Az utóbbi években hatalmas divat lett fogságban tartott állatokkal szelfizni, méghozzá olyannyira, hogy sokan nem haboznak akár több száz dollárt fizetni a néhány perces szórakozásért. A legnagyobb árat mégsem az emberek fizetik, hanem a rács másik oldalán élők. Már ha ezt életnek nevezhetjük.
Rekordütemben nő egy erősen üvegházhatású gáz légköri koncentrációja annak ellenére, hogy 2017-es jelentések szerint csaknem teljesen megszűnt a globális kibocsátása.
Egereken fedezték fel egy kísérlet alatt, hogy azok az őssejtek, melyek a bőr és a szőrszálak színéért felelősek, fokozott stressz hatására elkezdenek roncsolódni.
A most felfedezett négy faj az uszonyait használja lábként, és így közlekedik nem csak a korallzátonyokon, de apály idején akár a szárazföldön két vizes terület között is.
A Vodafone Magyarország Alapítvány, a cseh Medical Information Technologies és a hazai Országos Mentőszolgálat közösen fejlesztettek külföldi minta alapján egy segélykérő alkalmazást. Az ÉletMentő névre keresztelt szoftver ingyenesen telepíthető mind iOS, mind androidos készülékeken.
Helyi idő szerint 2017. április huszonkilencedikén Kiotó felett egyszeriben felbukkant egy látványos tűzgömb. A csillagászok azóta kutatják a meteor származási helyét, ám most úgy tűnik, sikerrel jártak.
A legutóbbi hírek szerint a kínai koronavírus több mint 500 embert betegített meg, és 17 halálos áldozatot hagyott hátra. Ugyanakkor nem kizárt, hogy a fertőzöttek száma valójában ennél jóval magasabb.
Az Emergency Committee kifejezetten a kínai koronavírus járvánnyal kapcsolatban ült össze, és az eredetileg január 22-re bejelentett megbeszélést 23-ra helyezték át, hogy megvárják több adat beérkezését is. A legfőbb kérdés annak eldöntése volt, hogy a járvány nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzetnek (Public Health Emergency o