Egy év, négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a férfi, aki decemberben Bécs belvárosában megtámadta Guido Burgstallert, a magyar válogatott Bolla Bendegúz klubtársát. A Rapid Wien 35 éves osztrák labdarúgója kórházi kezelésre szorult.
Adrian Mutu 2003-ban igazolt a Chelsea-hez, ahol álomszerűen kezdte az idényt, az első három meccsén négy gólt is szerzett, majd drogproblémái miatt a klub végül elbocsátotta.
Teljes értékű edzésmunkát végzett klubjánál a válogatott törökök elleni párharc során sérülést szenvedő Nagy Zsolt. A Puskás Akadémia hivatalos felületeire
A címvédő Real Madrid négy labdarúgója ellen fegyelmi szabályok megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított a sportág európai szövetsége (UEFA) a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében történtek miatt.
A Liverpool-szurkolók nosztalgiázva emlékeznek Steven Gerrard teljesítményére, és az egykori csapatkapitányuk hűségére. Közben pedig egyre több hír lát napvilágot arról, hogy a
A Liverpool 23 esztendős magyar labdarúgója kedden megházasodott, Budapesten feleségül vette a menyasszonyát, Buzsik Borkát. Szoboszlai Dominik és felesége szűk köre volt ott a ceremónián.
Szoboszlai Dominik és kedvese tavaly októberben jegyezte el egymást. „Óriási öröm számunkra, hogy Dominik megtalálta élete párját. Kívánom nekik, hogy boldogságban éljék
Az első helyen kiemelt Fucsovics Márton szettelőnyről elvesztette a horvát Marin Cilic elleni nyolcaddöntőjét a Gironában zajló, 145 ezer euró összdíjazású salakpályás férfi challenger-tenisztornán csütörtökön.
Szoboszlai Dominik és kedvese tavaly októberben jegyezte el egymást. „Óriási öröm számunkra, hogy Dominik megtalálta élete párját. Kívánom nekik, hogy boldogságban éljék
Tőzsér Dániel 31-szer szerepelt a válogatottban, Görögországban, Belgiumban, Olaszországban és Angliában is futballozott, játékospályafutása után a Debreceni Vsc sportigazgatója volt, mára azonban eltávolodott a labdarúgástól, mely bevallása szerint jelenleg nem is hiányzik neki.
Újabb szégyenfolt esett a spanyol futball hírnevén: a február 26-i Real Sociedad–Real Madrid Király Kupa-elődöntőn két hazai szurkoló rasszista és xenofób megnyilvánulásokkal
Az Otp Bank-Pick Szeged hazai pályán 31-30-as vereséget szenvedett a Paris Saint-Germaintől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája playoff körének odavágóján.
Egy év, négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a férfi, aki decemberben Bécs belvárosában megtámadta Guido Burgstallert, a magyar válogatott
A Dazn-nak adott interjúban Antony kifejezte háláját a Manchester Unitednek és a volt menedzsernek, Erik ten Hag-nak, annak ellenére, hogy nehezen tudott
Futballadat-szakértők előre jelezték azt a 48 csapatot, amely helyet szerez magának a 2026-os világbajnokságon, és néhány jelentős nemzet nincs köztük. A 2026-os
A Milan vezérigazgatója, Giorgio Furlani nemrégiben hosszú tárgyalásokat folytatott Paraticival, aki bár több jelölt között szerepel, továbbra is az esélyes a sportigazgatói
A világbajnoki ezüstérmes francia válogatott labdarúgó lenyűgöző sorozatot fut, ugyanis 2023. november 28. óta egyetlen mérkőzést sem hagyott ki sem a klubjában, sem a válogatottban.
Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar válogatott labdarúgója a közösségi médiára feltöltött képpel hozta nyilvánosságra, hogy összeházasodott Buzsik Borkával Budapesten.
Barcelona – Osasuna 3-0 (2-0) Az összecsapás eredeti tervek szerint március 8-án zajlott volna. A Barcelona stábjában bekövetkezett tragikus esemény következtében azonban
Luke Littler diadalát hozta a darts Premier League nyolcadik fordulója: a Newcastle-ben megrendezett viadalon a 18 esztendős világbajnok ismét ellenállhatatlan játékkal végzett az első helyen.
A Barcelona csütörtökön pótolta be az Osasuna ellen elmaradt mérkőzését a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga). Hansi Flick együttese 3-0-s győzelmet aratott, így három ponttal elléptek a Real Madridtól, hétre pedig az Atlético Madridtól.
A szezon első négy versenyéből négyszer a Márquez testvérek végeztek az első két helyen. A hatszoros MotoGP-bajnok Marc Márquez súlyos sérülésből visszatérve veri agyon a mezőnyt, öccse, Alex felemelkedése viszont talán ennél is figyelemreméltóbb.
A sport5.co.il értesülései szerint a Ferencváros is érdeklődik a Maccabi Tel Aviv játékosa, Gabi Kanichowsky iránt. A játékos szerződése a szezon végén
"Picike voltam, és törékeny" - kezdte a Sportalnak adott interjúját Osváth Attila, aki 29 éves korára olyannyira kinőtte magát, hogy a nemzeti együttesben is debütálhatott. A Paksi Fc immár egyszeres válogatott futballistája arról is mesélt nekünk, mit jelentett neki az a néhány perc, amit Törökország ellen a pályán tölthetett.
A válogatott szünet után ismét a klubfocié a főszerep. Az Nb I-ben kiesési rangadót rendeznek, a Kecskemét fogadja a Debrecent. Íme, a pénteki sportműsor.
Fazekas Gergő egy, Szita Zoltán három gólt lőtt a lengyel Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 28-25-re nyert a francia Hbc Nantes ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának csütörtöki játéknapján.