Mégsem ért véget a Holland Nagydíj? A Williams megerősítette, hogy kérvényt nyújtottak be az FIA-hoz Carlos Sainz zandvoorti büntetésének felülvizsgálatára. Versenyzőjük arról is beszélt, mi bátorította őket erre.
Felix Auger-Aliassime, a világ 27. számú teniszezője kijelentette, hogy túl kell szárnyalnia önmagát, ha sikeres akar lenni a US Open elődöntőjében a világelső Jannik Sinner ellen.
Sokan leírták már Lando Norris bajnoki esélyeit a brit zandvoorti nullázása után. Ő "bedobta" azt a bizonyos hamburgert, majd más következtetésre jutott!
Kylian Mbappé, a francia válogatott csapatkapitánya sajtótájékoztatót tartott a csapat 2026-os világbajnoki selejtezőinek rajtja előtt. A Real Madrid támadója megragadta az alkalmat, hogy kifejezze felháborodását a tavalyi szezonban klubcsapatával lejátszott mérkőzések hatalmas száma miatt.
A fehérvári futball szolgálatába állt a Vidi-szurkolók korábbi kedvence, Nikolics Nemanja. Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester jelentette be, hogy a korábbi válogatott csatár mostantól sportszakmai tanácsadóként segíti az önkormányzatot, amely jelenleg a Videoton tulajdonosa.
A Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be Guilherme Henrique távozását. A 18 éves szélső hazájában, a másodosztályban szereplő Atlético Goianiensénél folytatja pályafutását.
A Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur bejelentette, hogy Daniel Levy, a londoni klub ügyvezető igazgatója lemondott tisztségéről, amelyet közel 25 éven át töltött be.
Mint ismert, Lewis Hamilton a Formula–1-es Holland Nagydíj után öthelyes rajtbüntetést kapott, azonban elmondása szerint ez még több okot ad neki arra, hogy harcoljon első monzai versenyén.
A török labdarúgó-válogatott az utolsó 20 percben emberhátrányban játszva nyert 3–2-re Georgia vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat csütörtöki játéknapján.
A férfiaknál Ludovic Fabregas, a nőknél Faragó Lea lett az előző idény legjobbja a kézilabda NB I-ben szereplő klubok szavazatai alapján – adta hírül az MTI.
Döbbenetes tettre szánta el magát egy brazil üzletember. A 31 éves, a nevét nyilvánosságra hozni nem kívánó férfi június 12-én egy Porto Alegre-i közjegyzői irodába két tanú és egy helyettes közjegyző jelenlétében írta alá a végrendeletét. A történet kuriózuma, hogy a hozzátartozói helyett a világhírű futballistát, Neymart nevezte meg örököseként.
A három magyar olimpikon kézilabdázót foglalkoztató MT Melsungen 29-28-ra kikapott a VfL Gummersbach otthonában a német férfibajnokságban, csütörtökön.
Udvardy Panna harmadik mérkőzését is megnyerte a Guadalajarában zajló 115 ezer dollár (39 millió forint) összdíjazású keménypályás női challenger tenisztorna főtábláján, így az elődöntőbe jutott.
A Tottenham Hotspur bejelentette, hogy Daniel Levy lemondott ügyvezető elnöki posztjáról – közel 25 év után. Kétségtelenül, hogy az egyik legnépszerűbb londoni futballklubnál lezárult eddig XXI. századi történetének legfontosabb fejezete.
Christopher Nkunku a 2025–2026-os idény nyári átigazolási időszakának végén aláírt az AC Milanhoz 2030-ig. A francia támadó RB Leipzignél nyújtott teljesítményével felkeltette a topklubok figyelmét, majd a Chelsea-t választotta. A londoni küldetése azonban sikertelen volt, nem tudta megugrani ezt a lépcsőt. Átigazolását követően a Milannak elmondta
Őrizetbe vették Heltont illegális, lopott fegyver birtoklása miatt. A korábbi FC Porto kapus ellen családon belüli erőszak miatt is feljelentést tettek. A rendőrség azóta szabadlábra helyezte, jelenleg keresik a tárgyalás időpontját.
A Barcelona vezetőedzője egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy játékosainak vissza kell venniük az egójukból, hogy a csapat a tavalyi évhez hasonlóan tudjon teljesíteni. Pedri szerint amikor eljön az ideje, a tréner majd beszél az érintettekkel, Lamine Yamal szerint nincs szó ego-kérdésről. Akárhogy is, úgy tűnik, hogy Hansi Flick magyarázattal
A Benfica Social programot csütörtökön indították útjára azzal a céllal, hogy támogassa és bevonja azokat a szurkolóikat, akik nehéz gazdasági helyzetben vannak, kedvezőbb feltételeket biztosítva számukra, hogy továbbra is támogathassák szeretett klubjukat.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Brooklyn Nets hátvédje, Cam Thomas új, egyéves szerződést írt alá a csapattal, összesen hatmillió dollár értékben. Erről az ESPN számolt be.
A spanyol kosárlabda-válogatott a csoportkörben búcsúzott az Európa-bajnokságtól, ami eddig soha nem fordult elő. Görögország 90–86-ra legyőzte a címvédőt a csoportkör utolsó fordulójában, és az első helyen jutott nyolcaddöntőbe.
Hollandia hazai pályán döntetlent (1–1) játszott Lengyelországgal a világbajnoki selejtezősorozat csütörtöki játéknapján, míg Belgium 6–0-ra győzött Liechtensteinben.
Akkor egyébként győzelemmel rajtoltunk, ahogy negyven éve is, amikor legutóbb jártunk vb-n. Az első meccs kulcsfontosságú a későbbi sikeresség szempontjából is.