Krausz Gábor exkluzív titkokat árult el Tóth Gabival a családi életükről: az elmúlt időszak minden nehézsége ellenére a családjuk bővítésén gondolkoznak.
Olasz álom, koreai gyártmány: a Hyundai Pony újra és újra megelevenedik. A koncepcióautó, amely hatalmas mérföldkövet jelentett a keleti gyártó számára, visszatért, méghozzá régi pompájában. A márka májusban mutatta be a régi-új modellt: ismét megalkották a megismételhetetlent, és még az ikonikus tervező is visszatért az építők álomcsapatába.
A miniszterelnök a katari gazdasági fórumon fejtette ki gondolatait Ukrajna és a a svédek NATO-csatlakozásával kapcsolatban, most ezekre reagált Ukrajna.
Ma érkezett a hivatalos közlemény, hogy az ALD Automotive 100 százalékban felvásárolta a Lease Plant. Vagyis a BBJ iparági toplistájának másodikja bekebelezte a hazai piacvezetőt. Így a lista a jövő évre várhatóan lényeges változáson megy majd át. A flottakezelés egyébként is igen dinamikusan változó terület jelenleg, az elektromos és közösségi au
Újabb földrengést észleltek kedden este Románia nyugati részén, a magyar határ melletti Arad megyében, ahol hétfőn este az első földmozgás és az azt követő számos utórezgés is történt - közölte kedden este a román Országos Földtani Intézet (Infp).
A 9-es autóbusz és a 72-es trolibusz teljes vonalára kiterjeszti szombattól az első ajtós felszállási rendet a BKK a hétvégi időszakokra – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Július 19-től 23-ig öt napon át tizenegy helyszínen hetven ingyenes program várja a látogatókat Sátoraljaújhelyen és környékén a 3. Déryné Fesztiválon.
Natalija Humenyuk, a Pivdeny operatív parancsnokság egyesített sajtóközpontjának szóvivője közölte, hogy több mint 400 akna található az Ukrajna körüli tengervizekben.
A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat a hétfő este Budapesten megrendezett díjátadón. Az Év Cukrászdája díjat a Málna The Pastry Shop vihette haza, az Év Innovatív Konyhája címet pedig a 42 Restaurant szerezte meg. (fotó: Az Év étterme díjjal kitü
Lopás és pénzmosás miatt emeltek vádat két zalai férfi ellen, aki drónnal megfigyelt házba tört be – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t. Jánky Judit közlése szerint
A német-római császár és magyar király mindenben a gazdaságosság híve volt. A temetéseknél is előírta, hogy csapóajtós, újratölthető koporsókat kell használni, hogy spóroljanak a fával.
Csoportos létszámleépítésre készülnek a Zalakerámia tófeji gyárában, a részleteket várhatóan szerdán jelentik be az osztrák tulajdonosok a dolgozóknak. A falubeliek úgy tudják, az ott dolgozó 207 ember 80-90 százalékát elküldik, ami szerintük a gyár bezárását jelentheti.
A nemzetközi kommunikációs szakma egyik vezető médiuma, a New York-i központú Ad Age hétfőn publikálta Leading Women 2023 listáját, amin először van magyar szereplő. Az iparág meghatározó női vezetőit bemutató gyűjtésben Sásdi Helga, a Publicis Groupe Hungary CEO-ja, a magyar, cseh és lengyel tudásközpontokat egyesítő Publicis Le Pont társvezetője
Egyetlen próbálkozási lehetőség, és jó pár külső körülmény, ami dönthet arról sikerül-e Suhajda Szilárdnak oxigénpalack nélkül megmászni a Mount Everestet. Erről beszélgettünk az Eurosport munkatársával.
A Hemet Rendőrkapitányság egyike azon számos dél-kaliforniai kapitányságnak, ahol a drónok használatát tesztelik a mindennapi gyakorlatban. A rendőrség illetékesei szerint a drónok segíthetnek a rendőröknek abban, hogy jobban felmérjék a helyzeteket,
Katalin hercegné pontosan tudja, hogy milyen szabályokat kell betartania a királyi család tagjaként. Egy pillanatra sem lehet kizökkenteni szerepéből a hercegnét, aki udvariasan visszautasította egy gyermek autogramkérését.
Az alapvető jogok tiszteletben tartása, valamint a kisebbségek és jogaik védelme alapvető fontosságú az uniós csatlakozási folyamatban – jelentette ki Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztos Brüsszelben kedden.
A robbanómotoros autók gyártása elkerülhetetlenül megszűnik, a kapacitások leépítése megkerülhetetlen kérdés. Magyarországon csak úgy tartható fenn az autóipar fejlődése, ha az elektromos járművek és alkatrészek gyártói itt települnek meg.