2025. március 4. kedd

márc. 4
12:45
2050-re a gyerekek egyharmada túlsúlyos lesz (Telex)
Kutatók szerint ez azt mutatja, hogy nem megfelelők a gyerekek elhízását megelőzni hivatott intézkedések.
márc. 4
15:39
Fokozhatja a tetoválás a bőrrák és a limfóma kialakulásának esélyét (Telex)
Egy dán–finn ikervizsgálat szerint mindkét ráktípusnak megnő az esélye a tetoválással, főleg, ha az egy tenyérnyinél nagyobb.
márc. 4
15:45
A minőségi oktatásnak olyan természetesnek kellene lennie, mint hogy tető van a fejünk felett (Telex)
A mosonmagyaróvári Kondor Balázs itthon szinte minden vitaversenyt megnyert, majd megjárta Amerikát, most a Cambridge-i Egyetem ösztöndíjas hallgatója. Szerinte egy versenyen a másik nézőpontjának megismerése visz győzelemre, de a mindennapokban az érzelmek döntik el a vitákat.
márc. 4
16:51
"A macskahúsnak is van már maximális ára" (Telex)
Az első világháborúban pár hét alatt 30-35 ezer embert telepítettek át kényszerrel Magyarországra Olaszországból. Csak néhány hónapot voltak itt, de addig is szembe kellett nézniük az éhezéssel és a magyarok előítéleteivel. Macskaevés, cigányozás és bagózó vén banyák 1915-ből.
márc. 4
17:09
A tavaszi kertrendezés áldozataivá válhat ez a cuki állat (Infostart)
A sünök védelme érdekében azt ajánlják, hogy ne a vasvillával, hanem a szerszám nyelével, majd kesztyűs kézzel fentről lefelé haladva forgassuk át a levélhalmot.
márc. 4
18:57
A BME kutatóinak matematikai modellje segíthet vizet keresni idegen égitesteken (Telex)
A segítségével a repedésmintázatok alapján már egyetlen képből meg lehet mondani, hogy egy adott földrajzi helyszín kialakulásához szükség volt-e víz jelenlétére.
márc. 4
22:03
Egy új kutatás átírhatja a víz történetét (PlanetZ)
Egy tanulmány szerint a víz már az Ősrobbanás után 100–200 millió évvel jelen lehetett az univerzumban.
márc. 4
22:05
Gyermekkori elhízás: Riasztó előrejelzések 2050-re (PlanetZ)
Egy friss tanulmány szerint 2050-re a világ gyermekeinek elhízási aránya ugrásszerűen megnőhet. A kutatók szerint, ha a jelenlegi trendek folytatódnak, a gyermekkori elhízás aránya világszerte több mint kétmilliárd gyermeket és fiatalt érinthet 2050-re.

2025. március 5. szerda

márc. 5
6:45
Csukamájolajat ajánlgat Robert F. Kennedy Jr. a kanyaró kezelésére (Telex)
Vakcinák helyett bizonyítatlan hatásosságú természetes olajat emlegetett egy interjúban, bár később egy cikkben már a védőoltásokat is ajánlotta.
márc. 5
7:03
Áttörés - Ettől nem barnul be a banán (Infostart)
A gyümölcsipar egy újabb mérföldkőhöz érkezett, ugyanis brit tudósok olyan banánt fejlesztettek ki, amely hámozás után akár 24 órán keresztül friss, sárga marad.
márc. 5
8:21
Ennyi esett februárban (Infostart)
Az átlagos csapadékmennyiségnek is csak a fele hullott le. Cserébe nem volt meleg sem.
márc. 5
12:09
Diszkólámpaként jelzik a testben a mérgeket a szegedi kutatók arany nanoszenzorai (Telex)
A tudósok olyan érzékelők kifejlesztésén dolgoznak, ami vérből és agyvízből is ki tudja mutatni a mérgeket, vagy a súlyos betegségek jeleit.
márc. 5
12:21
A globális szén-dioxid-kibocsátás feléért 36 vállalat felel (Telex)
Egy friss jelentés szerint főleg állami vállalatok, de magánkézben lévő cégek is fő szennyezők, például az ExxonMobil, a Shell vagy a Saudi Aramco.
márc. 5
16:27
Egy csillagász is bekerült a Forbes sikeres 30 év alatti magyarokat összegyűjtő listájára (Telex)
Bár Kalup Csilla még csak doktorandusz, publikációs listája máris több tucat cikk hosszú, azokra több száz hivatkozással.
márc. 5
17:51
Megállt a világ legnagyobb jéghegye és ennek komoly hatása lesz (Infostart)
Megrekedt egy hatalmas jégtömb az Atlanti-óceán déli részén. Olvadás esetén az óceánba tápanyag is kerülhet, de a jégtömeg csökkenti a bóbitás pingvinek számára elérhető táplálékot.
márc. 5
19:21
A vizek visszatartása, a tájba történő visszajuttatása a legszélesebb közügy (Demokrata)
Több száz kilométer csatorna újul meg az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium közös programjában, jelentette be V. Németh Zsolt.
márc. 5
20:21
Könnyebben átver minket a mesterséges intelligencia, ha hasonlít a hangja a sajátunkra (Telex)
Egy friss kutatás szerint jobban hiszünk az MI-nek, ha felismerjük benne a saját hangunk jellemzőit, ez pedig veszélyes lehet, ha a marketing és a politikai propaganda is elkezdi használni.
márc. 5
22:09
100 millió éves csontok inspirálják az új repülőgép-tervezést (PlanetZ)
Az ősi repülő hüllők nemcsak a történelem lenyűgöző lényei, hanem egyben a jövő technológiai fejlődésének meglepő ihletői is. A Manchesteri Egyetem kutatóinak friss felfedezése szerint a pteroszauruszok csontjai olyan kifinomult szerkezettel rendelkeztek, amely kulcsfontosságú lehet a repülőgépek könnyebb és erősebb anyagainak megalkotásában.
márc. 5
22:15
Pálmafák az Északi-sarkon? Megdöbbentő felfedezés írja át a klímatörténelmet (PlanetZ)
A kanadai sarkvidék mélyén olyan leletekre bukkantak a tudósok, amelyek teljesen új megvilágításba helyezik bolygónk múltbeli klímáját. Pálmafák fosszíliái kerültek elő egy ősi tómederből.

2025. március 6. csütörtök

márc. 6
6:09
Már figyelmeztet a YouTube is: támadnak az adathalászok (Infostart)
A fizetési adatokra utaznak egy új, elsősorban youtube-os tartalomgyártóknak címzett átveréssel.
márc. 6
6:27
Bemutatták a világ legpontosabb atomóráját (Telex)
Az Aether Clock OC 020 a gyártó szerint annyira pontos, hogy tízmilliárd évig is eltarthat, míg egyetlen másodpercet eltér.
márc. 6
10:39
A mamutok felélesztéséhez az új gyapjas egereken át vezethet az út (Telex)
A tervek szerint 2028-ban megszületik az első új mamutborjú.
márc. 6
11:39
Megtalálták a bolygó legrégebbi meteorkráterét (Telex)
A felfedezés újraírhatja, amit a földi élet és a bolygókéreg kialakulásáról tudunk.
márc. 6
12:09
Magyar kutatók rájöttek, miért okoz hosszú távú idegrendszeri problémákat a Covid-19 (Telex)
Ízérzékelés és szaglás elvesztése, szédülés, fejfájás, zavartság, memóriazavarok, fáradtság, a vegetatív idegrendszer zavarai – magyar tudósok fedezték fel, hogyan okozza ezeket a poszt-Covid-tüneteket a koronavírus.
márc. 6
12:33
Nagyszabású nemzetközi vizsgálat indult az élhetőbb városokért, magyar vezetéssel (Infostart)
Magyar kutatók vezetésével nagyszabású nemzetközi projekt indult, amelynek során Budapest, Koppenhága, Toulouse, Torinó és Bécs adatalapú vizsgálatával derítik fel a városi élettér viszonyait és összefüggéseit – közölte a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (HUN-REN-KRTK).
márc. 6
12:45
Újabb negatív rekordot döntött a tengeri jégtakaró (Telex)
Ez volt az eddigi harmadik leghidegebb február, ami a vízhőmérsékletet is megdobta.
márc. 6
13:03
Huszonöt év múlva már 25 millió embernél jelentkezhet a Parkinson-kór (Telex)
Az elöregedő és egyre népesebb társadalom azzal jár, hogy ezek a betegségek is egyre gyakoribbak lesznek.
márc. 6
16:57
Készítője szerint politikai szatíra volt a dolláresős, arany Trump-szobros videó (Telex)
Solo Avital szerint beleegyezése nélkül posztolták a mesterséges intelligencia által generált felvételt.

2025. március 7. péntek

márc. 7
0:21
Mélyponton a jégolvadás, Kelet-Európa kapott egy jó hírt (Infostart)
A globális tengeri jég kiterjedése új történelmi mélypontra süllyedt február elején, és a hónap hátralévő részében is a 2023-as februári rekord alatt maradt - jelentette a Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálat.
márc. 7
0:21
Az Intuitive Machines második fellőtt űreszköze is sikeresen landolt a Holdon (Telex)
A majdnem pont egy éve a Holdra leszállt Odüsszeuszhoz hasonlóan viszont az Athena is felborult.
márc. 7
0:21
Létezhet élet a Marson? Áttörés az űrkutatásban (PlanetZ)
A kutatók szerint egy új technológia kulcsfontosságú lehet a Marsról származó minták elemzésében is.
márc. 7
0:25
Magas vérnyomáshoz vezethet, ha nem alszanak eleget a tinik (Telex)
Úgy tűnik, valamiért a 7,7 a bűvös szám: egy friss kutatásban az ennél kevesebbet alvó tinédzsereknél mértek magasabb vérnyomást.
márc. 7
0:25
Kender magvak: Az alternatív fehérjeforrás, amely forradalmasíthatja az élelmiszeripart (PlanetZ)
Ahogy a globális élelmiszer-ellátás fenntarthatósági kihívásai egyre égetőbbé válnak, úgy nő az érdeklődés az alternatív fehérjeforrások iránt. A kendermag nemcsak egy rendkívül tápláló és sokoldalú élelmiszer, hanem egy olyan fenntartható megoldás is, amely segíthet csökkenteni az állattenyésztés okozta környezeti terhelést.
márc. 7
4:39
Meglepő felfedezést tettek magyar kutatók a Covid kapcsán (Infostart)
Az agyi erek környezetében kialakuló gyulladásos folyamatok és a a mikroglia sejtek működési zavara szoros összefüggést mutatnak a Covid-19 által érintett agyi területeken bekövetkező idegi károsodás mértékével – állapította meg a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Neuroimmunológia kutatócsoportja.
márc. 7
6:21
Kitört az MI-harc a geopolitikában: az amerikai alelnök nekiment az EU-nak és Kínának (Infostart)
A nemzetközi politikában óriási mesterségesintelligencia-láz tapasztalható, és nemcsak a nagyhatalmak, hanem a középhatalmak is megpróbálnak valamilyen szintű kontrollt megszerezni az innováció felett – mondta az InfoRádióban Buzna Viktor. A Magyar Külügyi Intézet kutatója arról is beszélt, hogy az amerikaiak álláspontja egyértelmű: nem akarnak sza
márc. 7
6:21
Aránytalanul sok az öngyilkosság a zenészek között (Telex)
Egy friss kutatás szerint az USA művészei között a férfiak öngyilkossági rátája 20 százalékkal, a nőké pedig 69 százalékkal haladja meg a teljes népesség átlagát.
márc. 7
9:15
Újra felrobbant Elon Musk Space X űrhajója, a lángoló törmelékek látványos égi jelenséget produkáltak (Telex)
A 123 méteres űrhajó égő darabjai a Karib-tenger fölött húztak csíkot az égre.
márc. 7
10:09
Magyar kutatók segítségével fejtették meg a bolygók egyik titkát (Infostart)
Gyakran vékony, repedezett rétegek borítják egyes bolygók felszínét, amelyek mintázatai nem véletlenszerűek: geometriájuk információt hordoz keletkezésük körülményeiről. Erről jelent meg egy friss nemzetközi tanulmány, amelyben a HUN-REN-BME Morfodinamika Kutatócsoport két kutatója is részt vett.
márc. 7
10:09
Műtéttel visszaállítható a hosszú Coviddal élő betegek szaglása (Telex)
Londoni orvosok az orrsövényferdülés kezelésére használt eljárással kísérleteztek. Volt, akinek az ízlelése is helyreállt.
márc. 7
10:57
Röviddel a kilövés után felrobbant a SpaceX legnagyobb rakétája (Infostart)
A Starship az űrvállalat eddigi legnagyobb rakétája. A mostani kilövés egy darabig simán ment, utána viszont elveszett a kapcsolat a járművel , és idő előtt megsemmisült.
márc. 7
14:33
Az Eutelsat már tárgyal arról, hogy ők cserélik le Ukrajnában Elon Musk Starlinkjét (Telex)
A hordozható műholdas internet nagyon fontos az ukrán hadviselésben, de a Trump-érában bizonytalanná vált, hogy meddig használhatják.
márc. 7
17:21
Az Egyesült Államokban 15-ből 1 felnőtt élt már át tömeges lövöldözést (Telex)
Egy friss kutatás megerősítette, hogy a fiatalabb generációknak sokkal több ilyen eseménnyel kell szembenézniük, mint a szüleiknek.
márc. 7
17:45
Hiba csúszott a Holdra szállásba (Infostart)
Akárcsak tavaly, a jelek szerint idén is oldalára borulva érkezett a Hold felszínére csütörtökön az Intuitive Machines amerikai magán űrvállalat leszállóegysége, az Athena. A houstoni székhelyű cég közlése szerint a lézeres távolságmérő okozhatta a landolási problémát.
márc. 7
22:39
A kutyákkal közös gén felel az elhízásért (PlanetZ)
A DENND1B gén által érintett leptin melanocortin útvonal vizsgálata már most is ígéretes terápiás célpontokat kínál. Ha sikerül pontosan megérteni, hogyan befolyásolja a gén az éhségérzetet és a jóllakottságot, akkor új típusú gyógyszerek és kezelési stratégiák születhetnek – nemcsak az emberek, hanem a háziállatok számára is.
márc. 7
23:21
Miért emlékszünk az álmainkra – és miért nem? (PlanetZ)
Az álmok kapuja az elme mélyebb rétegeihez. Egy új kutatás eredményei azt sugallják, hogy az álmok és az álomemlékezet nem csupán érdekes melléktermékei az agy működésének, hanem alapvető szerepet játszanak az érzelmi és kognitív folyamatokban.

2025. március 8. szombat

márc. 8
0:21
Magyar műszer is volt az űreszközön, ami landolás után eldőlt a Holdon (Telex)
A Puli Space Technologies vízszimatolója 40 percig működött és telemetria adatokat küldött extrém hidegben.
márc. 8
7:45
400 millió dollár támogatást von meg a Trump-adminisztráció a Columbia Egyetemtől, amiért a vezetése nem lépett fel a palesztinpárti tüntetések antiszemita… (Telex)
Ez csak az intézkedések első köre.
márc. 8
7:47
Az elektronikai ipar és gyártás újdonságait mutatják be az InnoElectro kiállításon (Telex)
A rendezvényen több mint 80 cég mutatja be újdonságait.
márc. 8
7:49
Nem gondolnád, kinek köszönhetjük az irányjelzőt (Telex)
Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
márc. 8
7:51
A Seahawks Sam Darnoldot nézte ki Geno Smith helyére (Telex)
Óriási meglepetésre a Seahawks elcserélte kezdő irányítóját, Geno Smith-t a Raidershöz. Na de mi a Seattle-iek terve akkor QB-poszton? A legtöbb insider szerint Sam Darnoldra vetnék ki a hálójukat a hétfőn nyíló piacon. Trade! The Las Vegas Raiders have traded with the Seattle Seahawks for quarterback Geno Smith, per sources. The Seattle Seahawks a

Keresés