Nemcsak eltűnt a korábbi előny, de komoly hátrányba is került a Red Bull Szingapúrban. A mélyrepülés látványos és nehezen megmagyarázható. De van-e hozzá köze az FIA technikai direktíváinak?
Hiába ő az, aki idén a Red Bull pilótáin kívül a legtöbb dobogós helyet szerezte, Fernando Alonso a szingapúri időmérőn nem tudott olyan helyzetbe kerülni, hogy a versenyen felszedhesse a Red Bull által hátrahagyott lepattanót.
Másodszor rajtolnak a pole-ból, második esélyt kaptak, de ezúttal reálisat. Carlos Sainz úgy érzi, Szingapúrban megcsinálhatják, amit Monzában nem sikerült. De ezért újra kőkeményen kell majd védekezniük?
Bournemouth-ban hamar befogadták Kerkez Milost, nem csoda, hogy a magyar válogatott védőjének fényképével már a hangulatos város utcáin is találkozhat az ember.
A Győri Audi ETO KC 100 százalékos két forduló után a Bajnokok Ligájában, legutóbb szombaton a Debrecent verték két góllal. A találkozón a hazaiak klasszisa, Stine Oftedal a 400. gólját lőtt győri színekben a BL-ben. A norvég világbajnok irányító szerint a csapat folyamatosan fejlődik, de hogy pontosan hol is tart, az majd a jövő héten, a rendkívül
Dr. Helmut Marko ismét egy eléggé nagy port kavaró nyilatkozatot adott. A Red Bull szaktanácsadója ezúttal nem Sergio Pérezt ekézte, hanem Felipe Massa 2008-as vb-címért indított hadjáratáról mondta el kendőzetlenül a véleményét. A brazil ex-F1-es valósággal sokkolta az F1-es paddockot, amikor kiderült, hogy egy ügyvédi stábot bérelt fel a 2008-as
Miután csapata 5–1-es vereséget szenvedett a város rivális Inter ellen, Pioli arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy nem ért egyet azzal, hogy bocsánatot kéne kérniük a szurkolóktól.
Gazdag Dániel csapata, a Philadelphia Union hazai környezetben a magyar válogatott futballista góljának is köszönhetően 2-2-es döntetlent játszott a Keleti főcsoportban éllovas Cincinnati csapatával az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) legutóbbi fordulójában.
Szombaton rekordot jelentő, 322 hajó csapatának nevezésével rendezték meg Balatonfüredről induló, a Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny Kékszalag Port Nagydíjat – írta az MTI.
Lewis Hamilton úgy látja, nagy esélye van a Szingapúri Nagydíj megnyerésére George Russellnek. Csapattársa a Mercedest látja helyzeti előnyben – de tényleg így van, vagy csak már szombaton megkezdte a nyomásgyakorlást?
Lance Stroll számára óriási következményekkel járt a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén elszenvedett balesete. A kanadai pilóta a baleset utóhatásai miatt úgy döntött, hogy nem fog rajthoz állni a mai 62 körös versenyen. Stroll még a Q1 legvégén próbált meg javítani a legjobb körén, és az utolsó próbálkozásán túlságosan nagy tempót akart átvinni az
George F. Hemingwaynek sokat köszönhet a magyar futball. Illetve egyet biztosan: Marco Rossit. 2012-ben ugyanis ő szerződtette az olasz szakembert a Honvédhez. Az amerikai–magyar üzletemberrel a jelenlegi szövetségi kapitányról beszélgettünk.
Tom Fowler, a Toyota Gazoo Racing technikai igazgatója szerint a japán gyártónak nagyon sokat sikerült fejleszteni autóján az idei évre, amiben fontos szerepet kaptak a versenyek előtti tesztek.
Futamok óta bottal ütheti Carlos Sainz nyomát Charles Leclerc. Míg csapattársa "eggyé vált" a Ferrarival, ő idegennek érzi az autóját. A vasárnapi futamon ettől persze még bízik a győzelemben.
A Ferrari még soha nem állt olyan közel az idei Forma-1-es szezonban a győzelemhez, mint most Szingapúrban. Carlos Sainz a pole-pozícióból indulhat majd, és mivel Charles Leclerc mögüle indul a 3. rajtkockából, így akár csata is alakulhat majd ki közöttük vasárnap. A Ferrari pedig jobban járna, ha ez nem történne meg, és ennek érdekében készek