Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője Szoboszlai Dominik szombati teljesítményével kapcsolatban elmondta, meglátása szerint a játékos az első félidőben sokat hibázott, a másodikban azonban nagyszerűen teljesített.
Liam Lawson zseniális időmérő edzést zárt tegnap Szingapúrban. Az új-zélandi pilóta képes volt a Q3-ba repíteni az AlphaTaurit, ráadásul ehhez a bravúrhoz a bajnoki éllovas Max Verstappent kellett kiejtenie. Lawson csupán Daniel Ricciardo Zandvoortban elszenvedett csuklótörése miatt kapott lehetőséget az AlphaTauriban, de egyelőre nagyon is meghálá
Mads Ostberg szeretett volna idén egy verseny erejéig visszatérni a WRC2 mezőnyébe, a Chile Rallyn való indulás azonban sajtóinformáció szerint nem fog sikerülni.
Sajtóhírek szerint ugyan több korábbi klasszis, mások mellett Dietmar Hamann és Stefan Effenberg is Felix Magathot javasolta a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, a legendás trénerrel még nem vették fel a kapcsolatot.
Ha Szingapúr, akkor biztonsági autó! A múlt alapján idén is garantált a színre lépése a vasárnapi versenyen. De hogyan készül erre a vezetője, és mit szól akkor, amikor az F1-es versenyzők a tempójára panaszkodnak? Az M4 Sport riportere, Ujvári Máté Bernd Mayländert kérdezte.
A hét hónap kihagyás után visszatérő Muhamed Besic boldog, hogy ismét ott lehetett a pályán a Ferencváros színeiben a Nagyecsed elleni MOL Magyar Kupa-mérkőzésen.
Szombaton rekordot jelentő, 322 hajó csapatának nevezésével rendezték meg Balatonfüredről induló, a Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny Kékszalag Port Nagydíjat.
A hétvégén Bristolban tért vissza a versenyülésbe Dale Earnhardt Jr., és hiába nem ült versenyautóban közel egy éve, bizonyította, hogy még mindig helyt tud állni a mezőnyben.
A tavasszal kinevezett spanyol Sergio Cabrera irányításával a magyar csapat pénteken már megmérkőzött az ázsiai gárdával, akkor 1-1-es döntetlen született.
A szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájában szereplő Kuramagomedov Murad másfél perc alatt győzött nyitómérkőzésén vasárnap a belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajokságon – írta az MTI.
Az ERC-re vonatkozó versenykiírás után a HUMDA Országos Bajnokságra vonatkozó is megjelent, a magyar mezőnyök azonos távot teljesítenek az Eb mezőnyével, a Historic számára azonban másfélszeres szorzójú lesz a Rally Hungary.
A győri Mészáros Krisztofer lólengésen, gyűrűn, korláton és ugráson is aranyérmet szerzett, ebből gyűrűn és talajon holtversenyben, a dunaújvárosi Czifra Bettina Lili pedig gerendán nyert, talajon pedig holtversenyben lett első a tornászok országos bajnokságának második napján – olvasható a szövetség tájékoztatásában.
A győri Mészáros Krisztofer talajon, lólengésen, gyűrűn, korláton és ugráson is aranyérmet szerzett, ebből gyűrűn és talajon holtversenyben, a dunaújvárosi Czifra Bettina Lili pedig gerendán nyert, talajon pedig holtversenyben lett első a tornászok országos bajnokságának második napján.
Az élvonabeli MTK Budapest 6–1-re nyert a megyei I. osztályú Gesztely vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa harmadik fordulójának első vasárnapi mérkőzésén – írta az MTI.
Fontos három pontot szerzett a Hertha, amely hazai pályán győzte le 3–0-ra a Braunschweiget a német másodoszályú labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában.
Fontos három pontot szerzett a Hertha, amely hazai pályán győzte le 3–0-ra a Braunschweiget a német másodoszályú labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában.
Őrületes befutót hozott a Szingapúri Nagydíj három csapat négy pilótája között. Bár a futam alakulása a Mercedes kezére játszott, George Russell a nagy esély helyett a falba csapta autóját az utolsó körben, Carlos Sainz pedig hősies védekezéssel és Lando Norris segítésével behúzta az első győzelmet 2023-ban, ami nem a Red Bullé lett!
A szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájában szereplő Kuramagomedov Murad és a 92 kg-ban érdekelt Juhász Balázs is kikapott a nyolcaddöntőben, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhetnek a belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon – írt az MTI.