A legtöbb helyszínen izgalmas csatára van kilátás csütörtökön a labdarúgó Európa-ligában, vannak azonban csapatok, amelyek kényelmes helyzetből várhatják a nyolcaddöntő visszavágóját.
A Rally Hungary versenykiírása után nem sokkal megjelent a Veszprém Rally versenykiírása is, az ORB-mezőnynek az Eb-útvonalat kell teljesíteni, így másfélszeres pontokért lehet harcolni.
Még csak huszonhárom éves, sportolói karrierjében szinte mindent elért, amiről valaha álmodott. Gulyás Michelle olimpiai bajnok magyar öttusázónak, hivatásos rendőrnek nagy álma vált valóra azzal, amikor tavaly a párizsi olimpián a dobogó legfelső fokára állhatott. Most azt is elárulta, miért választotta a rendőri hivatást.
Az idény előtti tesztek alapján a szakértők többsége szerint a konstruktőri világbajnoki címvédő McLaren kezdheti a legjobb előjelekkel a Forma-1 történetének 76. szezonját, amely a hétvégén rajtol a melbourne-i Ausztrál Nagydíjjal.
Rekordot állított be Brandon Montour, az észak-amerikai profi jégkorongligában (Nhl) szereplő Seattle Kraken játékosa a Montreal Canadiens ellen hosszabbításban szerzett góljával.
Minden a visszavágóra maradt a Manchester United és a Real Sociedad párharcában, hisz az első meccs 1-1-es döntetlent hozott, így az Old Traffordon kell kiharcolnia mindkét csapatnak egy olyan továbbjutást, ami mindkettőjüknél a szezon megmentését jelentené.
A két hete rendezett kairói világkupa után a jövő héten Budapesten versenyeznek az öttusázók a Viwa Open fedettpályás nemzetközi bajnokságon, amely a magyarok többségének már válogató lesz.
A Bolla Bendegúzt is foglalkoztató Rapid Wien a múlt heti idegenbeli döntetlent követően saját közönsége előtt harcolhatja ki a továbbjutást a Borac Banja Luka ellen a labdarúgó Konferencialiga nyolcaddöntőjében.
A Forma–1-et talán sikerült népszerűbbé tenni vele, a versenyzőket viszont továbbra sem nyűgözi le a Netflix valóságferdítő F1-es sorozata. Max Verstappen nem hagyta szó nélkül a személyével kapcsolatos újabb átverést.
Szerda este Birminghamben rendezték meg az Aston Villa és a Club Brugge közötti Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóját. A Villa Parkban az angol trónörökös, Vilmos herceg is szurkolt a hazaiaknak - nyugodtan mondhatjuk, nem minden pillanatban angolos hidegvérrel.
A nyugati első Oklahoma City Thunder a címvédő Boston Celtics otthonában aratott 118-112-es sikerével szerdán bejutott az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (Nba) rájátszásába.
A Szombathelyi KKA 2+1 éves szerződést kötött Gyurka Jánossal, olvasható a klub hivatalos oldalán. Az EHF-mesteredzői diplomával rendelkező szakember a szezon végén távozó dán Bo Rudgaard helyét veszi át 2025 nyarától.
Mario Götze 22 évesen felért arra a csúcsra, ahonnan feljebb nincs. A 2014-es vb-döntőben Miroslav Klose cseréjeként a 88. percben lépett pályára az Argentína elleni meccsen, és a 113. percben ő lőtte azt a gólt, amivel Németország világbajnok lett. Az időközben kétgyermekes apává "érett" játékos egy interjúban most a családi életéről és a jövőbeni
A Real Madrid mind a hat eddigi 11-es párbaját megnyerte az Atlético Madrid ellen - írta a Bajnokok Ligája szerdai nyolcaddöntős visszavágóit, benne a Real továbbjutását hozó spanyol fővárosi derbit értékelve az Iffhs.
Mario Götze 22 évesen felért arra a csúcsra, ahonnan feljebb nincs. A 2014-es vb-döntőben Miroslav Klose cseréjeként a 88. percben lépett pályára az Argentína elleni meccsen, és a 113. percben ő lőtte azt a gólt, amivel Németország világbajnok lett. Az időközben kétgyermekes apává "érett" játékos egy interjúban most a családi életéről és a jövőbeni
Még mindig opció lehet Max Verstappen a Mercedes számára? Nem érzi-e sürgősnek George Russell a szerződéshosszabbítást? A csapat és versenyzője elmondták, hányadán állnak.
Hámor Iván születésnapi ajándékként kapta a lehetőséget, hogy induljon az Orfű Rallyn, végül azonban nem R2-es Peugeot-val, hanem R3-as Hondával fog előfutni.
Bő egy évvel ezelőtt Szoboszlai Dominik sérülése miatt csak a lelátón ünnepelhetett, amikor csapata a Chelsea-t felülmúlva elhódította az angol Ligakupát. Idén ismét döntős a Liverpool, ezúttal viszont a pályán tenne meg mindent azért, hogy sorozatban másodszor is Ligakupa-győztesként távozhasson a Wembleyből – erről beszélt klubja hivatalos oldalá
Tóth Amarissa meglepetésre két szettben legyőzte a nyolcadik helyen kiemelt Gálfi Dalmát a 60 ezer dollár (21,9 millió forint) összdíjazású székesfehérvári női salakpályás Itf tenisztorna nyolcaddöntőjében.
Ahogy a költő annak idején írta: "… a jó szándék kevés". Ezt a versrészletet most Sebastian Vettel miatt citáltam ide, aki egy nyilatkozatában nagyon jó fej és toleráns akart lenni, de ez csak részben sikerült neki. Ezt pedig pont az veti a szemére, akit a négyszeres F1-es világbajnok a leginkább méltatott az interjúban.
Korábban ugyan olyan híresztelések láttak napvilágot, hogy Joshua Kimmich a szezon végén elhagyja a Bayern Münchent, a német válogatott futballista végül meghosszabbította a szerződését.
A Liverpool és a Newcastle United március 16-án, vasárnap 17.30-tól a Wembleyben csap össze egymással az angol Ligakupa döntőjében. A klub honlapján Szoboszlai Dominik beszélt a fináléról.