2024. március 23. szombat

márc. 23
6:54
Nagy baj van az Adrián: veszélyben az őshonos halállomány (Infostart)
A melegebb vizek miatt a Vörös-tengerből a Szuezi-csatornán keresztül új halfajok vándorolnak a Földközi-tengerbe és az Adriába, ami miatt mintegy 460 őshonos halfaj fennmaradásáért aggódnak a biológusok.
márc. 23
9:45
Egy kutatás szerint a rendszeres kávéfogyasztás jelentősen csökkentheti a bélrák kiújulásának esélyét (Telex)
Majdnem 30 százalékkal alacsonyabb volt a betegség kiújulásának valószínűsége azoknál a betegeknél, akik naponta legalább öt csésze kávét ittak.
márc. 23
10:24
Kiderült, Európa melyik országában italoznak a legtöbbet a fiatalok (Infostart)
Az Európai Unióban élő fiatalok több mint harmada számolt be alkalmi részegségről, ami a felnőttek hasonló eseteinek kétszerese.
márc. 23
10:36
Úgy fest, a kutyák többet értenek, mint amennyit mutatnak (Infostart)
A kutyák az emberekhez hasonlóan értik a szavakat - derült ki az ELTE Etológia Tanszék kutatóinak a Current Biology című folyóiratban pénteken megjelent tanulmányából, amely szerint az ismert szavak a kutyák agyában is előidézik a jelentés mentális reprezentációját.
márc. 23
13:33
Ennyi pénzért villanyautót is vehetünk, de ahhoz hatótávfélelmek is járnak (Telex)
A Honda és a Toyota hibridjeivel akár 600-800 kilométert is megtehetünk két tankolás közt, de a hosszabb utazásokat sem szakítják meg a töltőoszlop-vadászatok.
márc. 23
14:27
Tudósok szerint nem vagyunk felkészülve arra, hogyan változnak a fertőző betegségek (Telex)
A klímaváltozás miatt szinte minden betegség terjedési területe kibővül, és olyan fertőzések jelennek meg északon, amelyek eddig csak délen voltak jellemzők.
márc. 23
17:24
Útnak indult a Szojuz űrhajó három űrhajóssal a Nemzetközi Űrállomásra (hirado.hu)
A Szojuz MS-25 űrhajó indítását eredetileg csütörtökre tervezték, de akkor 20 másodperccel a felszállás előtt műszaki problémák miatt megszakították az indulást.
márc. 23
17:45
Szupersportautó és kamion szerelemgyerekével forradalmasították volna a teherszállítást (Telex)
A látványos projekt mögé még a Mercedes-Benz is beállt, de aztán pár nem várt technikai malőr és egy EU-s szigorítás kinyírta az egészet. A szuperkamion egy tévésorozathoz is adott ihletet, az egyetlen elkészült, évtizedekig eltűnt darabja pedig nem várt helyen bukkant fel.
márc. 23
18:18
Útnak indult a Szojuz MSz-25 három űrhajóssal a Nemzetközi Űrállomásra (Infostart)
Egy fehérorosz, egy orosz és egy amerikai űrhajóssal a fedélzetén szombaton, közép-európai idő szerint 13:36-kor útnak indult a Szojuz űrhajó a Bajkonur űrállomásról a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
márc. 23
18:45
Szoros kapcsolat lehet a cukorbetegség és az Alzheimer-kór között (Telex)
Egy bélben lévő fehérje lehet az oka, hogy a cukorbetegek, ha egészségtelenül étkeznek, hajlamosabbak az Alzheimer-kórra.

Keresés