A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta az InfoRádióban: Magyarországon kiemelkedően megbecsülik az olimpiai családot, ezt jól mutatja, hogy jövőre tíz százalékkal emelkedik az olimpiai és paralimpiai jutalom. A sportvezető közölte: egyetért a NOB azon döntésével, amely szerint az oroszok és a fehéroroszok semleges színekben részt vehetnek a
A 29 éves Tom Lockyer szívrohamot kapott. A focista májusban a feljutásról döntő meccsen is összeesett, de egy szívműtét után visszatérhetett a futballozáshoz.
A férfi 57 kilogramm fináléja hozta a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezett 100. Papp László ökölvívó magyar bajnokság legnagyobb meglepetését, mivel Koloszár Valentin feladásra késztette az Európa-bajnoki bronzérmes Veres Rolandot.
Többek között a kétszeres világbajnok Gary Anderson győzelmével folytatódott az év legjobban várt dartsos eseménye, a 31. PDC-világbajnokság. A második napon Dave Chisnall is kiharcolta harmadik fordulós részvételét.
Többek között a kétszeres világbajnok Gary Anderson győzelmével folytatódott az év legjobban várt dartsos eseménye, a 31. PDC-világbajnokság. A második napon Dave Chisnall is kiharcolta harmadik fordulós részvételét.
Mint megírtuk, a Diósgyőr 33-as döntetlent játszott az MTK-val az NB I 17. fordulójában szombat este. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a két vezetőedző, Kuznyecov Szergej és Horváth Dávid értékelt.
Utolsó mérkőzés, az utolsó esély a bennmaradásra. Így lépett jégre az U20-as magyar jégkorong-válogatott, amely remek játékkal 40-ra legyőzte a franciákat, ezzel pedig az ötödik helyen végzett és jövőre is a divízió I/A-ban szerepelhet majd.
Már több, mint két évvel ezelőtt rendezték meg a nagy port kavaró 2021-es Abu Dhabi Nagydíjat. Jos Verstappen nemrégiben beszélt fia, Max első világbajnoki címéről, amit Lewis Hamilton ellen volt képes megszerezni. A holland pilóta helyzete a verseny vége felé egyre kilátástalanabbá vált, miután nem volt képes faragni a hátrányán a Mercedes verseny
Pep Guardiola szerint a Manchester City nem a balszerencsének köszönheti, hogy kétgólos előnyét leadva csupán egy pontot szerzett a Crystal Palace elleni hazai bajnokin.
A Luton csapatkapitánya, Tom Lockyer szombat este, a Bournemouth elleni bajnoki 58. percében esett össze eszméletlenül. Klubja közleményt adott ki, melyből kiderül, hogy a futballistának megállt a szíve a pályán. Különösen szomorú tény az esettel kapcsolatban, hogy a futballistának korábban már volt egy szívműtéte.
A Paks vereségével nagy esélyt kapott a Ferencváros, hogy egy pontra csökkentse a hátrányát a táblázaton, és kicsit kozmetikázza az őszi bajnoki teljesítményét.
A vízilabda-válogatott szakvezetője azt mondta az InfoRádióban, nagy megtiszteltetés, hogy immár szövetségi kapitányként is ott van a neve a Hajós uszoda aulájában. Beszélt arról is, hogy a jövő heti nemzetközi felkészülési tornán főként azok a fiatalok játszanak majd a válogatottban, akikre a januári Eb-n is komoly szerep vár, több rutinos játékos
Az angol labdarúgás két legsikeresebb klubja mérkőzik meg egymással vasárnap délután az Anfielden, ám a Liverpool és a Manchester United formája és jelenlegi helyzete nagyban különbözik egymástól.
Jövő kedden reggel éktelen zsivajra és visongásra ébred majd Madocsa, Böde Daniék ugyanis disznót vágnak. A családtagok előzetesen kiosztják a feladatokat.
Stabil az állapota Tom Lockyernek, aki szombaton szívleállás következtében összeesett a Bournemouth-Luton Town mérkőzésen az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában.
A labdarúgó OTP Bank Liga teljes őszi szezonját zárja a Puskás Akadémia–Mezőkövesd bajnoki vasárnap este. A forduló előtt mindkét csapat egyetlen helyezésre volt céljától: a Puskás a dobogótól, a Mezőkövesd a bennmaradástól.
Exkluzív interjút közölt a legnagyobb olasz sportlap Dejan Sztankoviccsal, aki beszélt a Ferencváros bajnoki esélyeiről, a magyar futballról és Marco Rossiról is.
Carlos Sainz biztos abban, hogy a Ferrari képes lesz utolérni a Red Bullt a 2024-es szezonra. A spanyol pilóta szerint ehhez mindössze annyi dolguk lesz, hogy lemásolják a McLarennek az idény közepén mutatott fejlődését a téli szünet folyamán. Ugyan az olasz istálló csak négy ponttal maradt le a Mercedstől, és végzett a harmadik helyén, a
A montenegrói válogatott hetedikként zárt a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságon, mivel a vasárnapi helyosztón könnyedén legyőzte a cseh csapatot.