Sipos Adrián, az MT Melsungen válogatott beállója számára fantasztikus élmény volt a THW Kiel otthonában játszani a német férfi kézilabda-bajnokságban.
George Russell nem tudja megmondani, kik lehetnek a Red Bull kihívói 2024-ben. Idén az osztrák istálló nem hagyta szóhoz jutni ellenfeleit, ugyanis az eddig versenyeket megnyerte. A többiek ugyan belenyugodtak abba, hogy kisebb csoda folytán nyerhetnek csak futamot, így gőzerővel készülnek arra, hogy jövőre változtassanak ezen a tendencián. A Red B
A statisztikákkal foglalkozó Gracenote elemzése a szeptemberi selejtezők után 97 százalékos eséllyel adja a magyar labdarúgó-válogatott kijutását a jövő évi Európa-bajnokságra.
Gerhard Berger szerint szarvashibát követett el a Ferrari, mikor a technikai részleg élére nem tette vissza Mattia Binottót. 2022 végén döntött úgy a Scuderia, hogy elengedi a svájci-olasz vezetőt, akinek a nyakába varták az elmúlt szezonok sikertelenségét. Az 53 éves korábbi csapafőnök 2019-ben vette át az istálló irányítását, azelőtt a motorrészl
Finoman szólva sem tetszik néhány szerb futballszurkolónak, hogy a magyar válogatott a vajdasági Kerkez Milossal a soraiban győzött 2–1-re múlt hét csütörtökön Belgrádban.
Az idei Akropolisz Rally káoszát jól mutatja, hogy Elfyn Evans úgy is második helyen tudott zárni, hogy a verseny során komoly műszaki hibával szembesült.
Primoz Roglic nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 17. szakaszát az Anglirun, mögötte csapattársai, Jonas Vingegaard és az összetett első helyét nyolc másodperces különbséggel megtartó Sepp Kuss értek célba. Valter Attila a 36. helyen végzett.
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) és annak játékos-szakszervezete (NHLPA) azt tervezi, hogy 2025 februárjában – egy évvel a milánói olimpia előtt – NHL-es sztárok részvételével, nyolc csapattal világkupát szervez.
A Nógrád vármegyei másodosztályban a Varsány a Karancsalját fogadta a hétvégén. Az 1–1-re végződő mérkőzés eredetileg 14 órakor kezdődött volna, ám 30 perces csúszással indult a meccs, mert a vendégek otthon hagyták a játékengedélyeket. A közjáték miatt csak kétszer harminc percet játszottak a játékosok – számolt be a példátlan esetről a nogradifut
Hansi Flick lett a német futball első kapitánya, akit kirúgtak, ráadásul kilenc hónappal a hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt. Olyan csodát vártak tőle, amiről csak hitték, hogy képes bemutatni. Koncepció és nehéz döntések és eredményesség helyett inkább azt kereste, hogyan lesz elégedett minden játékosa, a későbbi kudarc pedig már a világbajno
A statisztikákkal foglalkozó Gracenote elemzése szerint az Európa-bajnoki selejtezők legutóbbi mérkőzései után a magyar labdarúgó-válogatottnak 97 százalék esélye van arra, hogy egyenes ágon kijusson a jövő évi kontinensviadalra.
Csütörtökön a malmői csapat Európa-bajnokságon a magyar férfi válogatott Angliával mérkőzik a nyolcaddöntőben, amelynek közvetítése mellett online az egyes és kettes asztal egész napi programja követhető.
Mikler Roland és Bodó Richárd szerint is könnyen és gyorsan megtalálták a közös hangot az OTP Bank-Pick Szeged élére egy idényre kinevezett Kárpáti Krisztiánnal, aki az utánpótlásból érkezve hozzá van szokva az olyan feladványokhoz, amilyet a Tisza-partiaktól kapott.
Christian Horner szerint 2026 után akár négy csapat autóiban is Red Bull-Ford duruzsolhat. Év elején jelentette be az osztrák csapat és az amerikai vállalat, hogy közösen készülnek az új motorszabályokra és a változás adta lehetőségekre. A Red Bull Powertrains programjai már gőzerővel zakatolnak, míg a Ford segítségével még biztosabb alapokara hely
Manhercz Krisztián világ- és Európa-bajnok vízilabdázó szerint új klubjánál, a francia Marseille-nél jóval profibb környezetben készülhet, mint korábban Magyarországon.
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros, amelyen Kubatov Gábor klubelnök újfent beszélt Dejan Stankovic kinevezéséről, és elárulta, mennyit kell kihagynia a válogatottja mezében megsérülő kulcsjátékosuknak.
A címvédő Ferencváros a papírformának megfelelően simán, 17-11-re nyert otthon a KSI ellen a férfi vízilabda ob I 2023/24-es idényének szerdai nyitányán.