A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség nyomozás megindítására utasította a nyírbátori rendőrkapitányságot a napokban, Veres János pénzügyminiszter fiainak büfébotrányával összefüggésben.
Betörték két budapesti MSZP-iroda ablakát csütörtökről péntekre virradóra, s az egyik irodában tüzet is gyújtottak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. A X. kerületi Martinovics téren a szocialista párt kerületi irodájának ablakát betörve, azon keresztül gyúlékony anyagot locsoltak ismeretlenek a helyiségbe, melyet meggyújtottak - mondta Kormos Endre, hozzáfűzve, hogy…
Az Európai Unió és a magyar kormányzat gazdaságpolitikájának kulcskérdése a kis- és középvállalatok (kkv-k) fejlesztése, amit a Gödöllői Ipari és Logisztikai Park (GILP) sikerrel támogat: a tavaly megkezdett értékesítés során a telkek fele került kisméretű vállalkozásokhoz. A hétszázmilliós beruházással létrehozott, innovációs tevékenységre is kiválóan alkalmas GILP tavaly ősszel nyitotta meg…
Valóságos sztárdömping volt szerda este a Royal Hotelben, a Cosmopolitan magazin tizedik születésnapi bulijával egybekötött díjkiosztó gálán, ahol a legjobb nôket díjazták. Az este háziasszonya, Ördög Nóri volt, aki gyönyörû hófehér estélyiben konferálta fel a tíz kategoria gyôzteseit, akik közül az abszolút befutó Oroszlán Szonja lett. A most éppen rövid, szôke hajkoronával pompázó Szonja a Cosmo…
Az MSZP kőbányai és kispesti irodáját is megrongálták péntek hajnalban, a fővárosban. A X. kerületi Martinovics téren gyújtogattak is, a kispesti irodánál csak az ablakot törték be, a Molotov koktélt a rendőrök az utcán találták meg.
Katonai helikopter rongálhatott meg egy kúriához tartozó, építészeti díjat nyert üvegházat. Az ingatlan tulajdonosa azt állítja, hogy a légi jármű pilótája azért ereszkedett az előírt magasságnál alacsonyabbra, hogy társai válthassanak pár szót a kertben napozó bébiszitterrel.
Vérontásba fulladt Benazir Bhutto hazatérése nyolcéves száműzetéséből. Legalább 133-an meghaltak és 290 megsebesültek, mikor merényletet hajtottak végre a volt pakisztáni vezető ellen Karachiban pénteken. Bhutto nem sérült meg.
Katasztrofális helyzetben van a mentőszolgálat, és szigorúan fel kell lépni a dohányzás visszaszorítása érdekében - ebben a két kérdésben értett egyet a Corvinus Egyetem Tárcatükör című rendezvényén Horváth Ágnes egészségügyi miniszter és Mikola István a Fidesz szakpolitikusa. Bár azt is mindkét politikus elfogadta, hogy változtatásra van szükség az egészségügyben, a jelenlegi intézkedéseket…
Horváth Éva hónapok óta magányos. Az egykori szépségkirálynô azért nem talál magának társat, mert határozottsága elrtiasztja a pasikat. Éva ezért hajt inkább idôsebb férfiakra, aki tudják, hogy mit akarnak.
A politikusoknak meg kellene állapodni a népszavazási kérdésekről, nem pedig az állampolgárokra hárítani a döntést. Ezt Dávid Ibolya mondta a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Az MDF elnöke úgy véli: a népszavazás kizárólag Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Orbán Viktor Fidesz-elnök hatalmi érdekeit szolgálja, melyet egy demokrata nem szívesen támogat.
A gyászoló szülôk és a tanuk meghallgatásával kezdôdött meg az újmohácsi tragédia pere a pécsi városi bíróságon tegnap. A tanúk vallomásában sok volt az elmlentmondás.
A CAD-JPY ma reggel gyengülést mutatott. A devizapár ugyan csúcsot ért el 118,50-nél, de késöbb visszaesett 73 pippel 117,92-re. 118,20-25 alatt számos stopot oldottak, ami felgyorsította a visszaesést. Akadály 118,50-nél és 118,97-nél, míg támogatás 117,50-nél található. Az AUD-USD ma reggel tovább emelkedett 0,90 irányába, miután a héten erös bázist hoztak létre 0,88 körül. Az AUD vételi, és az…
Az indonéz rendőrség erőszakkal kitelepített pénteken több tízezer lakost az ország legveszélyesebb tűzhányójának, a Jáva szigetén található Keludnak a tövéből, mert bár a tudósok figyelmeztetnek, hogy a vulkán bármelyik pillanatban kitörhet, a környező falvak népességének többsége javait féltve nem hajlandó elhagyni otthonát.
A franciák pénteken is jelentős közlekedési fennakadásokra számíthatnak az országban. A csütörtöki sztrájk után ugyanis, csak fokozatosan áll helyre a közlekedés, ráadásul egy kisebb vasúti szakszervezet úgy döntött, hogy egy nappal meghosszabbítja a munkabeszüntetést.
Az indonéz rendőrség erőszakkal kitelepített pénteken több tízezer lakost az ország legveszélyesebb tűzhányójának, a Jáva szigetén található Keludnak a tövéből, mert bár a tudósok figyelmeztetnek, hog...
Mindössze három nap alatt megkopaszodott egy brit diáklány. A fiatalnál az alopécia extrém formája jelentkezett, és egyelőre nem lehet tudni, visszanő-e a haja.
Felfüggesztette James Watson orvosi Nobel-díjas amerikai genetikust vezetői tisztségéből a New York-i Cold Spring Harbor laboratórium igazgató tanácsa, miután a professzor felháborodást váltott ki min...
Ha úgy érzed, vagy mások is mondták már, hogy hasonlítasz valamelyik Forma-1-es versenyzőre, csapatfőnökre, mérnökre vagy bármelyik itt dolgozó munkatársra, jelentkezz játékunkra! Ha nem, akkor pedig vegyél részt szépségversenyünkön, jó móka lesz!
A legfrissebb adatok szerint 133 halálos áldozata és mintegy 400 sebesültje volt a pakisztáni Karacsiban csütörtök éjjel elkövetett robbantásos merényletnek. Az iszlámábádi belügyminisztérium egyik illetékese közölte a legújabb adatokat, hozzátéve: a nyomozás eddigi állása szerint valószínűnek látszik, hogy öngyilkos merénylők követték el a pusztító támadást.
Igazságügyi és Elmemegfigyelô Intézetbe vitték W. Róbertet a móri vérengzés egyetlen gyanúsítottját, miután megtudta neje el akar válni tôle. Az ügyben indult nyomozást heteken belül lezárja a Nemzeti Nyomozó Iroda.
Botrány élő adásban a Danubius Rádióban! Jáksó László és Rákóczi Ferenc egymásnak üzengetett a saját műsorukban. Jáksó még tartja a véleményét, Rákóczi lehiggadt.
A magasan képzett munkaerő, a fejlett infrastruktúra, a kedvező üzleti környezet és az ösztönzők azok a kulcselemek, amelyek a texasi tőkét Magyarországra vonzhatják
A BMW Sauber versenyistálló nem szeretne beleszólni a bajnoki esélyesek csatájába a hétvégén megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjon, azonban nem vesz vissza, és a lehető legjobb eredményre hajt.
Két napig halott gyermekével élt Dominik anyja. Bár Mária azt állítja, augusztus 2-án tépte szét a pitbull Dominikot, vélhetően korábban történt a tragédia.
Az EUR-USD korareggel átlépte eddigi 1,4310-es abszolút csúcsát, és újat ért el 1,4319-nl. A vételi oldalon rövidtávon érdekelt európai alapok álltak. A jen és a dollár gyengeségére való tekintettel majdnem elkerülhetetlen, hogy eurót vásároljanak. A német termelöi árak szeptemberben havi szinten 0,2%-kal, éves szinten pedig 1,5%-kal emelkedtek, meghaladva ezzel a +1,8%-os elörejelzést a…
A rendőrök pénteken reggel tizenhárom embert vettek őrizetbe az éjszakai, taktaharkányi családi háború résztvevői közül. Az egész éjszaka tartó kihallgatások - és több, a családtagok által előadott verzió után - tisztázódtak a lövöldözéssel és Molotov koktél dobálással tarkított harc részletei is.
Szelídnek tûnnek azok az ebek, amiket pénteken szállított el a gyepmester Monorierdôrôl. Lapunk információi szerint egy állat tépte szét a kisfiút. Az anya viselkedése még a kriminálpszichológusok számára is talány.
A hét végén gyengén nyitott a dollár, hiszen a devizát megterhelték az amerikai jelzálogpiaci krízissel kapcsolatos aggodalmak. Ennek oka a Bank of America.gyenge 3. negyedévi nyeresége állt. Az USD-JPY árfolyama október 1.-e óta elöször esett vissza 115 alá, míg az EUR-USD új abszolút csúcsot ért el 1,4319-nél. A jen profitált a befektetök kockázatkerülésének nemzetközi részvénypiaci veszteségek…
Az uniós pénzek kifizetését ellenôrzô parlamenti bizottság több tagja is olyan szerveztek alkalmazásában áll, melyeknek jelentôs pénzeket sikerült szerezniük az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatain.
Pénteken kezdődik az őszi érettségi, amelyre a szaktárca adatai szerint több mint 16 ezer diák jelentkezett. Az írásbeli vizsgák november 7-ig tartanak; az emelt szintű szóbelik november 15-e és 19-e között, a középszintű vizsgák november 22. és 30. között lesznek.
Az euró bevezetése óta a legmagasabb szintre emelkedett az euró árfolyama a dollárhoz képest pénteken a korai kereskedésben: 1,4318 dollár volt az euró árfolyama. Elemzők szerint a doll...
Potencia- és mellnövekedést ígérő megtévesztő reklámok miatt három vállalkozásra összesen 54 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal. A három társaság a fogyasztókat megtévesztő módon hirdetéseiben azt sugallta, hogy az általuk forgalmazott étrend-kiegészítő termékeknek gyógyhatásuk van.
A hosszú hétvége előtt gyengülés várható pénteken a Budapesti Értéktőzsdén. Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője szerint folytatódhat a sávkereskedés, ami az előző napot is jellemezt...
Lewis Hamilton elárulta, mélyem megérintette a néhai Ayrton Senna szülővárosában tett kirándulás, így nagy valószínűséggel nem látogat el a háromszoros világbajnok sírjához, ahogy azt korábban tervezte.
Düsseldorf – Óriási blama a tenisz koronázatlan német királyának! Boris Becker (39) rövidesen meg kell hogy jelenjen a düsseldorfi bíróságon, de ezúttal nem saját maga miatt. A sztárnak kislánya, Anna (7) ügyében kell a törvény előtt felelnie. A vád: gyermekmunka.
Az USD-JPY árfolyama október 1.-e óta elöször esett vissza 115 alá. A jennek jól jött a befektetök növekvö kockázatkerülése és a carry-trade-ek ezzel kapcsolatos megszüntetése. A Bank of America gyenge negyedéves nyereségei miatt egyre inkább attól tartanak, hogy a jelzálogpiaci krízis nagyobb károkat okozhatott az összgazdaságban. Támogatás 114,50-nél található. In-GFX
Egy online felmérés tanúsága szerint a magyarok többnyire nem fordulnak orvoshoz merevedési zavarukkal, ami meglepő módon főként a hosszú távú kapcsolatban élőket fenyegeti.tovább