Lassan kezdenek körvonalazódni a részletek az HBO várva várt Harry Potter-sorozat adaptációjának szereposztása körül: Janet McTeer (cikkünk galériájában) tárgyalásban áll Minerva McGalagony professzor szerepe kapcsán, Paapa Essiedu (cikkünk galériájában) pedig Perselus Piton professzor szerepéről egyeztet, de ő már a tárgyalások utolsó szakaszában
Szombaton 18 órától az E.On Elte Beac otthonában lép pályára a Dávid Kornél Ka a Női Nb I. A-csoport 21. fordulójának egyik rangadóján. Március 8., szombat 18:00 E.On Elte Beac – Dávid Kornél Ka Pécs, Gabányi László Sportcsarnok Játékvezetők: Pozsonyi László, Jakab László Imre, Nepp László Oszkár (Gál János) Fokozódik a versenyfutás a még rájátszás
Március 11-én közelségbe kerül egymással a Vénusz és a Merkúr sarlója, a bolygóegyüttállás szabad szemmel is megfigyelhető lesz. Ebből az alkalomból a Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó nappali bolygóészleléssel várja a látogatókat.
A régió legjobban felszerelt neuromarketing-laborját hozta létre az oktatási intézményben. A tíz, monitorhoz rögzített és egy hordható szemüveg hatalmas mennyiségű adattal képes kiszolgálni az emberi viselkedés kutatóit a menedzsment, a marketing, a pszichológia és a szociológia területén.
A gyűrődő zóna kitalálójának az autótörténelemben játszott szerepe Enzo Ferrariéhoz, Carl Benzéhez és Robert Boschéhoz mérhető, mégis kevesen kapják fel a fejüket, amikor meghallják Barényi Béla nevét.
Kis Luca régészeti leletek, tudományos tények és adatok feldolgozásával, játékfilmekhez és a Trónok harcához is használt számítógépes programokkal dolgozik. Az országban egyedülálló arcrekonstrukciói elkészítésével a bűnügyi nyomozókéhoz hasonló munkát végez.
Az idei tél kevesebb csapadékot hozott, így a folyó vízállása alacsonyabb. A feljegyzések kezdete óta most először érte el azt a szintet, hogy a sziklacsúcs előbukkanjon kora tavasszal.
A grönlandi cápák egyik legérdekesebb genetikai sajátossága, hogy nagyon alacsony náluk a rákos megbetegedések előfordulási aránya. A kutatások során olyan tumor-szuppresszor géneket azonosítottak ezekben az állatokban, amelyek hatékonyan gátolják a daganatos sejtek növekedését és szaporodását.
Az OpenAI GPT-5 projektje előtt álló kihívások rávilágítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésének jelenlegi korlátaira. Az adatkorlátok, a szintetikus adatok kockázatai, a belső kihívások és az erőforrásokért folytatott verseny mind hozzájárulnak a projekt késedelméhez és a költségek növekedéséhez.
Az orosz–ukrán háború három éve alatt 230 millió tonna üvegházhatású gáz került a légkörbe. A harcok során erdők égtek el, termőföldek váltak használhatatlanná, vizek szennyeződtek be, és több száz állat-, illetve növényfaj került a kihalás szélére – olvasható a Klímapolitikai Intézet új tanulmányában.
Az űridőjárás potenciális veszélyt jelent a műholdakra, ezért vált fontossá az alaposabb megismerése. Heilig Balázs, a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet űrkutatásért felelős igazgatóhelyettese az InfoRádióban elmondta: az általuk kifejlesztett űridőjárási adattermékek nagyban segíthetik az Európai Űrügynökség munkáját, és a fejleszté
Valójában nem kiugró Magyarországon a rákstatisztika: a környező országok adatait vetíti ránk az OECD, de ez torzítja az eredményeket, mert itthon magasabb a boncolások száma. Hazai kutatások szerint nem lógunk ki a régióból. A helyzet messze nem rózsás így sem, és van teendő bőven, de van, amiben még javulunk is. A dohányzás elleni kampány például
A korai Föld történetéről alkotott képünk eddig főként a vulkáni tevékenységekre és a lemeztektonikára épült. A meteorithatások szerepe azonban sokkal meghatározóbb lehetett, mint azt korábban gondoltuk.
A kanyaró rendkívül fertőző vírusos betegség, amely különösen az oltatlanokat veszélyezteti. A járvány terjedésének hátterében főként az áll, hogy sokan nincsenek beoltva, illetve egyre többen bizonytalanok az oltások biztonságosságával kapcsolatban.
A Princeton Egyetem és a Washingtoni Állami Egyetem kutatói olyan meta-lencséket használó optikát fejlesztettek ki, amivel áram használata nélkül is dupla olyan gyorsan ismeri fel a vizuális információkat a mesterséges intelligencia.
Az elhízás súlyos betegség, és csaknem 200 féle betegség kialakulásával hozható összefüggésbe - figyelmeztetett az InfoRádióban a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság alapító-elnöke, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, Bedros J. Róbert.
A hosszú Coviddal élő betegeknél nem ritka akár a teljes szaglásvesztés, azonban londoni orvosok sikerrel állították helyre több páciens szagérzékelését.
Magyarországon általában semmi nem indokolja, hogy tisztított ivóvizet igyunk. A Semmelweis Egyetem közegészségtudományi szakértője szerint a vélt szennyeződéseket eltávolító háztartási berendezések ugyanakkor számos egészségügyi kockázatot hordoznak, és sok esetben rontják a vezetékes víz mikrobiológiai minőségét.
Az emberiség számára biztonságos életteret biztosító, fajunk túléléséhez szükséges kilenc alapvető környezeti stabilitási mutató közül hatnál már átléptük a kritikus határt.
Magyarországon jó az ivóvíz minősége, és a háztartási berendezések számos egészségügyi kockázatot hordoznak, és sok esetben rontják a vezetékes víz mikrobiológiai minőségét.
A bolygónk helyzete az elmúlt években nem javult, sőt, több szempontból még rosszabb lett. Egy friss jelentés szerint az emberiség továbbra is pusztítja a környezetet, és ha nem történik sürgős változás, a következmények beláthatatlanok lesznek.
A száraz, meleg tél hatása már most jól látható a Dunán, Budapesten előbukkant az Ínség-szikla, ami a mérések kezdete, 1876 óta még sosem történt meg már márciusban. Az ausztriai és a szerbiai szakaszokon is nagyon alacsony a vízállás, megfeneklett hajókról, szárazra került partszakaszokról készült fotók járták be a közösségi médiát. Ráadásul a köv
Egy friss kutatás szerint a trópusi fák fotoszintézisének hatékonysága jelentősen nőtt az elmúlt évszázadban a légköri szén-dioxid szintjének emelkedése miatt.
A központot a Robert F. Kennedy Jr. vezette minisztérium szólította fel egy tanulmány elkészítésére, annak ellenére, hogy évtizedes bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy nincs kapcsolat a gyerekkori vakcinák és az autizmus között.
A Puli Space által kifejlesztett vízszimatolót azért hozták létre, hogy különböző mérésekkel derítse fel, van-e a Holdon vízjég, amely holdbázisok építése esetén lehet létfontosságú.
A rendőrség által őrizetbe vett, a baloldali sajtó által üldözöttként ábrázolt Mahmud Khalil egy szélsőbaloldali, erőszakot dicsőítő szervezet vezető aktivistája. A Columbia University Apartheid Divest (CUAD) vezető aktivistájának, Mahmoud Khalilnak a szombati letartóztatásával …
Trump felszólalt a Musk vállalatainak bojkottjára irányuló felhívások ellen, és azt mondta, venni fog egy Teslát, amit "a bizalom és támogatás jelének" nevezett Musk felé.