A címvédő Ferencváros ötméteresek után 13-12-es vereséget szenvedett a spanyol Barceloneta vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének negyedik fordulójában.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, vagyis a Premier League hivatalosan bejelentette, hogy 2025. április 12-én, a 32. fordulóban vezeti be a félautomata lesrendszert
Marhaburger, sült krumpli, ínyenc saláták. A nyál összefut az ember szájában a SzoBOSSlai menüt olvasva, hátha még kóstolja is... Ihletője, a Liverpool labdarúgója, Szoboszlai Dominik. Nagy Csaba és Ágota Róbert séf is nagy rajongója a magyar válogatott csapatkapitányának, így Jászberényben, ahol nemrégiben vették át az egyik étterem irányítását, e
Lesújtó hír érkezett kedden. 56 éves korában, tragikus hirtelenséggel meghalt a korábbi NB I-es labdarúgó játékvezető, Gergely Sándor. Gergely sípmesteri visszavonulása után sem szakadt el teljesen imádott sportágától, hiszen a labdarúgó-mérkőzéseket szurkolóként, nézőként és a játékot igazán értő személyiségként élete végéig nyomon követte.
Az 58 éves szakember, aki jelenleg a török bajnokságban harmadik helyen álló Samsunspor kapusedzője, az M4 Sportnak nyilatkozva úgy fogalmazott: a török
Messze sem április 1-ei tréfa, amit az Arsenal szurkolók láthattak a Fulham elleni mérkőzésen az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában. Az Ágyúsok már
A Real Madrid 5-4-es összesítéssel búcsúztatta a Real Sociedadot a labdarúgó spanyol Király-kupa elődöntőjében. Az odavágót 1-0-ra nyerte idegenben a Királyi Gárda,
Bejutott a döntőbe a harmadosztályú Bielefeld a labdarúgó Német Kupában, miután hazai pályán 2-1-re legyőzte a címvédő Bayer Leverkusent. A Bielefeld ezzel
Bejutott a döntőbe a harmadosztályú Bielefeld a labdarúgó Német Kupában, miután hazai pályán 2-1-re legyőzte a címvédő Bayer Leverkusent. A Bielefeld ezzel
Magyar Kupa Negyeddöntő 17.00: Kisvárda Master Good (NB II)–Paksi FC 19.45: Ferencvárosi TC–Újpest FC Anglia Premier League 20.45: AFC Bournemouth–Ipswich
Bartosz Grzelak készíti fel az Újpestet a Ferencváros elleni derbikre, pedig korábban már több alkalommal is felröppent a távozásának (kirúgásának) híre. Egyelőre azonban ő ül a kispadon, de információink szerint már keresik az utódját.
Újraírja Robbie Keane az amerikai álmot? A labdarúgó Otp Bank Ligában szereplő Ferencvárosi TC januárban kinevezett vezetőedzője könnyen lehet, hogy nem sokáig
Április 2., szerda, élő sportközvetítések: M4 Sport 16.50: Labdarúgás, Mol Magyar Kupa, negyeddöntő, Kisvárda Master Good-Paksi FC 19.15: Labdarúgás, Mol Magyar Kupa,
A nyári átigazolási szezon még el sem kezdődött, de a középcsatárok piaca máris felbolydult méhkasra emlékeztet. A Barcelona vezetése továbbra is nyitott
Semleges nézőként különleges mérkőzés volt, de a Real Madrid szurkolói és vezetői számára aggodalomra adhat okot, hogy hazai pályán négyszer is kapituláltak
A tavalyi walesi Ceredigion Rallyn sikerült Hayden Paddont legyőzve szakaszt nyernie James Williamsnek, aki az idei ERC-szezonnyitó Sierra Morena Rallyn az MRF Team csapatának köszönhetően állhat rajthoz.
Cunoda Juki elmondta, milyen célokat tűzött ki elé Christian Horner csapatfőnök, és a Max Verstappen mellett rá váró szerepéről is beszélt a Red Bull-os debütálása előtt.
Ezzel Arteta csapata kilenc pontra megközelítette a listavezető Liverpoolt, bár egy mérkőzéssel többet játszott. A győzelem azonban súlyos árat követelhetett. A csapat