Az elmúlt két idény lesikló világkupagyőztese, Aleksander Aamodt Kildét három nap alatt másodszor is kellemetlen meglepetés érte, megint csak az ezüstérmes pozíciót tudta megszerezni. Annál boldogabbak voltak a hazai, olasz szurkolók.
Jos Verstappen nemrégiben egy régi történetet osztott meg a nagyközönséggel. Az ex-F1-es holland pilóta az egyetlen olyan pillanatot idézte fel, amikor megütötte a fiát, Max Verstappent. Az immáron háromszoros világbajnok Verstappennek nem volt egyszerű gyerekkora, miután édesapja nagyon szigorú volt vele, és ilyen elvek alapján tanította meg neki
Az öt európai topligában összesen 19 meccset rendeznek szombaton, pályára lép a Manchester City, a Chelsea és a Barcelona is. Kövesse nyomon a meccsek alakulását élő eredménykövető modulunkkal!
Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke magasra állította a mércét csapatának a 2024-es WRC szezonra, hiszen 5-6 verseny megnyerését szeretné látni.
Bartosz Grzelak vezetőedző együttese sorozatban hetedik bajnokiját nyerte meg, és szeptember közepe óta hazai pályán mérkőzésenként átlagosan három gólt szerzett.
A Fehérvár FC magabiztos, 3–0-ás győzelmet aratott a vendég és őszi bajnok Paksi FC ellen szombaton, a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának nyitómérkőzésén.
Anni Friesinger (asszonynevén Friesinger-Potsma) korának egyik kiemelkedő gyorskorisa volt. A januárban már a 47-et betöltő német háromszoros olimpiai, tizenhatszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok 2010-ben fejezte be a pályafutását.
A Fehérvár vezetőedzője szerint csapata a Paks ellen nyújtotta az eddigi legjobb teljesítményt, örül is a harmadik helyezésnek, de legalább ennyire nehéz tavaszi szezonra számít.
A Paksi FC vezetőedzője elismerte a Fehérvár győzelmének jogosságát, de szóvá tette, hogy a fiatalszabály miatt változtatni kényszerült a csapat összetételén.
A Fehérvár szempontjából tökéletes találkozó volt – foglalta össze a Paks elleni 3-0-s győzelmet Bartosz Grzelak, miközben Bognár György a versenyegyenlőséget felemlegetve azon élcelődött, hogy a fiatalpercekkel elérték a céljukat.
Az őszi első, és egy hete a Fradit is legyőző Paks meglepetésre nagyon simán, 30-ra kikapott Fehérváron. A remek formában futballozó Vidi már az első percben vezetést szerzett, ez pedig a szünetben becserélt Böde Dániel szerint alapjaiban határozta meg a találkozó képét.
Komoly változás mehet végbe a Red Bull berkein belül. Dr. Helmut Marko ugyanis már 80 éves, a szerződése is csak 2024-ig szól, és egyes pletykák szerint meg szeretnének tőle szabadulni az energiaitalosok. Az osztrák szakember már a Milton Keynes-i istálló 2005-ös létrejötte óta jelen van a csapat életében, mint szaktanácsadó. Az évei alatt olyan fi
A Sportál is beszámolt arról a szörnyűségről, ami még május legvégén, pünkösd vasárnapján esett egy berlini ifjúsági tornán, s amelynek eredményeként egy Paul nevű 15 éves német srác az életét vesztette.
A Fehérvár középpályása rögtön a mérkőzés első percében bevette a Paks kapuját, majd Kenan Kodrónak kiosztott egy gólpasszt is, Katona Mátyás főszerepet vállalt a tolnaiak 30-s legyőzéséből. Az ősszel hét gólig jutó Vidi-játékos abban bízik, hogy a mostani teljesítmény tovább fokozható, és tavasszal is a dobogóért harcolnak majd.
A Kisvárda 40-s győzelmet aratott hazai pályán az Újpest ellen a szezon utolsó fordulójában. A várdaiak ezzel ideiglenesen egy helyet léptek előre, a lila-fehérek nyeretlenségi sorozata hétmeccsesre nőtt, október 10. óta mindössze egyetlen pontot szereztek a bajnokságban.
Ugyan Endricket már tavaly decemberben leigazolta a Real Madrid, az ifjú futballista csak 2024 nyarán csatlakozik az együtteshez. Ennek ellenére a brazil bajnokság befejezte után ellátogatott jövőbeli társaihoz.
A Kisvárda 4–0-ra kiütötte az Újpestet az OTP Bank Liga 17. fordulójában. A mérkőzést követően a főszereplők értékeltek az M4 Sport riporterének, Martí Zoltánnak.
A Kisvárda 4–0-ra nyert szombaton a vendég Újpest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga idei utolsó, 17. fordulójában, gólzáporos sikerének köszönhetően pedig elmozdult a sereghajtó pozícióból.
A szektorok megteltek a Tüskecsarnokban, a képlet pedig nagyon egyszerű volt miután Dánia 51-re legyőzte Japánt a nap első mérkőzésén, így a magyar válogatott győzelme esetén bent marad a divízió 1/A-csoportban az U20-as korosztályban.
A mérkőzés 60. percében, 1–1-es állásnál felfüggesztették a Bournemouth – Luton Town angol bajnokit, miután pillanatokkal korábban - minden előzmény és előjel nélkül - összeesett a pályán a hazaiak csapatkapitánya, Tom Lockyer.
Sikerült a bennmaradás a divízió I/A-osztályban a magyar junior jégkorong-válogatottnak, miután a szombati zárófordulóban 4-0-ra legyőzte a francia csapatot, a japánok pedig kikaptak a dánoktól.
Drámai körülmények között mentett pontot a címvédő Manchester City otthonában a Crystal Palace az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának szombati játéknapján. A Chelsea és a Newcastle United magabiztosan nyert.
Félbeszakadt a Bournemouth-Luton Town mérkőzés az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában, mivel a vendégek csapatkapitánya, Tom Lockyer összeesett a pályán.