Az adatbázist ért támadásban a 2022–2025 közötti érettségi időszakokban érintett vizsgázók, vizsgáztatók és szervezők adataihoz férhettek hozzá a hekkerek.
Terjedésük gyors, alattomos és nehezen visszafordítható folyamat, már csak azért is, mert sokan kizárólag érzelmi alapon tiltakoznak a gyérítésük ellen.
A Földet nem fenyegeti veszély, sőt, minden idők leglátványosabb meteorzápora és csillaghullása jöhet. A műholdak üzemeltetői azért aggódhatnak kicsit.
A 2024 YR4 jelű aszteroida körülbelül akkora, mint a pisai ferde torony magassága. Ha a Földbe csapódna, 500 hirosimai bombának megfelelő erővel törölne el egy várost.
Egyéves előkészítő munka után a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Fiatal Kutatók Akadémiája (FKA) több mint 40 ezer magyarországi vagy Magyarországhoz kötődő kutatónak küldte meg azt a kérdőívet, amellyel a kutatók helyzetét, elégedettségét és problémáit szeretnék felmérni.
Keresztes László Lóránt képviselő és a Vízválasztó Mozgalom szerint a kormány még nem jutott el a paradigmaváltásig, sem jogszabályokkal, sem pénzzel nem segíti a táji léptékű vízmegtartást. Pedig ásóval, kapával is látványos eredményeket lehet elérni.
Egy thaiföldi tengerész négy macskát mentett ki egy lángoló hajóról az Andamán-tengeren. Ismerd meg a szívmelengető történetet, amely világszerte inspirált milliókat!
Trump kemény hangú posztjai óta az egész világ azt találgatja, hogy az USA beszáll-e a háborúba. Valójában fogalmunk sincs, Irán mennyire jár közel ahhoz, hogy atomfegyvere legyen, az izraeli és az amerikai értékelések eltérnek. Az viszont tény, hogy egyre inkább felpörgeti az atomprogramját. Izraelnek pont ahhoz a föld alatti bázishoz nincs megfel
Az állatok regenerációs képességeit régóta kutatják, most egy kutatócsoport rájött, pontosan hogyan csinálják. Ez pedig az emberi gyógyászatra is hatással lehet.
Az "agyevő amőba" a fertőzött vizekben, az orron keresztül jut el az agyig, ahol az agyhártya védtelen vele szemben. A betegség mindössze néhány nap alatt halálhoz vezethet.
A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát; a tartósan napi hét óránál kevesebbet vagy kilenc óránál többet alvók esetében nagyobb a halálozás rizikója – derül ki a Semmelweis Egyetem a GeroScience című folyóiratban publikált átfogó elemzésből.
A pornóipar mindig is igyekezett gyorsan rávetődni a technológiai újításokra, de az MI ebben az ágazatban is rengeteg morális, etikai és jogi kérdést vet fel. Eközben nincs már nagyon messze a technológia attól, hogy bárki élethű, személyre szabott pornót generáltasson magának, tetszőleges szereplőkkel.
Hamarosan a Meta is bevezeti az azonosítókulcsokat, amelyek biztonságosabb és jelszómentes bejelentkezést tesznek lehetővé biometrikus azonosítással vagy PIN-kóddal.
A bejelentés szerint az asztronautákat szállító Dragon űrkapszula és az azt világűrbe juttató Falcon9-es rakéta startra kész állapotban van az indítóálláson, a Kennedy Űrközpontban.