Lisszabonban péntekre virradó éjjel az Európai Unió vezetői kompromisszumra jutottak a reformszerződésről. A Hollandiában és Franciaországban 2005. tavaszán, népszavazáson elvérzett Alkotmány örökébe lépő reformszerződés biztosítja, az EU hatékonyabb működését.
Mit tegyen az autós, ha rossz a parkolóautomata? Becsülettel megvenné a jegyet, de nem talál a közelben mûködô automatát, és miközben keresgél, meg is büntetik. A Centrum válasza a problémára, hogy a város tele van automatákkal, jelentsék be a problémát. Ha e közben mégis megbüntetik, akkor tanúkkal kell bizonyítania, hogy valóban rossz volt az óra.
Az Európai Unió Ifjúság 2000-2006 nevű programjának magyarországi keretéből, több mint húszmillió forint jutott azoknak a szervezeteknek, amelyeket a maffia-bűncselekménnyel gyanúsított szocialista politikus ügyében vizsgál az ügyészség.
A nemzetközi részvénypiaci veszteségekre és a befektetök növekvö kockázatkerülésére való tekintettel ma csökkent az EUR-JPY árfolyama. Szintén megterhelö a ma kezdödö G7-es találkozó, ahol kritizálhatják a jen gyengeségét. Az EUR-JPY visszaesett augusztus 17-i emelkedö trendje alá, mely 165,78-nál fut, így mind az 5-, mind pedig a 15 napos vonal alatt áll a jegyzés. Az indikátorok is negatívak. A…
A közelben, a Szabadság téren olyan rendezvény lesz, amelynél a korábbi tapasztalatok alapján elképzelhető, hogy egyes résztvevők rendőri intézkedést provokálnak ki - reagált az Andrássy úti lezárásra pénteken Kardos Imre, a Köztársasági Őrezred parancsnokhelyettese.
Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint megengedett, hogy aláírásgyűjtéskor a pártok megbízottjai közvetlenül közterületen, vagy telefonon keresztül szólítsák meg a választópolgárokat. A biztos közleményében emlékeztetett arra, többször javasolta már a pártoknak, hogy kezdeményezzék a politikai marketing kérdéseinek jogszabályi rendezését. Ám a politika - fűzte hozzá - nem fogadta meg…
Konszolidációra került sor a GBP-USD-nél. A devizapárnak jól jön a dollár gyengesége és a kedvezö csütörtöki brit kiskereskedelmi forgalmak. A forgalmak +6,3%-os értéke a 2004 szeptembere óta mért legmagasabb érétket jelentette. A sterling kereskedésének középpontjában a 10.30 órakor megjelenö 3. negyedévi brit GDP áll, ahol a változatlan +3,1%-os értékkel számolnak. Támogatás 2,0380-nl és…
Három vállalkozásra összesen 54 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A három társaság a fogyasztókat megtévesztő módon hirdetéseiben azt sugallta, hogy az általuk forgalmazott étrend-kiegészítő termékeknek - fogyasztónak, potencianövelőnek és mellnövelőnek beállított szereknek - gyógyhatásuk van.
Három hónappal, 2008. január 21-ig meghosszabbította a Szegedi Városi Bíróság a különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsított Zuschlag János előzetes letartóztatását - közölte Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság szóvivője.
Három hónappal, 2008. január 21-ig meghosszabbította a Szegedi Városi Bíróság a különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsított Zuschlag János előzetes letartóztatását - tudatta Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság szóvivője. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványozta Zuschlag János előzetes letartóztatásának 2008. január 21-ig történő meghosszabbítását - közölte a megyei bíróság…
Az USD-CHF árfolyama 1,1653-ra esett vissza. A svájci franknak jól jött a befektetök növekvö kockázatkerülése és a carry-trade-ek megszüntetése. A dollár további kilátásaival kapcsolatos bizonytalanságra való tekintettel egy neves befektetési bank a 2008 2. negyedévére vonatkozó elörejelzését 1,1200-re, az azt követö negyedévre vonatkozót pedig 1,1600-ra csökkentette. Ellenállás 1,1785-nél,…
A biztosítótársaságok még nem döntötték el, hogy belépjenek-e az egészségbiztosítási piacra - mondta az InfoRádióban az egyik társaság igazgatósági tagja. Paál Zoltán szerint a nyilvánosságra hozott egészségbiztosítási reformról szóló törvénytervezet nem kellően részletes ahhoz, hogy dönteni tudjanak.
A szektorsemleges adózás bevezetésének lehetőségéről tárgyalt a Gazdasági Versenyképesség Kerekasztal tegnapi ülésén. A tanács a jövő év elején teszi le a kormány asztalára javaslatait arról, hogy miként lehetne megreformálni a ma még meglehetősen bonyolult és nehezen ellenőrizhető adórendszert. A testület a vagyon megadóztatását igazságosabbnak tartja a jelenlegi jövedelemadózásnál, ugyanakkor…
Az uniós viszonylatban is rendkívül drága 210 eurós magyar kukoricaár nem sokáig tartható a Baromfi Terméktanács elnöke szerint. Egyrészt túl sok a kukorica a hazai raktárakban, az állattartók a magas ár miatt azonban mégsem tudnak elég takarmányhoz jutni. Bárány Tamással, a Baromi Terméktanács elnökével Ivády Zsuzsa beszélgetett.
Jövőre a liberalizált piacról venne áramot Pécs önkormányzata. Így akár 100 millió forinttal kevesebbe kerülhet a közvilágítás és az intézmények áramellátása, a mostani csaknem milliárdos nagyságrendű kiadásokkal szemben. Amennyiben a közgyűlés elfogadja a tervet, akkor jövő nyártól már az olcsóbb villamosáramot tudják felhasználni Pécsett. Gonda Tiborral, Pécs alpolgármesterével Ivády Zsuzsa…
Készül a 2013-as piacnyitásra a Magyar Posta. A jelenleg monopolhelyzetben lévő cég számára az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy bizonyos alapszolgáltatásokat a későbbiekben már állami támogatás nélkül kell biztosítania. Az Európai Unió 2013-ra halasztotta a piacnyitást azokban az országokban, amelyek 2004-ben csatlakoztak a közösséghez. Szívi Lászlóval, a Magyar Posta Zrt.…
Amit a kábítószerekről tudni kell címmel nyílik kiállítás a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei aulájában október 24-én. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya évek óta rendszeresen kiállítja a megye területén ezt a drogprevenciós anyagot. Alsó-, és középfokú tanintézetek, művelődési házak, egyéb rendezvények adnak otthont a tárlatnak.
Készül a 2013-as piacnyitásra a Magyar Posta. A jelenleg monopolhelyzetben lévő cég számára az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy bizonyos alapszolgáltatásokat a későbbiekben már állami támogatás nélkül kell biztosítania. Az Európai Unió 2013-ra halasztotta a piacnyitást azokban az országokban, amelyek 2004-ben csatlakoztak a közösséghez. Szívi Lászlóval, a Magyar Posta Zrt.…
Három hónappal, 2008. január 21-ig meghosszabbította a Szegedi Városi Bíróság a különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsított Zuschlag János előzetes letartóztatását - tájékoztatta Cseh Attila, a Cs...
A Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) támogatásával „eFestival Junior” címmel külön kategóriát indít a fiatal, 30 év alatti pályakezdő alkotók részére. A szövetség és a minisztérium célja az a felhívással, hogy a fiatal szakemberek lehetőséget kapjanak a bemutatkozásra.
Megkezdődött a várva várt kereskedés a Strabag SE osztrák építőipari konszern részvényeivel pénteken a bécsi tőzsdén, méghozzá az előző napon közölthöz képest rögtön 6,4 százalékkal magasabb, 50 eurós...
Illegális vágóhidat találtak az ellenőrök egy örkényi baromfi nagykereskedésben - értesült az InfoRádió. Az értesülést a Fővárosi és Pest Megyei Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság helyettes vezetője megerősítette.
Mosógép, fagyasztóláda, villanybojler, mikrohullámú sütô, tûzhely – általában ezek a készülékek a dagadó áramszámla “fô bûnösei“. Kiderült azonban, hogy a mind több háztartásban üzemelô kompjúterek is nagy étvágyú energiazabálók. A mérések szerint egy állandóan üzemkész személyi számítógép havonta átlagosan 1500 forint értékû villanyáramot vesz föl. A Bors Takáts Gábor informatikustól kért…
A szlovák-magyar kormányfői találkozó előkészítésében állapodott meg Gyurcsány Ferenc és Robert Fico az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója után.
A pakisztáni rendőrség megtalálta a 139 ember halálát okozó karacsi öngyilkos merénylet feltételezett elkövetőjének a robbanás által leszakított fejét.
Augusztusban éves szinten 1,0%-kal csökkentek az olasz iparba beérkezett megrendelések, miközben +6,7%-os értékkel számoltak a legutóbbi +11,8% után. Az ipari termelés 5,5%-os plusz mutatott a legutóbbi +11,5% után. Az EUR-USD árfolyama visszaesett 1,4263-ra. Támogatás 1,4235-45-nél van. In-GFX
Élesen bírálta Soros György George Bush amerikai elnöknek azt a legutóbbi nyilatkozatát, amelyben egy harmadik világháború lehetőségét helyezte kilátásba az iráni atomprogram kapcsán. ...
Az elmúlt napok korrekciója folytán 234,83-ra esett vissza a GBP-JPY árfolyama. Kedvezötlennek mondhatóak a chart-technikai kilátások. A cross visszaesett az augusztus 17-i emelkedö trend alá, mely 236,53-nál fut. A Stochastik és a MACD is csökkenö jegyzésekre utal. Támogatások 235,51-nél, 232,33-nál és 229,69-nél, míg ellenállások 236,53-nál és 238,18-nál találhatók. In-GFX
Az eladások után is nyomás alatt áll az EUR-CHF. Az árfolyamot emeli, hogy úgy vélik: a G7-es találkozón kritizálhatják a jen gyengeségét. Átmenetileg ugyan csúcsot érhetnek el 1,6828-nál, de nagyobb az 1,6613 irányába való visszaesés veszélye. Ellenállás 1,6767-nél, támogatás pedig 1,6681-nél található. In-GFX
A lakberendezés ugyanolyan kivetülése énünknek, mint az öltözködés. Ezért a jellemedről az is árulkodik, hogy miként rendezed be a lakhelyed! A hálószoba a legintimebb terület, segítségével most megtudhatod, mik a jellemző tulajdonságaid.
Három magyar alkotást mutatnak be a hétvégén a németországi wiesbadeni animációs fesztiválon. Október végén Vilniusban pedig, nyolc magyar animációs munkát láthat a közönség és a szakma - adta hírül a Magyar Filmunió.
Egy egyelőre ismeretlen tatabányai férfi októberben már négyszer próbált meg rávenni gyerekeket szexuális játékra. Több diák is látta az illetôt, amint sötétzöld színû, nyugati gépkocsival pásztázza az utcákat és az iskolák környékét.
Megtört a gazdag országok pénzosztó kedve - vonták le a következtetést ENSZ szakértők azután, hogy félidejéhez érkezett a világszervezet Milleneumi Fejlesztési céljainak teljesítése, és már látszik, hogy nem sikerül a szegénységet 2015-ig a felére csökkenteni.
Az Európai Bizottság által működtetett Joint Research Center (JRC) és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) közös szervezésében október 10-11-én, Budapesten rendezték meg a 2nd International Workshop of In-Service Inspection Qualification Bodies rendezvény.
A GfK LHS Healthcare gyógyszertárakban, mobil szemkamerával végzett vizsgálatából az derült ki, hogy a fogyasztók jellemzően nem figyelnek a patikában kihelyezett reklámokra. Az elemzés szerint a kihelyezett táblák közül egyedül a „Kérem, itt várakozzon” állványt méltatják figyelemre a sorbanállók.
Robert Fico szlovák kormányfő szerint a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel lezajlott csütörtök esti lisszaboni megbeszélése egy volt csupán az ottani informális találkozók közül.
Az InfoRádió értesülése szerint több mint 50 százalékkal emelkedik a hatósági taxitarifa, ha a fővárosi önkormányzat elfogadja jövő heti ülésén az erről szóló előterjesztést.