2023. május 24. szerda

máj. 24
14:15
Továbbra sem vehetnek részt az oroszok a vitorlás világversenyeken (ATV)
A Nemzetközi Vitorlás Szövetség (World Sailing) továbbra sem engedélyezi orosz és fehérorosz sportolók indulását az égisze alatt zajló versenyeken.
máj. 24
14:15
A Honda elárulta, neheztel-e még Alonsóra a „GP2-es motor” mondat miatt (Racing)
A Honda a ma reggeli bejelentés után elmondta, késszen áll arra, hogy újra együtt dolgozzon Fernando Alonsóval az Aston Martinnál. 2008-ban döntött úgy a Honda, hogy elhagyja a Forma-1-et, ám a McLaren oldalán 2015-ben mégis visszatértek a száguldó cirkuszba. Ám az „újraházasodás” nem hozott sikert egyik félnek sem. A wokingi istálló a sereghajtók
máj. 24
14:21
„Ordít, mint egy ribanc” – Megtörte a csendet, megszólalt botránya után Fucsovics Márton (Metropol)
„Ordít, mint egy ri...c” - mondta argentin ellenfeléről a teniszező.
máj. 24
14:21
Szétesik a PSG, Messi után Neymar is lelép Párizsból (BorsOnline)
Válogatott csapattársa hívja az együtteshez.
máj. 24
14:27
Történelmi lehetőség: Egy bérlettel az észt és finn WRC futamra is el lehet menni (Racing)
Az észt és finn WRC futam szervezői egyedülálló akciót indítottak, a rallysport történelmében először lehet egy bérlettel két rallyra is eljutni.
máj. 24
14:39
Japán versenyző az Aston-Hondánál? Számításba veszik Cunodát (m4sport.hu)
A motorpartnere mellett az egyik versenyzője is az Aston Martinnál köthet ki a Red Bullnak? A Honda szeretné, ha a japán Cunoda Juki a radarjukon lehetne, amikor csatlakoznak a brit istállóhoz.
máj. 24
14:51
Hiányzott a szenvedély a Vasas játékosaiból (Sportal)
Sokan keresik a Vasas kiesésének okait. Mészöly Gézának, a csapat korábbi edzőjének is van véleménye.
máj. 24
14:53
Öt magyar indul az öttusázók világkupa-döntőjében (Sportal)
Öt magyar versenyző indul az öttusázók jövő heti világkupa-döntőjében, melyen a női és a férfi győztes olimpiai kvótát szerez.
máj. 24
14:55
Távozik a Barcelona Európa-bajnok játékosa – hivatalos (Sportal)
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelona a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Jordi Alba idén nyáron elhagyja a klubot.
máj. 24
14:57
Ádám Martin góljával jutott nyolc közé az Ulszan Hyundai (m4sport.hu)
A magyar válogatott támadó a hosszabbításban szerzett továbbjutást érő gólt.
máj. 24
14:57
Búcsúzott az Alcarazt verő Marozsán a Roland Garros selejtezőjében (Sportal)
Jani Réka után Marozsán Fábián is kiesett szerdán a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjének második fordulójában.
máj. 24
14:57
Nyugdíjasok átverése miatt lesittelték a 17 éves futballistát (Sportal)
Kellemetlen – Mit kellemetlen? Annál sokkal durvább! – ügybe keveredett a Bundesliga 2-ben szereplő Fortuna Düsseldorf ifjúsági korú játékosa. Ennek folyományaként most épp a hűvösön csücsül…
máj. 24
14:59
Marozsán lemarad a Roland Garros-ról (m4sport.hu)
Jani Réka után Marozsán Fábián is kiesett szerdán a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjének második fordulójában.
máj. 24
15:09
Elkerülnék a kispesti inváziót, csak személyesen lehet jegyet venni a sorsdöntő meccsre (Sportal)
A tét nem kicsi: a Puskás Akadémia a harmadik helyre hajt, a Bp. Honvéd pedig az utolsó szalmaszálba próbál megkapaszkodni. Nem csoda, hogy a szombati mérkőzésre jelentős az érdeklődés, de a megszokottól eltérően, biztonsági okokból ezúttal nincs mód online jegyvásárlásra.
máj. 24
15:15
Nem csak az F1-re érdemes a hétvégén figyelni – Pénteken rajtol a 2023-as Salgó Rally (Racing)
Kedden délelőtt a sajtótájékoztatóval kezdődött a 2023-as Salgó Rally hivatalos programja. A Salgótarjánban megtartott eseményen, Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere, Szujó Zoltán az MNASZ elnöke, Őry Tamás a versenyt rendező TRP Hungary ügyvezetője, valamint Vincze Ferenc és Percze Nándor rallyversenyzők beszéltek a május 25-27. között zajló v
máj. 24
15:15
Futball Fórum: Budapestre érkezik az aranylabdás (Sportal)
Többek között a bolgár aranylabdás Hriszto Sztoicskov is vendége lesz az első magyarországi Futball Fórumnak, amelyet május 30-án rendeznek meg a Groupama Arénában.
máj. 24
15:17
Kispesti legendák: „Ebben a siralmas NB I-ben sem tudunk megkapaszkodni…” (Sportal)
Tartogat még izgalmakat a záróforduló. Felcsúton és a Fáy utcában dől majd el, hogy a Vasas után melyik csapat száll alá a pokolba. A Honvéd, vagy a Vidi, ez itt a nagy kérdés. Bár a kispesti legendákat hallgatva már nem is annyira nagy kérdés ez… sokkal inkább maga a rideg valóság: a kiesés, az osztályváltás valósága.
máj. 24
15:27
Két F1-es csapat is ronda és veszélyes förmedvényekkel készült Monacóra, feleslegesen (Racing)
22 évvel ezelőtt sokakat meghökkentett, amit a Monacói Nagydíj első edzésnapján látott.
máj. 24
15:39
Ádám Martin hosszabbításban lőtt góljával jutott negyeddöntőbe az Ulszan (Sportal)
A hosszabbításban szerzett győztes gólt az Ulszan Hyundai magyar válogatott csatára, Ádám Martin a Dél-Koreai Kupa szerdai nyolcaddöntőjében.
máj. 24
15:45
Belgiumban vívja a Billie Jean King Kupa rájátszást a magyar válogatott (m4sport.hu)
Belgiumban vívja a magyar női teniszválogatott a Billie Jean King Kupa idei rájátszását.
máj. 24
15:57
Indy 500: Megtalálták a világ legtökéletesebb emberét a verseny elindítására (USAracing)
Nomen est omen, vagyis nevében a végzete. Ezt a mondást sikerült a lehető legjobban kimaxolnia...
máj. 24
15:57
Indy 500: Megtalálták a világ legtökéletesebb emberét a verseny elindítására (Racing)
Nomen est omen, vagyis nevében a végzete. Ezt a mondást sikerült a lehető legjobban kimaxolnia...
máj. 24
15:57
Bognár György fia távozik Paksról, az NB III-ban lesz vezetőedző (Sportal)
A Paks másodedzője úgy érezte, élnie kell a kínálkozó lehetőséggel.
máj. 24
16:03
A fejlődés a fő célja mindkét röplabda-válogatottnak (Sportal)
Az arany divízióban szereplő nőknek és az ezüst divízióban érdekelt férfiaknak is az a cél a röplabda Európa-liga szombaton kezdődő küzdelmeiben, hogy a legjobb formában a lehető legjobb játékot nyújtsák.
máj. 24
16:09
Hülkenberg meglepte Steinert (m4sport.hu)
Főnöke nem hitte, hogy a német jól teljesít majd.
máj. 24
16:15
Aston Martin: Ez az utolsó hiányzó láncszem a sikerhez (Racing)
A csapat tulajdonosa, Lawrence Stroll nyilatkozott így, miután bejelentették a pályán 2026-tól látható szövetséget a Hondával. Az Aston Martin ezzel biztos kilép régi partnere, a Mercedes árnyékából a motorszállítás terén, hiszen így exkluzív ügyfele lesz egy gyártónak, lényegében gyári istállóvá válik. Ez szinte elengedhetetlen felállás a modern F
máj. 24
16:15
Belgiumban vívja a rájátszást a magyar válogatott (Sportal)
Belgiumban vívja a magyar női teniszválogatott a Billie Jean King Kupa idei rájátszását.
máj. 24
16:17
Rejtély, hogyan halt meg az olimpiai bajnok kajakos, később pedig hűtlen férje is (Sportal)
Ahogy az élet más területein, úgy a sportban is sok rejtélyes haláleset fordul elő, de olyan különleges, mint a szovjetek olimpiai bajnok fiatal kajakosáé, Julija Rjabcsinszkajáé, párját ritkítja.
máj. 24
16:19
10 sztárjátékos, aki idén nyáron ingyen válthat klubot (Sportal)
Idén nyáron különösen erős a felhozatal azon futballistákat illetően, akik lejáró szerződésük miatt ingyen válthatnak a klubot. Tíz nevet össze is gyűjtöttünk. A listára nem kerültek fel azok a labdarúgók, akiknek bár jelen állás szerint júniusban lejárna a szerződésük, mégis szinte biztosra vehető, hogy hosszabbítanak – lásd Karim Benzema példája.
máj. 24
16:21
Báder Márton: A szövetségről is csapatként gondolkodom (Demokrata)
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének új elnökével, Báder Mártonnal beszélgettünk.
máj. 24
16:21
Szerződést hosszabbított legendájával a Dortmund (Sportal)
A 34 éves középhátvéd új megállapodása 2024 nyaráig érvényes.
máj. 24
16:27
Elárverezik a legendás finn világbajnok B-csoportos Audiját (Racing)
Elárverezik Hannu Mikkola 1986-os B-csoportos Audi Quattroját, a vásárlónak azonban alaposan a zsebébe kell nyúlnia, hogy övé legyen az autogrammal is rendelkező autó.
máj. 24
16:27
Dirk Nowitzki biztosan jön, LeBron James jöhet Debrecenbe (Sportal)
Az NBA-bajnok Dirk Nowitzki biztosan ott lesz a Debrecenben június 24. és július 2. között sorra kerülő U19-es férfi kosárlabda-világbajnokságon.
máj. 24
16:39
A Budapesten is betaláló Chelsea-sztár kimaradt, de újoncot avathat Gareth Southgate – íme, az angol válogatott kerete (Sportal)
Kihirdette keretét az angol válogatott szövetségi kapitánya, Gareth Southgate a júniusi Európa-bajnoki selejtezőkre, Málta és Észak-Macedónia ellen.
máj. 24
16:51
Babos Tímea számára a nyolcaddöntőben végződött a rabati torna (m4sport.hu)
Legalábbis egyéniben, mert párosban még pályára lép szerdán.
máj. 24
17:03
Válogatott játékosunk marad Spanyolországban (Sportal)
Keszthelyi-Nagy Rita új szerződést írt alá Mataróval, így egy újabb szezonig marad Spanyolországban.
máj. 24
17:15
A Red Bull kisebbik csapatánál újabb változások lesznek (Racing)
A munkafolyamatok földrajzi elosztásának megváltoztatására kényszerülnek, mert az olaszországi bázis nem vonzó az Angliához kötődő munkaerőnek. Az év elején felröppent, hogy több száz millió dollárért eladják az AlphaTaurit, de az anyavállalat végül nem kötött üzletet az érdeklődőkkel. „Meghoztuk a döntést, az AlphaTauri teljes mértékben a Red Bull
máj. 24
17:15
Legendák jönnek Debrecenbe; Európa-bajnok védő hagyja el a Barcelonát – délutáni hírösszefoglaló (Sportal)
Lemaradt a legfontosabb szerda délutáni sporthírekről? Semmi gond! Most egy kattintással mindent pótolhat.
máj. 24
17:21
McLaren: Miami egyszeri volt (m4sport.hu)
Piastri és Brown is úgy érzi, Monaco jobb lehet, mint az előző futam volt.
máj. 24
17:21
„A jó nem elég” – Ten Hag a Chelsea elleni rangadóról (Sportal)
Az Eric Ten Hag irányította Manchester United csütörtökön a Chelsea-t fogadja, a mérkőzés pedig különösen fontos az MU-nak, ugyanis győzelem esetén biztosan Bajnokok Ligája-indulást értő helyen végeznek a Premier League-ben.
máj. 24
17:27
Keszthelyi Rita szerződést hosszabbított Spanyolországban (m4sport.hu)
Keszthelyi Rita meghosszabbította szerződését a spanyol CN Mataro női vízilabdacsapatánál.
máj. 24
17:27
Útfelújítások és megfeszített munka: az utolsó pillanatban is zajlik a Salgó Rally előkészítése (Racing)
Mátraszentimre polgármestere nem járult hozzá ahhoz, hogy a Salgó Rally gyorsasági szakasza érintse a települést.
máj. 24
17:27
Babos a nyolcaddöntőben kiesett Rabatban (Sportal)
Babos Tímea kiesett a nyolcaddöntőben a 259 ezer dollár (90 millió forint) összdíjazású rabati salakpályás női tenisztornán.
máj. 24
17:39
Látni kell, hogy mentett Kerkez Milos (Sportal)
A magyar válogatott és AZ Alkmaar balhátvédje, Kerkez Milos elképesztő mozdulattal vette el ellenfelétől a labdát a Nijmegen elleni 2–0-ra megnyert bajnokin.
máj. 24
17:45
Visszatérésről álmodik a korábbi válogatott szélső (m4sport.hu)
Sunajko Stefan, a szerb Dinamo Pancevo balszélsője szívesen visszatérne a magyar kézilabda-válogatottba.
máj. 24
17:45
Hanga Ádám lányai az Euroliga-serleggel mentek iskolába (Sportal)
Az újdonsült Euroliga-győztes Hanga Ádámot a kaunasi négyes döntőről és az ünneplés pillanatairól kérdeztük.
máj. 24
17:51
Mégsem Dárdaival képzeli el a jövőt a Hertha? (Sportal)
Nem kérdés, hogy a Herthánál új időszámítás kezdődik a Bundesligából való kiesés után. A német sajtó szerint már ki is nézték a klubnál azt a személyt, akire rábíznák az átalakulást.
máj. 24
17:57
Az NB I-en belül vált a válogatott kézis (m4sport.hu)
Krakovszki Bence válogatott balszélső nyáron a HSA NEKA-tól a MOL Tatabánya KC férfi kézilabdacsapatához igazol.
máj. 24
18:09
„De Vries néha túlgondolja a dolgokat” (m4sport.hu)
Honfitársa szerint, ha elengedi magát, jobban teljesít – és erre már példa is volt.
máj. 24
18:09
Sunajko visszatérne a magyar válogatottba (Sportal)
Sunajko Stefan, a szerb Dinamo Pancevo balszélsője szívesen visszatérne a magyar kézilabda-válogatottba.

Keresés