Sem az eredeti 30 napos tűzszüneti javaslata, sem a fekete-tengeri fegyvernyugvás nem úgy alakul, ahogy a háború gyors lezárását ígérő Trump szeretné. Moszkva újabb és újabb feltételeket szab, engedményt nem tesz, de jól udvarol az amerikai elnöknek. Eközben "a tettre készek koalíciója" kiáll Ukrajna mellett és elutasítja a szankciók feloldását, bá
Az Egyesült Államok régóta tervezi Grönland annektálását, az erre vonatkozó igényt komolyan kell venni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Murmanszkban, egy a sarkvidék jövőjéről tartott fórum plenáris ülésén.
A török igazságügyi miniszter csütörtökön előítéletesnek nevezte a nemzetközi közösség Ekrem Imamoglu volt isztambuli polgármester letartóztatásáról, illetve az azt követően kirobbant tüntetésekkel kapcsolatban megfogalmazott állításait.
Azzal gyanúsítják, hogy korrupciós paktumot kötött a néhai Moammer el-Kadhafi líbiai vezetővel azért, hogy az elnökválasztási kampányához pénzügyi támogatást kapjon.
25 százalékos vámot vetett ki az Egyesült Államok az autók importjára, az érintett országok ellenvámokat helyeztek kilátásba. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány olyan megállapodásokra törekszik az Egyesült Államokkal, ami ellensúlyozhatja a magyar autógyártás visszaesését.
Már a február végi parlamenti választások előtti kampányban is összecsaptak a menekültválság kezelése miatt az akkor még szemben álló konzervatívok és szociáldemokraták, most viszont már közös kormányzásra készülnek, de az ellentétek listája csak újabb fejezettel bővült.
Az orosz elnök régóta próbálja aláásni Volodimir Zelenszkij legitimitását, akinek 2024 májusában tényleg lejárt a mandátuma, a háborús helyzet miatt viszont nem írtak ki új választásokat.
Nincs újabb száj- és körömfájásos fertőzésgóc Szlovákiában, ezért nem kellett életbe léptetni további óvintézkedéseket. "A négy fertőzött szarvasmarhatelep közül az egyik, a bakai gazdaság állományának leölése befejeződött, most a lúcsi telep következik" – jelentette ki a központi válságstáb ülése után a szlovák belügyminiszter. A magyarok lakta cs
30 ezer gyereket rabolhattak el az oroszok, ezért van nemzetközi elfogatóparancs Putyin ellen is. A DOGE egy tollvonással az ő felkutatásokat is ellehetetlenítette volna.
A dolgozók negyedét érintő létszámcsökkentést hajt végre az amerikai szövetségi egészségügyi minisztérium a hozzá tartozó intézmények teljes szerkezeti átalakításával párhuzamosan - közölte csütörtökön az egészségügyért és humán szolgáltatásokért felelős minisztérium (Department of Health and Human Services- HHS).
Az Egyesült Királyságban 12. hónapja csökkent zsinórban a személygépkocsik és haszongépjárművek gyártása februárban, amikor az éves szintű visszaesés 11,6 százalék volt a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (Smmt) honlapjára fölkerült adatok szerint.
Elhalasztották a brit uralkodó programjait daganatos betegsége kezelésének mellékhatásai miatt, amelyek rövid kórházi ellátást is szükségessé tettek - közölte csütörtökön a Buckingham-palota.
Elfelejtette kitölteni a kezében lévő dobozról a nyilatkozatot, hetek óta rács mögött van. "Nem létezik már jogállamiság az Egyesült Államokban? Már kb. ez számít normálisnak."
Kanada nem zár ki semmit, ami az újabb amerikai vámok fenyegetésével szembeni ellenintézkedéseket illeti, de várni fog ezekkel a jövő hétig - jelentette ki Mark Carney kanadai miniszterelnök csütörtökön.
Meg kell tárgyalni, hogy az ENSZ és néhány ország égisze alatt ideiglenes kormányzást vezessenek be Ukrajnában, az ottani választások megtartása érdekében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Arhangelszk atomtengeralattjáró legénységével csütörtökön megtartott találkozóján.
Állami hitelek és áramárgaranciák segítségével támogatná az új atomerőműveket építő vállalatokat a svéd kormány, ehhez azonban az Európai Unió jóváhagyása is szükséges.
Teherán jelezte, hogy nem zárt be minden ajtót az Egyesült Államokkal fennálló vitáinak megoldására, és bizonyos közreműködőkkel egyeztetne a nukleáris fegyverkezésről.
Pénteken a Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek Thaiföld fővárosában, aminek hatására összeomlott egy építés alatt álló toronyház. Olyan erős volt a földmozgás, hogy szinte kiugrott a víz a medencékből.
Az Európai Bizottság szóvivője kijelentette: a javaslat a tagállami miniszterek Tanácsában ragadt be, ott kellene dönteniük. A testületet a tavalyi év második felében épp a magyar kormány elnökölte.
Bár egyre kevesebben használnak készpénzt, szó sem lehet az eltörléséről. Ugyanis a készpénz sokkal könnyebben beosztható, és továbbra is az egyetlen anonim fizetési megoldás – Svájcban is.
Kína néhány nappal azelőtt küldte a vitatott fennhatóságú területre a katonai repülőgépeit, hogy az amerikai hadügyminiszter a közeli Fülöp-szigetekre látogatott.
Kilépett a medréből a Vucica folyó, Orahovicán és Izdencen hátakba tört be a víz. A katasztrófavédelem erői megkezdték az emberek evakuálását, miközben homokzsákokkal próbálják megállítani az áradást.
A Formula–1 hétszeres világbajnokának családja hírzárlatot rendelt el, de most egy német televíziós riporter, Felix Görner megszólalt Schumacher állapotáról.