A kedd esti programban nem született meglepetés, a háromszoros világbajnok Michael van Gerwen is nagyon simán nyerte meg az első mérkőzését a darts-vb-n.
A Newcastle támadója, Callum Wilson a saját térfeléről indulva szerzett gólt a Chelsea ellen, a hazai együttes Trippier hibája után a hosszabbításban egyenlített a tizenegyespárbaj végén pedig a londoniak örülhettek.
A Napoli kedd este a Frosinone elleni kínos, 40-s vereséggel búcsúzott az Olasz Kupától. A mérkőzés után Walter Mazzari bocsánatot kért a szurkolóktól.
Fantasztikus csatát tartogatott a Finn Rally 1997-ben, ahol az A-csoportos Mitsubishivel Tommi Makinen, a Ford Escort WRC-vel induló Carlos Sainz és Juha Kankkunen harcolt a győzelemért.
A Paks elleni fiesztából Varga Barnabás, a Ferencváros csatára három góllal vette ki a részét, miként hét nappal később a Zalaegerszeg legyőzéséből is.
Tíz éven belül akár első osztályban is szerepelhet a MATE-GEAC-MSA férfi vízilabdacsapata, amely a szakosztályvezető, a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely irányításával mindössze két éve indult el.
Félbeszakadt és később halasztásra került az Istanbulspor-Trabzonspor török élvonalbeli labdarúgó bajnoki mérkőzés, miután a 73. percben a játékvezető döntésével egyet nem értő hazai elnök arra utasította a játékosait, hogy vonuljanak le a pályáról.
Félbeszakadt és később halasztásra került az IstanbulsporTrabzonspor török élvonalbeli labdarúgó bajnoki mérkőzés, miután a 73. percben a játékvezető döntésével egyet nem értő hazai elnök arra utasította a játékosait, hogy vonuljanak le a pályáról.
A 42 éves Fernando Alonos az Aston Martin honlapjának adott interjújában beszélt arról, hogy kora ellenére még nem gondol a visszavonulásra, valamint hogy bár sok áldozatot hozott karrierje során, semmit nem bánt; a családalapítás pedig még várat magára.
A 42 éves Fernando Alono az Aston Martin honlapjának adott interjújában beszélt arról, hogy kora ellenére még nem gondol a visszavonulásra, valamint hogy bár sok áldozatot hozott karrierje során, semmit nem bánt; a családalapítás pedig még várat magára.
Természetesen a világkupa állása (túl a VK-idény felén) nem egy az egyben fedi le az erőviszonyokat (például nem mindenki áll rajthoz minden versenyen), de azért valamit csak elárul arról, kikkel kell számolni a világversenyeken.
Félbeszakadt és később halasztásra került az Istanbulspor-Trabzonspor török élvonalbeli labdarúgó bajnoki mérkőzés, miután a 73. percben a játékvezető döntésével egyet nem értő hazai elnök arra utasította a játékosait, hogy vonuljanak le a pályáról.
Rodri, a labdarúgó Bajnokok Ligája-címvédő Manchester City középpályása szerint a klubvilágbajnokság remek lehetőség az együttesnek, hogy lezárja gyengébb periódusát és újrakezdje a szezont.
Tovább emelkedett Szoboszlai Dominik értéke a Transfermarkt honlapján. A 75 millió eurós árcédulával immár a magyar labdarúgó a Liverpool FC legértékesebb játékosa.
A hosszú hónapok óta folyó belső háború a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnél (MÖSZ) új harctérre tevődött át: a Sportál érdeklődésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság arról küldött információt, hogy már nyomoznak az ügyben.
Kedden még arról adtunk hírt, hogy a Nottingham Forest bejelentette Steve Cooper menesztését, huszonnégy órával később pedig már arról számolhatunk be, hogy a Premier League 17. helyezettje megtalálta az utódját.
A balti államok nemzeti olimpiai bizottságai magyarázatot kértek a NOB-tól az orosz és fehérorosz sportolók párizsi olimpiai részvételéről hozott döntést illetően.