Az idei London Marathonon megdőlhet a részvételi világrekord, a szervezők várakozása szerint több mint 56 ezren teljesítik majd a távot az április 27-i versenyen.
Az Atlético Madrid az első percben lőtt góljával kiegyenlítette a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája párharcát, azonban a büntetőpárbajt elbukta. A mérkőzés után mindenki azt találgatta, hogy jogosan érvénytelenítette-e Szymon Marciniak játékvezető Julián Alvarez 11-esét.
Az Atlético Madrid argentin csatárja a Real Madrid ellen egy 11-esnél két lábával is hozzáérhetett a labdához, ami szabálytalan. A videóbíró legalábbis ezt jelezte, a játékvezető pedig nem volt hajlandó a saját szemével ellenőrizni ezt.
Az MLSZ TV stábja Olaszországban járt, ahol Marco Rossi osztotta meg legszemélyesebb gondolatait az eddigi magyarországi pályafutásáról, edzői hitvallásáról és a válogatott előtt álló időszakról.
Szerda kora este az NB1.hu jelezte, hogy a Szon.hu összeállításában foglalkozott a Nyíregyháza szurkolóinak aggodalmaival, amelyeket a klub Facebook-oldalán fejeztek
Lando Norris Ferrari-meglepetést jósolt, Charles Leclerc pedig bevallotta, nem is próbálták megoldani a tapasztalt problémáikat a teszteken. Több rejlik a Scuderiában, mint eddig hittük?
Nem sorolta az A-listás tehetségek közé Gabriel Bortoletót a Red Bull tehetségkutató tanácsadója. A Sauber újonca megmutatná, hogy Helmut Marko sem tévedhetetlen
Kialakult a legjobb nyolc mezőnye a Bajnokok Ligája rájátszásában, ahol két angol csapat is jelen lesz, igaz éppen a Szoboszlai Dominikot is soraiban tudó Liverpool búcsúzott az európai top futballtól. A madridi derbi második felvonása még drámaibbra sikeredett, Alvarez büntetőjéről még sokáig fognak beszélni. A Sportal Tv stúdiójában állandó Bl-sz
Nem vár kiugró eredményeket a Mercedes Andrea Kimi Antonellitől, de Toto Wolff figyelmeztette George Russellt: az olasz gyorsaságban most felveszi vele a versenyt.
Fernando Alonso nem számít csodára a 2025-ös autójuktól, de vár pár varázslatot Adrian Neweytól. Azt viszont csak reméli, hogy a csapatuk 2026-ra összeáll és beérik.
Tóth Amarissa az egyesbeli továbbjutását követően az ukrán Anasztaszja Szoboljeva oldalán kiesett a 60 ezer dollár (21,9 millió forint) összdíjazású székesfehérvári női salakpályás Itf tenisztorna páros negyeddöntőjében.
Az afrikai futballal és játékosokkal kiemelten foglalkozó africafoot.com készített hosszabb elemzést azon mali válogatott labdarúgókról, akik a nyáron komoly változás
Miközben Helmut Marko enyhe túlzásnak érzi Max Verstappen pesszimizmusát, a Red Bull a tesztkudarc ellenére az új padlólemezét vitte Ausztráliába. A tanácsadó szerint több van bennük, mint Bahrein sugallja.
Liam Lawson hétvégén, az Ausztrál Nagydíjon fog bemutatkozni a Red Bull Formula-1-es csapatában, szülei azonban borsos árat fizettek azért, hogy megvalósíthassa álmait.
Az MLSZ stábja Olaszországban járt, ahol Marco Rossi osztotta meg legszemélyesebb gondolatait az eddigi magyarországi pályafutásáról, edzői hitvallásáról és a válogatott előtt álló időszakról.
A Uefa által kiadott közleményben az áll, hogy a szervezet tárgyalásokat kezd a nemzetközi szövetséggel, (Fifa) illetve a szabályalkotó testülettel, hogy felül kell-e vizsgálni az olyan eseteket, ahol a dupla érintés nem szándékos.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (Mlsz) stábja Olaszországban látogatta meg Marco Rossi szövetségi kapitányt, aki nemcsak magyarországi pályafutásáról, hanem edzői hitvallásáról és a válogatott előtt álló időszakról is mesélt.
A nyitófutam után a következő három versenyen sem lehet ott a mezőnyben Jorge Martín, a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGp kategóriájának címvédője.
Révész Bálint, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Nyíregyháza Spartacus FC tulajdonosa keményen reagált a klub közösségi oldalán megjelenő hozzászólásokra.
A márciusi válogatott szünetet megelőző utolsó forduló következik az OTP Bank Ligában, amelyben a Ferencváros az első hazai bajnoki győzelmére hajt 2025-ben. A paksi Osváth Attila az Újpest ellen is megtartaná remek formáját, az ETO pedig a kiesés elől menekülő DVSC-t fogadva őrizné meg veretlenségi szériáját. Ivan Saponjic a DVTK ellen sem állna l
A listavezető Győr a papírformának megfelelően könnyedén, 39-17-re győzte le a vendég Kisvárda együttesét a női kézilabda NB I csütörtöki találkozóján.
Liam Lawson hétvégén, az Ausztrál Nagydíjon fog bemutatkozni a Red Bull Formula-1-es csapatában, szülei azonban borsos árat fizettek azért, hogy megvalósíthassa álmait.
A Ferencvárosban játszó 28 éves Stefan Gartenmann kérelmét elbírálta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (Fifa), így nincs akadálya annak, hogy pályára lépjen a svájci válogatottal.