2023. május 2. kedd

máj. 2
0:18
Ijesztő baleset, az év rádiózása és történelmi siker – ez történt az F2 bakui hétvégéjén (Racing)
Közel egy hónap szünet után a Forma-1 mellett a Formula 2 mezőnye is visszatért, és a fiatal pilóták ezúttal Bakuban mérhették össze a tudásukat egymással. Az azeri hétvége pedig rendkívül eseménydús volt, ugyanis rengeteg érdekes dolog történt a versenypályán. Bearman mindent vitt A Prema pilótája, Oliver Bearman történelmet írt a mostani versenyh
máj. 2
0:22
Rovanpera Szardínián tesztelt (Racing)
Pár nappal a Horvát Rally után Kalle Rovanpera már a következő versenyre, Portugáliára és Szardíniára tesztelt. A tavalyi világbajnok már nagyon várta, hogy ismét murván vezethessen.
máj. 2
0:26
Megrázó, érzelmes és megindító visszatekintés Senna halálának napjára a McLaren tesztpilótájától (Racing)
Jonathan Palmer éveken át dolgozott együtt a brazillal, majd az utolsó versenyét élőben közvetítette a BBC-nek.
máj. 2
0:30
Máris szabályt kellene módosítani a Red Bull ellen? – Wolff vázolta a lehetőségeket (Racing)
Toto Wolff szerint két út áll a mezőny előtt hogy utolérje a Red Bullt: vagy jobb munkát végeznek, vagy szabálymódosítással megállítják őket. Az időmérőkön Charles Leclerc még szolgáltatott némi izgalmat Bakuban, ám a sprintfutamon és a vasárnapi versenyen már az osztrák csapat volt az úr. Mindkét napon a Red Bull mexikói pilótája ünnepelhetett, mí
máj. 2
0:34
Nagyon rossz hírt kaptak a Red Bull riválisai (Racing)
Az energiaitalos csapatnak nem kell félnie attól, hogy elveszíti az embert, aki oroszlánrészt vállalt az utóbbi 13 év sikereiben.
máj. 2
0:38
Nemzetközi sajtó: A ‘megközelíthetetlen bajnokot’ mégis legyűrte Sergio Pérez (Racing)
A nemzetközi sajtóorgánumok Sergio Pérezt éltették, de megrémültek a Red Bull dominanciájától is. Bakuban ismét az osztrák csapat volt az úr, bár az időmérőkön Charles Leclerc azért megmutatta oroszlánkörmeit. Ám meglepetésre nem a holland világbajnok dominanciájába fulladt a verseny, hanem csapattársa jó teljesítményétől hangos a média. A „az utca
máj. 2
0:42
Csomós Mixi először kap belső kamerát az Európa-bajnokságon (Racing)
A legjobb ötben szeretne célba érni Csomós Mixi.
máj. 2
0:46
Verstappen elmondta, mitől gurult be, mikor beszélt Russell-lel (Racing)
Max Verstappen tovább ragozta a szombati eseményeket, ezúttal új becenevet is talált George Russellnek. A holland versenyző nem volt a toppon a bakui sprinthétvégén. Már az egy hónapos szünetben is arról beszélt, mennyire nincs ínyére ez a formátum, és mennyire feleslegesnek tartja az egész változtatást. Ezután hozzátette, ha tovább kísérletezik il
máj. 2
0:50
Amatőr felvételeken Senna egyik utolsó tesztje (Racing)
A háromszoros világbajnok a mezőny több tagjával, köztük Michael Schumacherrel a végzetes balesete helyszínén tesztelt 1994 márciusában.
máj. 2
4:45
Érzéki vetkőzés, minden szögből megmutatta magát a bombázó színésznő (Metropol)
Antje egy terepjáró mellett szabadult meg ruháitól.
máj. 2
6:30
Katsuta világbajnok barátja taktikáját másolta (Racing)
Takamoto Katsuta a Horvát Rally péntek délutáni második szakaszán vizes gumit tett autójára, amivel Ott Tanak taktikáját másolta. A döntés azonban nem bizonyult jónak.
máj. 2
6:33
Focibuli lesz a Hősök terén (Infostart)
A szervezők labdarúgó-fesztiválra várják az Európa-liga budapesti döntőjére érkezőket: a szurkolók a május 31-i finálé előtti napon a Hősök terén vehetnek részt különböző aktivitásokban, programokon.
máj. 2
7:03
Eljött a "magyar" Német Kupa-elődöntő napja - sport a tévében (Infostart)
A Freiburg-Lipcse találkozó a tavalyi finálé visszavágója. Több honfitársunk is pályára léphet. Levezetésként jön a Real.
máj. 2
7:33
Betelt a pohár, Ronaldo pikáns fotóval válaszolt a szakítós pletykákra (Metropol)
Egyértelmű álláspontot foglalt.
máj. 2
8:00
Lezuhant a repülőgépe, pár nap múlva már Schumacherrel csatázott a McLaren pilótája (Racing)
23 évvel ezelőtt ezen a napon szenvedett David Coulthard repülőgép-balesetet, amelyben ketten is életüket vesztették.
máj. 2
8:30
Tanak új hátsó légterelő szárnyat tesztelt (Racing)
Ott Tanak a hétvégén Portugáliában tesztelt, a Ford Puma Rally1-re pedig egy új hátsószárny is került, mely könnyebbé teheti az autó kanyarodását.
máj. 2
8:36
Betegen versenyzett Piastri, az egész hétvége alatt négy pirítóst evett (Racing)
Oscar Piastri a futam leintése után elárulta, milyen nehéz hétvégén van túl, ugyanis egy nem várt betegség hátráltatta az ausztrált. A McLaren fejlesztéssekkel érkezett Bakuban, és már az időmérőkön látszott, hogy sokkal jobban mozognak, mint korábban. Lando Norris mindkét esetben bejutott a Q3-ba, és vasárnap pontot is tudott szerezni, addig csapa
máj. 2
9:00
Lisztes Krisztián: Apukám tekintete biztosan bepárásodott (m4sport.hu)
A Ferencvárosi TC fiatal támadója, Lisztes Krisztián boldogan nyilatkozott az Újpest FC ellen megnyert rangadó után, és reméli, nem az első és utolsó alkalommal szerzett gólt a derbin.
máj. 2
9:06
Hanga Ádám szerint képesek fordítani: Az a célunk, hogy kikényszerítsük az ötödik meccset (m4sport.hu)
Hanga Ádám, a Real Madrid magyar válogatott kosárlabdázója szerint csapata képes megfordítani a 0-2-re álló Euroliga-negyeddöntőt a Partizan ellen.
máj. 2
9:12
A brit riporter szabályszegéssel vádolta a Red Bullt, de Horner gyorsan helyre tette (Racing)
Ted Kravitz, a Sky Sports riportere a futam után  azt állította, hogy szabályt szegett a Red Bull, ám Christian Horner szerint erről szó sincs. Az osztrák istálló a bakui hétvégén is megmutatta, milyen erős lett az idei csomagjuk. Ugyan az időmérőkön még Charles Leclerc teljesítménye ígért némi izgalmakat, ám vasárnap a Red Bull két versenyzője
máj. 2
9:18
A fal segítségével tökéletesítette autója beállításait Pérez (m4sport.hu)
A parc fermé tiltotta a változtatást, így Sergio Pérez a bakui falak segítségével tökéletesítette az autóba beállításait a verseny alatt
máj. 2
9:36
Fetter Erik ott van csapata keretében, rajthoz áll a Giro d'Italian (m4sport.hu)
Fetter Erik bekerült az EOLO-Kometa keretébe a szombaton rajtoló Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyre.
máj. 2
9:48
A derbin duplázó Gojak számára ez a két gól többet jelentett, mint korábbi mesternégyese (m4sport.hu)
A bosnyák légiós már tudja, mit jelent a derbin gólt szerezni.
máj. 2
10:00
Több ezer szurkolója előtt hajtana végre sporttörténeti tettet a ZTE a kupadöntőben (m4sport.hu)
A ZTE a negyedik olyan vidéki klub lehet, amely nyert már bajnokságot és kupát is.
máj. 2
10:12
Hamilton az idei legrosszabb eredménye után dicséri a Mercedest (Racing)
Bakuban 6.-ként végzett a Mercedes hétszeres bajnoka, próbálja tartani a lelket a csapatban. A hamarosan érkező fejlesztésekben bízik. A Red Bull fölényét látva a Mercedes úgy döntött, hogy alaposan áttervezi az autóját, ennek eredményével várhatóan május második felében találkozhatunk a versenypályán, jó eséllyel az imolai hétvégén. A bajnoki címe
máj. 2
10:12
Idén is lesz magyar bringás a Giro d'Italián (Telex)
A 23 éves Fetter Erik bekerült az EOLO-Kometa keretébe.
máj. 2
10:24
Russell: Nincs miért bocsánatot kérnem Verstappentől (m4sport.hu)
Sem a beszélgetésnek, sem a bocsánatkérésnek nem érzi szükségét George Russell a Max Verstappennel történt bakui összeszólalkozás után. Szerinte a címvédőnek bajnokként nem tesznek jót az efféle megnyilvánulások.
máj. 2
10:30
Latvala és Breen közös álma már nem teljesülhet (Racing)
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke és Craig Breen, az M-Sport akkori versenyzője tavaly a Szafari Rallyn megfogalmazott egy közös álmot, mely sajnos már sohasem fog teljesülni.
máj. 2
10:36
Szerződést hosszabbított Debrecenben a korábbi válogatott kapus (m4sport.hu)
Az előző szezonban a védési hatékonysága elérte a 92,3 százalékot.
máj. 2
10:48
Hanga Ádám: Bízom benne, hogy gondoskodnak a biztonságunkról (Ripost)
A csütörtöki találkozó tömegverekedésbe fulladt.
máj. 2
10:54
„Akkor nevetne mindkét szemünk, ha mindkét meccset meg tudtuk volna nyerni” – a Krakovszki ikrek és Imre Bence értékelte a kéziválogatott utolsó Eb-selejtezőit (m4sport.hu)
Litvániában győzni tudott, az utolsó Európa-bajnoki selejtezős mérkőzését viszont elveszítette Georgia ellen a férfi kézilabda-válogatott, amely ezúttal egy megfiatalított kerettel készült. A legutóbbi válogatott összetartást az egyaránt remekül teljesítő három szélső, Imre Bence és a Krakovszki ikrek értékelte.
máj. 2
11:00
Willi Orbán: Óriási lenne, ha ismét bejutnánk a döntőbe (m4sport.hu)
Willi Orbán, az RB Leipzig labdarúgócsapatának magyar válogatott csapatkapitánya nagy várakozással tekint a Freiburg elleni, kedd (ma) esti Német Kupa-elődöntőre.
máj. 2
11:27
Európa-klasszis focista lesz ifjabb Lisztes Krisztián? (Blikk)
Negyedik gólját szerezte a labdarúgó-NB I-ben a hét végi fordulóban ifjabb Lisztes Krisztián, a Videoton elleni dupla és a Vasas után az Újpestnek is betalált.
máj. 2
11:30
Alonso és a tippjei: a következő „tíz-tizenöt év” vezérszerepére trenírozza Strollt (m4sport.hu)
A jövőre próbálja felkészíteni fiatalabb csapattársát Fernando Alonso – ezzel magyarázta a bakui verseny során neki adott tanácsait. Főnökük örömmel látja az együttműködést.
máj. 2
11:30
Russell elmondta, miért nem kéne Verstappennek f*szfejnek nevezni másokat (Racing)
George Russell kijelentette, nem vár bocsánatkérést Max Verstappentől a megnyilvánulása miatt, mert ezzel magának ártott a legtöbbet.
máj. 2
11:51
Motorbalesetben meghalt egy fiatal magyar labdarúgó (Infostart)
Huszonöt éves korában, tragikus hirtelenséggel meghalt a Zalaegerszeg és a Pécs korábbi futballistája, Fujsz Richárd. A halálhírt a baranyai klub jelentette be a közösségi oldalán.
máj. 2
12:00
Közlekedési balesetben elhunyt a Pécs és a ZTE korábbi játékosa (m4sport.hu)
Fujsz Richárd 25 esztendős volt.
máj. 2
12:12
„Négy pirítóst ettem egész hétvégén” – a McLaren a beteg Piastri kidőlésétől tartott Bakuban (m4sport.hu)
Alig aludt, alig evett és három kilogrammot fogyott a bakui hétvége alatt a betegeskedő Oscar Piastri. A McLaren már attól tartott, nem is versenyezhet.
máj. 2
12:12
Olasz sajtó: Hiába éledt fel Leclerc, messze van a „Piros Veszedelemtől” (Racing)
Az olasz sajtóorgánumok Charles Leclerc eredményeinek örültek, míg Carlos Sainzot jobb teljesítményre sarkallták. A monacói versenyző jól mozgott Bakuban. Az időmérőkön a leggyorsabbnak bizonyult, míg a versenyeken kitartóan loholt a Red Bull után. Mindkét futamon a dobogóra állhatott, így értékes pontokkal gazdagította magát, és a csapatát. Addig
máj. 2
12:24
Djoković ott lehet a US Openen (Telex)
Az Egyesült Államok enyhít a korlátozásokon, május 11. után oltatlanul is be lehet lépni az országba.
máj. 2
12:30
Neuville nem elégedett autójával (Racing)
Thierry Neuville nem volt elégedett autójával a Horvát Rallyn, a kellő magabiztosság vezetett végül a szombati versenynapon történt kieséséhez.
máj. 2
12:36
Gyászol a hazai sportvilág: tragikus hirtelenséggel hunyt el a fiatal focista (Ripost)
25 éves évesen vesztette életét a játékos.
máj. 2
12:42
Utolsó hazai bajnokiján az FTC ellen tehet nagy lépést a bronzéremért a DVSC a női kézibajnokságban (m4sport.hu)
Egyszer már megtréfálta az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatát a DVSC Schaeffler a női kézilabda NB I 2022/2023-as kiírásában, hiszen az Elek Gyula Arénában 30–30-as döntetlent játszottak egymással. Szilágyi Zoltánék ezúttal Debrecenben bizonyítanának, amihez Elek Gáboréknak is lesz néhány szava.
máj. 2
12:45
Tündéri fotók, Szoboszlai ezúttal nagybácsiként bizonyított (Metropol)
Gulácsi kisfiával focizgatott.
máj. 2
13:06
Mégis ott lehet Novak Djokovic a US Openen (m4sport.hu)
Enyhítettek a pandémia miatt elrendelt korlátozásokon.
máj. 2
13:12
Kovács Richárd nagy fordítással jutott a 32 közé az ökölvívó-világbajnokságon (m4sport.hu)
A Taskentben zajló férfi ökölvívó-világbajnokság második magyar ringbe lépője, Kovács Richárd is győzelemmel mutatkozott be és bejutott a 63,5 kilogrammos kategóriában a legjobb 32 közé.
máj. 2
13:14
Veszély a boxutcában: a tömegben lévő fotós szerint csak felfújták (m4sport.hu)
Egy érintett fotós szerint csak túldramatizálták az Esteban Ocon bakui utolsó körös kerékcseréjénél kialakult veszélyes helyzetet. Az Alpine kicsit másképp látta
máj. 2
13:30
Verstappen rossz döntése hajszolta a győzelmébe kerülő kiállásba a Red Bullt (Racing)
Bár Max Verstappennek balszerencséje volt az Azeri Nagydíjon, nem kizárólag emiatt kapott ki Sergio Péreztől.
máj. 2
14:06
Idén egyetlen játékos sem szerzett több gólt Varga Barnabásnál az európai bajnokságokban (m4sport.hu)
A Paksi FC támadója legutóbbi négy bajnokiján kilencszer volt eredményes, ezzel vezeti az európai rangsort, a világon pedig második.
máj. 2
14:12
Mi lehet a Red Bull trükkje? A Ferrari úgy érzi, jó nyomán jár (m4sport.hu)
A Ferrari csapatfőnöke úgy érzi, nyomon vannak a Red Bull rejtélyes trükkjének megértésében. És most már érkeznek a fejlesztések is.

Keresés