Bernie Ecclestone megelégelte Felipe Massa "szélmalomharcát" és követeléseit. A brazil versenyző 15 év után döntött úgy, hogy megtámadja a 2008-as bajnokság végeredményét, mivel a szezon egyik versenyén csalás történt. A Ferrari korábbi pilótája egy ponttal maradt el Lewis Hamiltontól az év végén, aki az utolsó kanyarokban szerezte meg első bajnoki
Sipos Adrián, az MT Melsungen válogatott beállója számára fantasztikus élmény volt a THW Kiel otthonában játszani a német férfi kézilabda-bajnokságban.
George Russell nem tudja megmondani, kik lehetnek a Red Bull kihívói 2024-ben. Idén az osztrák istálló nem hagyta szóhoz jutni ellenfeleit, ugyanis az eddig versenyeket megnyerte. A többiek ugyan belenyugodtak abba, hogy kisebb csoda folytán nyerhetnek csak futamot, így gőzerővel készülnek arra, hogy jövőre változtassanak ezen a tendencián. A Red B
A statisztikákkal foglalkozó Gracenote elemzése a szeptemberi selejtezők után 97 százalékos eséllyel adja a magyar labdarúgó-válogatott kijutását a jövő évi Európa-bajnokságra.
Gerhard Berger szerint szarvashibát követett el a Ferrari, mikor a technikai részleg élére nem tette vissza Mattia Binottót. 2022 végén döntött úgy a Scuderia, hogy elengedi a svájci-olasz vezetőt, akinek a nyakába varták az elmúlt szezonok sikertelenségét. Az 53 éves korábbi csapafőnök 2019-ben vette át az istálló irányítását, azelőtt a motorrészl
Az idei Akropolisz Rally káoszát jól mutatja, hogy Elfyn Evans úgy is második helyen tudott zárni, hogy a verseny során komoly műszaki hibával szembesült.
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) és annak játékos-szakszervezete (NHLPA) azt tervezi, hogy 2025 februárjában – egy évvel a milánói olimpia előtt – NHL-es sztárok részvételével, nyolc csapattal világkupát szervez.
Hansi Flick lett a német futball első kapitánya, akit kirúgtak, ráadásul kilenc hónappal a hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt. Olyan csodát vártak tőle, amiről csak hitték, hogy képes bemutatni. Koncepció és nehéz döntések és eredményesség helyett inkább azt kereste, hogyan lesz elégedett minden játékosa, a későbbi kudarc pedig már a világbajno
Csütörtökön a malmői csapat Európa-bajnokságon a magyar férfi válogatott Angliával mérkőzik a nyolcaddöntőben, amelynek közvetítése mellett online az egyes és kettes asztal egész napi programja követhető.
Mikler Roland és Bodó Richárd szerint is könnyen és gyorsan megtalálták a közös hangot az OTP Bank-Pick Szeged élére egy idényre kinevezett Kárpáti Krisztiánnal, aki az utánpótlásból érkezve hozzá van szokva az olyan feladványokhoz, amilyet a Tisza-partiaktól kapott.
Christian Horner szerint 2026 után akár négy csapat autóiban is Red Bull-Ford duruzsolhat. Év elején jelentette be az osztrák csapat és az amerikai vállalat, hogy közösen készülnek az új motorszabályokra és a változás adta lehetőségekre. A Red Bull Powertrains programjai már gőzerővel zakatolnak, míg a Ford segítségével még biztosabb alapokara hely
Manhercz Krisztián világ- és Európa-bajnok vízilabdázó szerint új klubjánál, a francia Marseille-nél jóval profibb környezetben készülhet, mint korábban Magyarországon.
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros, amelyen Kubatov Gábor klubelnök újfent beszélt Dejan Stankovic kinevezéséről, és elárulta, mennyit kell kihagynia a válogatottja mezében megsérülő kulcsjátékosuknak.
A címvédő Ferencváros a papírformának megfelelően simán, 17-11-re nyert otthon a KSI ellen a férfi vízilabda ob I 2023/24-es idényének szerdai nyitányán.
Az előző idény elődöntős csapatai, az ezüstérmes OSC, a harmadik Honvéd és a negyedik Vasas is magabiztosan nyert idegenben a férfi vízilabda ob I 2023/24-es idényének szerdai nyitányán.