2025. március 6. csütörtök

márc. 6
0:21
Tele volt tervekkel: elhunyt a mester, aki 25 válogatott játékost nevelt – a Fradi korábbi sztárja örökre hálás neki (Blikk)
Vajon dolgoznak-e ma is a honi utánpótlás-nevelésben Serli Sándorok? Vannak-e olyan edzők, akiket rajongásig szeretnek a gyerekek, és szinte második apjukként tekintek rájuk? A válasz bizonyára igen, de ettől még a napokban elhunyt legenda rengeteget adott a magyar futballnak – tanítványai közül 25-en mutatkoztak be a felnőtt válogatottban.
márc. 6
0:21
72. napja evez a cél felé Rakonczay Gábor extrémsportoló (Infostart)
Rakonczay Gábor extrém sportoló már kevesebb mint 225 kilométerre jár Antigua és Barbuda szigetétől az utolsó expedícióján, melynek keretében az eredeti tervek szerint 65 nap alatt teljesítette volna az 5000 kilométeres óceánátevezést kenujával az Atlanti-óceánon.
márc. 6
0:21
Hadjar: Másolhatom-e Verstappen eredményeit? Persze! Van önbizalmam (m4sport.hu)
"Nem azért vagyok a mezőnyben, hogy a mezőny tagja legyek. Jó akarok lenni!"
márc. 6
0:21
Óriásit szenvedett a Liverpool, Szoboszlai Dominikék csodát tettek a BL-ben (BorsOnline)
Szoboszlai Dominik csapata a semmiből szerzett előnyt.
márc. 6
0:21
A Feyenoord vendégeként lépett nagyot a továbbjutás felé az Inter (rtl.hu)
Elég sokáig nem forogtak igazán veszélyben a kapuk, mígnem a 38. percben - az addig látottak alapján némi meglepetésre - az Inter szerezte meg a vezetést Marcus Thuram góljával. Ezután a vendégek már egyértelműen fölénybe kerültek, és a második félidő elején megduplázták előnyüket Lautaro Martínez találatával. A 65. percben Thuram buktatásáért tize
márc. 6
0:21
A semmiből nyert a Liverpool a PSG ellen a BL-ben, a Bayern átgázolt a Leverkusenen (Telex)
Alisson kapus bravúrjai tartották életben a Liverpoolt, majd Elliott lett a főszereplő. A Barcelona tíz emberrel győzött Lisszabonban.
márc. 6
0:25
Meglepetés, örömkönnyek és mérhetetlen boldogság: elárulta az Nb I-es lánykérés részleteit a 19 éves vőlegény (Blikk)
A debreceni vasutasok szurkolói a csapat történelme ellenére aligha gondolhatták, hogy a DVSC–Fehérvár (1-2) NB I-es labdarúgó-mérkőzésre váltott jegyük egyben a szerelemvonatra is szól. Márpedig szívmelengető jelenetsornak lehettek szemtanúi a találkozó félidejében, amikor Szabó Sándor és szerelme, Szabó Anita lépett a gyepre, és egyben ünnepélyes
márc. 6
0:25
Már most Los Angelesre fókuszál Betlehem Dávid (Infostart)
Betlehem Dávid olimpiai bronzérmes nyíltvízi úszó úgy fogalmazott bízik benne, hogy az előtte álló négy év lesz a karrierje csúcspontja.
márc. 6
0:25
Magyar ezüstérem női légpuskában a junior Európa-bajnokságon (m4sport.hu)
A nők légpuska solo versenyszámában Toma Réka a második helyen végzett az eszéki légfegyveres junior sportlövő Európa-bajnokságon.
márc. 6
0:25
Liverpool-csoda Párizsban: Szoboszlaiék végigbekkelték a PSG elleni meccset, majd a végén megnyerték (rtl.hu)
A hazaiak kezdtek jobban, az első szűk negyedórában három helyzetig is eljutottak a Szoboszlai Dominikot is a kezdőcsapatban tudó Liverpool ellen. Úgy tűnt, hogy a fölény a 20. percre góllá is érik, de Kvaratskhelia találatát les miatt érvénytelenítették. A folytatásban is nyomott a PSG, a Liverpool csak elvétve jutott el a franciák kapujának közel
márc. 6
0:29
A Super Bowl mintájára félidei show lesz a labdarúgó-világbajnokságon (Blikk)
Először rendeznek ügynevezett félidei show-műsort a labdarúgó-világbajnokság 2026-os döntőjének szünetében. Az ihletet a Super Bowl Halftime Show-ja adta, ahol minden évben világsztárok szórakoztatják a nézőket lenyűgöző koncertekkel. A világbajnokság gigakoncertjét a Coldplay énekese és a menedzsere szervezi.
márc. 6
0:29
Két hosszabbítás után kapott ki a Falco harmadik BL-középdöntős meccsén (m4sport.hu)
Nagyot küzdött, de a második hosszabbításra elfogyott a Falco, és 104–90-re kikapott hazai pályán a spanyol UCAM Murcia ellen a Bajnokok Ligája középdöntőjének harmadik fordulójában, szerda este.
márc. 6
0:29
Tükörsima Bayern győzelem a meccset emberhátrányban befejező Leverkusen ellen (rtl.hu)
Hamar, már a 9. percben előnybe került a Bayern, Harry Kane idénybeli nyolcadik BL-gólját szerezte. Negyedóra elteltével Neuernek vállal kellett nagyot védenie, a félidő közepén megint a Bayern veszélyeztetett, Musiala fejese a kapufán csattant. Szünet után a hazaiak megduplázták előnyüket, Kovar kapus kiejtette a kezéből a labdát, Musiala pedig az
márc. 6
0:33
Kabát Péternek óriási élmény volt a Real–Atlético (Blikk)
Életre szóló élményt jelentett a Real Madrid–Atlético Madrid (2-1) Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő Kabát Péter számára is; a volt válogatott labdarúgó az RTL+ szakkommentátoraként jelentkezett be a Bernabéuból. A korábbi újpesti közönségkedvenc a találkozó előtt gyermekkori idoljával, a Barcelona és a Real Madrid egykori dán klasszisával, Michael Laud
márc. 6
0:33
Kikapott Magdeburgban, ötödik lett a BL-csoportjában a Szeged (m4sport.hu)
A Szeged az ötödik helyen végzett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjában, mivel 31-24-re kikapott a német bajnoki címvédő Magdeburg otthonában a csoportkör utolsó fordulójában, szerdán.
márc. 6
0:37
A BVSC otthon verte az Újbudát; továbbra is hibátlan a Ferencváros a férfi vízilabda ob I-ben (m4sport.hu)
A BVSC csapata hazai medencében simán győzte le az OSC Újbuda együttesét szerdán a férfi vízilabda ob I-ben.
márc. 6
0:41
A Fradi kapott súlyosabb büntetést az UEFA-tól az AZ elleni incidensek után (m4sport.hu)
"Örülünk, hogy a szurkolóink ​​által átélt szenvedést és igazságtalanságot ily módon elismerik" – áll az AZ által kiadott közleményben.
márc. 6
0:45
Szoboszlaiék a végén lepték meg a domináló PSG-t a BL-ben (m4sport.hu)
Nagy előnyben a Bayern a német derbin; emberhátrányban nyert a Barcelona.
márc. 6
1:03
Hetven percig emberhátrányban futballozva, idegenben győzött a Barcelona a Benfica ellen (rtl.hu)
Az esélyesebbnek számító Barcelona a saját dolgát nehezítette meg a 22. percben, Cubarsí utolsó emberként szabálytalankodott, a bíró kiállította a hátvédet. Élvezetes, változatos játék folyt, a félidő végén Szczesny nagy védése kellett ahhoz, hogy a Barca ne kerüljön gólhátrányba is. A második félidő Benfica-lehetőségekkel, és egy újabb nagy Szczes
márc. 6
5:27
A pusztakezes boksz virágkorát éli, Budapesten is lesz egy gála (Telex)
Rácz Félix nemzetközi gálát szervez, magyar világbajnokot szeretne felépíteni.
márc. 6
6:15
Ekler Luca nem talált legyőzőre 200 méteren (Demokrata)
Aranyéremmel zárta a fogyatékkal élő sportolók fedettpályás versenyét a világcsúcstartó paralimpiai bajnok.
márc. 6
6:33
Négy napon át tartó "legendás" esemény veszi kezdetét a Balatonnál (Infostart)
Csütörtökön rajtol a Budapest Sportiroda 14 éves múltra visszatekintő futóeseménye, a 196 kilométeres Balaton Szupermaraton. A vasárnapig tartó eseményre, amelyen futók, kísérők és szervezők 2000 fős karavánja járja körbe a tavat, 417 hazai településről és húsz külföldi országból érkeztek nevezések.
márc. 6
6:33
"Képtelen leállni" - Szoboszlai Dominikról mindent elmondtak a BL-csoda után (BorsOnline)
Csapata egyik legjobbja volt.
márc. 6
6:57
Foci-El vagy Kézi-BL? – sport a tévében (Infostart)
A labdarúgás és kézilabda mellett darts, lóverseny, sí, sznúker és golf is szerepel a sportcsatornák élő csütörtöki kínálatában.
márc. 6
7:51
Itt megnézheti Alisson Becker parádéit – kilenc elképesztő bravúr Szoboszlai csapatának kapusától (Infostart)
Alisson Becker dicséretét zengi a nemzetközi futballsajtó. A Liverpool kapusa elképesztő teljesítményt nyújtott a Paris Saint-Germain elleni, a Parc des Princes-ben 1-0-ra megnyertlabdarúgó BL-nyolcaddöntőben, kilenc védést produkált, nehezebbnél nehezebbeket.
márc. 6
8:09
A Roma útja Bilbaóig az Athleticen keresztül vezet (m4sport.hu)
Egy kupaspecialista és egy tapasztalatlanabb, ám a hazai döntő reményében pályára lépő Roma-Athletic Club összecsapást várhatunk az Európa-liga nyolcaddöntőjének egyik legizgalmasabb párosítása kapcsán.
márc. 6
8:15
Marozsán Fábián bő egy óra alatt továbbjutott Indian Wellsben (m4sport.hu)
Marozsán Fábián magabiztos győzelmet aratott a spanyol Pedro Martinez felett, ezzel bejutott a második fordulóba az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna 9,6 millió dollár összdíjazású férfi versenyében.
márc. 6
8:33
Meeke még nem gondol a címvédésre az új portugál szezon előtt (Racing)
Kris Meeke címvédőként, de új autóval és csapattal kezdi meg hétvégén a portugál ralibajnokságot, ahol a szezonnyitón még csak az élmezőnyben szeretne lenni.
márc. 6
9:09
Nagy utcai parádét tart a Ferrari Milánóban Leclerc-rel és Hamiltonnal (m4sport.hu)
Nagyszabású utcai parádéval köszön el a Ferrari az olaszországi szurkolóktól, mielőtt útnak indul a szezonnyitóra Ausztráliába. Charles Leclerc és Lewis Hamilton F1-es autóba is ül Milánóban.
márc. 6
9:09
Bobál Dávid fájdalmas műtéti kálváriája: „Csavarokat kellett kifúrni a csontomból” (NB1)
Bobál Dávid finoman szólva sincs jó passzban. Az MTK Budapest védője alig épült fel Achilles-ín-szakadásából, máris újabb komoly sérülés sújtotta:
márc. 6
9:19
Honvéd-balhé: Megvan hány meccses eltiltást kapott Holman Dávid (NB1)
Az Mlsz Fegyelmi Bizottsága kedden ülésezett és döntést hozott a hétvégi összecsapásokon piros lapot kapó játékosok eltiltásának mértékéről. A határozatból
márc. 6
9:21
"Az edzőváltás után nem kaptam lehetőséget" - ezért távozott a Fradi ifjú csatára (Ripost)
Gruber megszerezte az első gólját az MTK-nál.
márc. 6
9:29
Hiába vezetett, kapott egy négyest a magyar válogatott Ausztriában (NB1)
A Szabados József irányította U16-os magyar válogatott Ausztria korosztályos csapatával játszott felkészülési mérkőzést Lindabrunnban. A találkozó nem kezdődött rosszul, hiszen
márc. 6
9:33
A norvégok elleni dupla meccs dönthet a férfi futsalválogatott Eb-részvételéről (m4sport.hu)
Kulcsfontosságú mérkőzések várnak a magyar futsalválogatottra, amely pénteken és szerdán a norvégok ellen folytatja az Európa-bajnoki selejtezőt.
márc. 6
9:33
Még nincs vége: így folytatódik a Red Bull csapatfőnökének zaklatási ügye (Racing)
Christian Hornert a Red Bull ugyan felmentette, de az őt vádoló korábbi alkalmazott ettől még nem hagyja annyiban a történteket.
márc. 6
9:39
Gyászba borult a sportvilág, elhunyt a legenda (BorsOnline)
Teniszezőként és kommentátorként is feledhetetlent alkotott.
márc. 6
9:39
Kerkez, mint Szoboszlai testvére? Kluivert szerint igen (NB1)
A Bournemouth két labdarúgója, Kerkez Milos és Justin Kluivert volt az NBC Sport Soccer Premier League „találd ki” vetélkedőjének vendége.
márc. 6
9:49
Légiósok: Sokba került a magyar játékos kihagyott tizenegyese, Csóka volt a Nafta hőse (NB1)
A Sturm Graz számára az Olympiakosz jelentette a végállomást az ifjúsági Bajnokok Ligájában. Az osztrákoknál kezdő volt Kern Martin, aki
márc. 6
9:51
A Liverpool ezúttal szenvedett, Szoboszlai viszont a jobbak közé tartozott a PSG ellen – elemzés, osztályzatok (Infostart)
A legtöbb szakportál a magyar válogatott csapatkapitányának futóteljesítményét és rendkívüli munkabírását emeli ki.
márc. 6
9:51
Kerkez Milost 16 éves csodagyerek ütheti ki a nyeregből (Ripost)
Őt hívja Kerkez Milos mellett a Liverpool és a Real Madrid.
márc. 6
9:59
Gyászol a Nyíregyháza, elhunyt a szurkolói csoport névadója (NB1)
Gyászol a nyíregyházi szurkolói közeg. A Mastiffs 1995 Nyíregyháza szurkolói csoport a Facebookon tájékoztatott mindenkit, hogy egyik alapítója, egyben a
márc. 6
10:03
Kiesőjelöltből stabil középcsapat – kifizetődni látszik Borbély Balázs és az ETO alkalmazkodóképessége (m4sport.hu)
Öt meccsen 11 pontot szerezve repülőrajtot vett februárban az ETO, amely így vezeti az OTP Bank Liga tavaszi minitabelláját. Utánajártunk, mi állhat a zöld-fehérek sikereinek hátterében, és hogy melyek a legfőbb erősségeik.
márc. 6
10:09
Magyar Kupa: Elődöntős a Ferencváros, kiütötték az Újpestet (NB1)
Női Magyar Kupa Kialakult a legjobb négy mezőnye a női Magyar Kupában. A legsimább győzelmet az ETO FC Győr aratta,
márc. 6
10:15
Egyéni csúcsok, meglepetés döntők és egy most vagy soha szituáció – ezeket hozhatja magyar szempontból a fedettpályás atlétikai Eb (m4sport.hu)
2025 kuriózumnak számít a fedettpályás atlétika szempontjából, hisz az évben két hét különbséggel rendeznek Európa- és világbajnokságot is. Előbbi március 6. és 9. között zajlik majd Hollandiában, Apeldoornban, a versenyen pedig 15 fős magyar küldöttség is részt vesz. Vannak, akik saját csúcsaikat próbálják megdönteni, vannak, akik döntőben reményk
márc. 6
10:15
Elhunyt az ausztrálok legendás teniszezője (HírTV)
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Fred Stolle, az ausztrálok kétszeres Grand Slam-győztes teniszezője.
márc. 6
10:19
FTC-AZ: Elképesztő, de a Ferencváros kapta a nagyobb pénzbüntetést (NB1)
Korábban beszámolt az NB1.hu arról, hogy a Ferencváros-AZ Alkmaar Európa-liga-mérkőzésen a vendégszektorban összecsaptak a biztonságiak és a holland szurkolók. Most
márc. 6
10:29
BL: Drámai hajrá Párizsban, olyan történt Szoboszlaival, melyre december óta várt (NB1)
Harvey Elliott góljával nyert a Liverpool Párizsban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A mérkőzés első félidőjében betalált a PSG,
márc. 6
10:33
Jogi lépésekkel fenyegette meg a brit szövetség az FIA elnökét (m4sport.hu)
Nyilvánosan nekiment az FIA elnökének a brit szövetség elnöke, Dave Richards azok után, hogy több társával együtt kizárták a Motorsport Világtanács legutóbbi üléséről. Jogi lépésekkel fenyegeti az ígéreteit nem betartó, megkérdőjelezhető módszerekhez folyamodó Mohammed bin Szulajmot.
márc. 6
10:39
A motorsport világsztárjai csapnak össze hétvégén Ausztráliában (Racing)
Hétvégén Sydney-ben rendezik a Bajnokok Tornáját, melyen többek között F1-es és ralivilágbajnokok mérik össze tudásukat egymással.
márc. 6
10:39
Csütörtöki foci: Magyar játékos léphet pályára a Chelsea ellen (NB1)
Európa-liga, nyolcaddöntő, első mérkőzés 21.00 Ajax-Frankfurt Európa Konferencia Liga, nyolcaddöntő, első mérkőzés 18.45 Köbenhavn-Chelsea 21.00 Borac Banja Luka-Rapid Wien

Keresés