchange-hez és a Chicago Board of Trade-hez - tájékoztatta a cég az MTI-t.
Összesen mintegy 640 ezer embert volt kénytelen elhagyni otthonát Kalifornia tűzvész sújtotta déli részén - közölték szombaton a San Siegó-i hatóságok. Az egy hete tartó tűzvész miatt evakuáltak számát eddig félmillió és egymillió közé tették a hatóságok.
Jól van az az otthon szülő asszony, akit szombatra virradó éjszaka életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. A budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház ügyeletes orvosa vasárnap délelőtt az MTI érdeklődésére elmondta, hogy mind az anya, mind a csecsemő jól van.
Nem zárta ki egy katonai akció lehetőségét a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki állásai ellen vasárnap Ali Babacan török külügyminiszter. A Teheránban tartózkodó politikus azt követően nyilatkozott, hogy tárgyalt iráni kollégájával, Manusehr Mottakival. Hangoztatta, minden lehetőséget mérlegelnek. A kérdést tárgyalások útján, vagy akár katonai erővel is rendezhetik.
A kiterjedt marokkói gyermekszex-ipar megrendelésére rabolhatták el a Portugáliából csaknem fél éve eltűnt Madeleine McCannt – erre a feltételezésre jutottak londoni sajtóértesülés szerint a szülők által felbérelt jó nevű spanyol magánnyomozói iroda detektívjei. A gyerekrablókat annak a portugáliai üdülőnek az egyik alkalmazottja segíthette, ahol a négyéves skót kislánynak nyoma veszett.