Sébastien Ogier jó teljesítményének köszönhetően úgy döntött megpróbálja beérni Sébastien Loeb vb-címeinek számát. A kilencszeres világbajnok Loeb örül Ogier döntésének, figyelni fogja honfitársa versenyeit.
Böde Dániel a magyar labdarúgás örökifjú futballistája, aki 38 évesen is gólkirály tudott lenni az élvonalban. Pályafutása során itthon csak a Paks és a Ferencváros labdarúgója volt, de egy interjúban elárulta, hogy akár az Újpesthez is szerződhetett volna. A csatár közel állt ahhoz, hogy a Szusza Ferenc Stadionba szerződjön.
Az F1 második bakui edzésén a két Ferrari volt a leggyorsabb, miután Lando Norris és Oscar Piastri is túlságosan megtámaszkodott a palánkon, de ettől függetlenül is erősnek tűntek a maranellóiak autói. Az Azeri Nagydíj első edzésének közel felét elvesztette az F1 mezőnye, mert sokáig piros zászlós megszakítás volt érvényben, miután az egyik kerékve
Húsz éve fordult elő legutóbb az FC Barcelonával, hogy idegenbeli győzelemmel tudott rajtolni a labdarúgó Bajnokok Ligájában – írta az IFFHS a BL csütörtöki meccseit értékelő anyagában.
Egészen hihetetlen számok láttak napvilágot Spanyolországban. A helyi liga közzétette a legújabb költségvetési plafon összegeket, amelyek óriási különbségeket mutatnak az élklubok között. A Real Madrid költési kerete 761 millió euróra emelkedett (298 milliárd forint), míg a Barcelonáé 351 millióra (137 milliárd forint) csökkent.
Luke Littlernek sem sikerülhet minden elsőre. A PDC dartsvilágbajnoka nagy bejelentést tett a közösségi médiában: hetedik nekifutásra sikerült levizsgáznia az autóvezetési tanfolyam elméleti részéből. A sportoló az eredményekről is beszámolt: maradjunk annyiban, hogy rezgett a léc, de a lényeg az, hogy hamarosan vezethet, és már az álomautójáról is
A férfiakhoz hasonlóan, a Fradi női labdarúgó-csapata is kiesett a Bajnokok Ligája rájátszásából. A zöld-fehérek női együttese az idén újonnan induló Európa Kupában folytathatja a szereplését. Már azt is tudni, hogy kivel találkozik a következő nemzetközi meccsén a magyar bajnok.
Kétlépcsős pályáztatási eljárásról döntött pénteki ülésén Székesfehérvár közgyűlése és egy munkacsoportot is felállított a testület. A cél - ahogy azt a Videoton FCF átvételekor is megfogalmazta a város - az új tulajdonos megtalálása, aki hosszú távon biztosítja a fehérvári labdarúgóklub stabil működését.
Egy hete a Ferencváros labdarúgócsapata Szarvaskenden aratott 15-0-s sikert a Magyar Kupában. A rekordbajnok zöld-fehér együttes látogatása a kétszáz fős Vas vármegyei településen sokak számára emlékezetes marad, a ritka genetikai betegségben szenvedő körmendi kisfiú, Papp Zsombor pedig biztosan nem felejti el a napot.
Csábi József ismét munkát vállalt: a rutinos szakember az NB III-as Pénzügyőr edzőjeként folytatja. A zöld-fehérek nyolc forduló után csak a 13. helyen állnak a csoportjukban, ezért döntöttek a váltás mellett. Az új edző vasárnap már be is mutatkozik a bajnokságban, az Iváncsa lesz az első ellenfelük.
Vitek Dáriusz az iráni Amin Mirzazadehhel csapott össze a 130 kilós súlycsoportban a zágrábi birkózó-világbajnokságon. Az összecsapás esélyese nem a magyar volt, hiszen a két évvel ezelőtti világbajnok volt az ellenfele.
Kétgólos hátrányból állt fel a címvédő Ferencváros hazai pályán a Diósgyőr ellen, de így is csak 2–2-es döntetlent ért el a labdarúgó Fizz Liga hetedik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
A hosszabbításig vezetett a Diósgyőr az Üllői úton, de a Ferencváros az utolsó pillanatban döntetlenre mentette a meccset. A vendégek második góljáról sokat beszélünk még: Acolatse az egész pályán átrobogva talált a kapuba. A Ferencváros góljait a csereként beállt Grúber Zsombor szerezte.