A víruskutató szerint az előállított oltóanyag hatékony védekezést nyújthat, de az átlagos influenzánál súlyosabb lehet a madárinfluenza járványa, mivel embert még nem fertőzött, ezért a lakosság fogékony lehet rá.
A strasbourgi emberi jogi bíróság áprilisban kimondta, hogy Svájc nem tett eleget a klímaváltozás ellen. A svájci parlament szerint csak be akarnak avatkozni a belügyeikbe.
A kutatók úgy vélik, a rituális temetések kapcsolatban lehetnek a maja eredetmítoszokat leíró Popol Vuhban olvasható mítosszal a hős ikrekről, akikből a Nap és a Hold formálódott.
Egy genetikai vizsgálat szerint testvéreket, ikertestvéreket, közeli rokonokat végeztek ki rituális célból. Az esőistent fiúgyerekekkel kellett etetni.
Vasárnap este 22 órától a hónap legszorosabb szabad szemmel is látható együttállására kerül sor az égbolton, hiszen ekkor a Hold nagyon közel kerül a Szűz csillagkép legfényesebb csillagához, a Spicához.
Megtörtént a NICA (Nuclotron based Ion Collider facility) nehézion-ütköztető gyorsítókomplexum technológiai indítása csütörtökön a dubnai Egyesült Nukleáris Kutatóintézetben.
Egy tudományos dokumentum számba veszi a katonai járművek által felhasznált több milliárd liter üzemanyagot, csaknem egymillió hektárnyi felgyújtott erdőt-mezőt, felrobbantott olaj- és gázipari létesítmények százait és a frontvonal megerősítéséhez felhasznált hatalmas mennyiségű acélt és cementet.
Kásler Miklós kiemelte, az onkológiai megbetegedések száma az életmód változásával, a környezetszennyezéssel, általánosságban a külső rákkeltő tényezők halmozódásával növekszik.
A csütörtökre tervezett űrsétát egy, a szkafandert érintő "kényelmetlenség" miatt nem került rá sor. Azt nem tudni, hogy ez hatással lesz-e az ISS-hez dokkolt Boeing Starliner visszaindulására.
Az NKKP a hazai tudományos kutatásokat csaknem négy évtizede támogató OTKA program átalakításával, nemzetközi sztenderdek alapján átszervezve és megnövelt anyagi forrásokkal áll a kutatók rendelkezésére.
A LinkedIn fejlesztése révén a mesterséges intelligencia az önéletrajztól kezdve a kutatáson át a szakmai fejlődésig számos dologban támogatná a felhasználókat.
Nagy mennyiségű fogyasztása növeli a szívinfarktus és stroke esélyét - egy kutatás szerint. Ami egyértelműnek látszik: nem szabad napi szinten bevinni.
A benzinárstop óriásit lökött a közlekedési kibocsátásokon – derült ki a Klímasemlegességi Előrehaladási Jelentésből. Vannak jó lépések a klímasemlegesség irányába itthon, de a pozitívumok többsége nem tudatos tervezés eredménye.
Mi fokozza a hajtóakkumulátor öregedését, mekkora a csökkenés mértéke, és hogy lehet minimalizálni a veszteséget? Tisztázunk néhány részletet, hogy segítsünk elkerülni az idő előtti akkucsere milliós költségét.
Az agy olyan, mint a legösszetettebb rendszerek. Nagyon hasonlít például a galaxisokra. De minél jobban feltárjuk a bonyolultságát, annál könnyebben tudjuk fejleszteni a mesterséges intelligenciát a jövőben.
Figyelmeztető feliratok alkalmazását sürgette a közösségi médiaplatformokon a gyerekekre leselkedő kockázatokról az Egyesült Államok tiszti főorvosa hétfőn.
Csák János leköszönő kulturális és innovációs miniszter köszöntőjében úgy fogalmazott, Magyarországon munkaalapú társadalomról szokás beszélni, és ez a munka egyszerre jelent fizikai és szellem munkát.
Az MR-szemüveggel az orvos biztonságosabban tud majd műteni. A jövő orvoslása kétségkívül ez lesz, a kérdés most csak az, hogy a magyar HoloSapiens technológiája ér-e be először a célba. Egy izgalmas medtechújításról beszélgettünk a cég képviselőjével.
Így válaszoltak arra, hogy Kína egy hasonló kampánnyal elkezdte terjeszteni, hogy a járvány az USA-ból indult – és egyben meg akarták gátolni, hogy a kínaiak nagyobb befolyást szerezzenek az olcsóbb oltóanyaguk segítségével.
Járványokat is okozhatnak a már megjelent új szúnyogfajok - erről beszélgetett Áder János volt államfő Kurucz Kornélia biológussal, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusával a Kék bolygó című podcastjának legújabb adásában.
A felfedezés azért is jelentős, mert a WHO előrejelzése szerint 2050-re vezető halálokká válhatnak az olyan fertőzések, amelyek a hagyományos antibiotikumoknak ellenálló mikroorganizmusok miatt alakulnak ki.