A katalán szakember szerint támadásban és védekezésben is javulni kell a visszavágóra, míg Rodri úgy vélte, De Bruyne gólja adta vissza a hitet és az önbizalmat a Manchester Citynek a Real Madrid otthonában.
A Manchester Cityt nem az érdekli, hogy visszavágjon a tavalyi vereségért, ezt mondta Pep Guardiola, az angolok menedzsere. Persze, ha csapata eléri a célját, s továbbjut az elődöntőből, mondhatni visszavágott a tavalyi búcsúért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága (FEB) pénzbírsággal büntette Lisztes Krisztiánt, a Ferencváros támadóját, mert pirotechnikai eszközt vitt be a pályára az Újpest FC elleni rangadón.
Vinícius Júnior és Kevin de Bruyne egy-egy góljával döntetlenre végződött a 2022–2023-as labdarúgó BL-kiírás első elődöntőjének első mérkőzése. Real Madrid–Manchester City 1-1.
A magyar jégkorong-válogatott hazai csúcsot jelentő 14 756 néző előtt 5-2-es vereséget szenvedett Kanadától a pénteken kezdődő elitvilágbajnokságra készülő együttesek barátságos mérkőzésén az MVM Dome-ban.
A Tour de Hongrie elsősorban a sztársprinterekről fog szólni, de a Mecsek és a Pilis emelkedőit Egan Bernal gyűrheti maga alá a leggyorsabban. Budapesten is tépik majd az aszfaltot a nagy Tourra gyakorló vonatok.
A csapatfőnök szerint Miamiban újra szembesültek a valósággal, míg Lando Norris úgy látta, talán csak egyetlen csapat volt olyan lassú, mint ők. Kisebb csoda, hogy a McLaren a konstruktőri tabella első felében található néhány futam után, hiszen az autó teljesítménye a leggyengébbek közé tartozott a legtöbb pályán. A 14 pont nagy részét az ausztrál
Az Arconic-Alba Fehérvár magabiztosan győzött a férfi kosárlabda bajnokság elődöntőjének harmadik meccsén hazai pályán az Egis Körmend ellen, ez pedig azt jelenti, hogy Vojvoda Dávidék bejutottak a döntőbe, ahol majd a Falco lesz az Alba ellenfele. A fehérváriak 2017 után szeretnének ismét bajnoki címet ünnepleni!
Erling Haaland édesapját, Alf-Inge Haalandot kikísérték egy céges páholyból, miután állítólag sértegette és étellel megdobálta a Real Madrid-szurkolókat a Manchester City elleni elődöntő alatt – számolt be róla a Daily Mail.
Erling Haaland édesapját, Alf-Inge Haalandot kikísérték egy céges páholyból, miután állítólag sértegette és étellel megdobálta a Real Madrid-szurkolókat a Manchester City elleni elődöntő alatt – számolt be róla a Daily Mail.
Tíz nap keresés után holtan találták meg a Dunában az eltűntként keresett korábbi világbajnok szlovák kajakozót, Milan Lachkovicot – számolt be róla parameter.sk.
Elképesztő összeget fizethet ki a napokban zajló árverésen az, aki szert akar tenni a négyszeres világbajnok Alain Prostnak készült Ferrari F40-esre. Miután az 1989-es szezont követően, harmadik világbajnoki címével a zsebében átigazolt a Ferrarihoz, Alain Prost természetesen nem maradhatott szolgálati autó nélkül, és hát a maranellóiak mi mást is
A Zalaegerszeggel játszik majd az elődöntőben az Albával szemben kieső Egis Körmend. Ferencz Csaba szerint nem igazán tudtak közel kerülni a párharcban a fehérváriakhoz, ebben sérülések is hátráltatták a csapatot. A körmendiek egyik kedvence ugyanakkor megígérte, a szurkolókért mindent megtesznek, és megszerzik a bajnoki bronzérmet!
Bár a tavalyi évhez hasonlóan csak a 6. helyen végzett Miamiban, volt egy olyan szelete a versenynek, ami örömmel töltötte el. A Mercedes hétszeres bajnoka az időmérőn kellemetlen meglepetésre már a Q2-ben kiesett, így csak a 13. helyről várhatta a rajtot. Sokáig nem úgy nézett ki, hogy viszonylag sok ponttal gazdagodik, de a táv vége
Fernando Alonso bevallotta, voltak komoly kétségei, amikor aláírta a szerződését az Aston Martinnal. Megerősítette, menedzsere, Flavio Briatore volt az, aki nagyon ösztökélte a váltásra.
Kiesett Gazdag Dániel csapata, a Philadelphia Union a US Open Cupból, miután a Minnesota United jobbnak bizonyult a tizenegyespárbajban. A magyar válogatott támadó csereként állt be a meccsen, és belőtte a maga büntetőjét, de az Unionon ez sem segített.
Már csak néhány hónap van hátra a 2023-as év legfontosabb (hazai) sporteseményéig, a szabadtéri atlétikai világbajnokságig. A Sportál sorozatában végigvesszük az összes számot, s mindegyik kapcsán felidézünk egy-egy sztorit.
Ricsinek ezúttal a mezőny – Élő-pontszámot tekintve – gyengébbik feléhez tartozó amerikai Wesley So volt az ellenfele, ráadásul világossal játszhatott, de ez sem volt elég a győzelemhez.
A Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) szakemberei a múlt évben 3555 doppingmintát gyűjtöttek szerte a világon súlyemelőktől, s a vizsgálatok elvégzése nyomán 65 ízben állapították meg, hogy doppinggyanús esetről van szó.
Hokiünnep a javából az MVM Dome-ban, ahol közel 15 ezer ember szurkolt a magyar férfi jégkorong-válogatottnak – és persze kicsit Kanadának is – a találkozón, ahol a 27-szeres világbajnok végül 5–2-re legyőzte a magyar csapatot.
A Real Madrid labdarúgócsapata több mint három év után nem nyert meg egy olyan mérkőzést a Bajnokok Ligájában, amelyen az első gólt szerezte – írta az MTI.
Tavalyi csalódást keltő vb-negyedik helye és egyetlen hiányzó aranyérme miatt is bizonyítani szeretne a budapesti szabadtéri atlétikai világbajnokságon az olimpiai, világ- és Európa-bajnok magasugró, Gianmarco Tamberi.
Az amerikai CBS News információi szerint a Miami Nagydíj szervezői különféle segélyszervezeteknek adják a versenyhétvége után megmaradt ételeket. A múlt héten a napfényes Floridába látogatott a Forma-1, így a város megadta a módját az eseménynek. Ám aki a versenyhétvégén akart fogyasztani, annak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia. Hétfőn, miután már
A magyarok mellett a sportág számos további kiemelkedő alakja is vízre száll a csütörtöktől vasárnapig tartó kajak-kenu világkupán, a Szeged melletti Maty-éren.