Thierry Neuville sajnálja, hogy Kalle Rovanpera jövőre csak részmunkaidőben fog versenyezni a WRC-ben, szerinte ez arra utal, hogy valami valóban nincs rendben a WRC-ben.
A két BL-döntő rendezőjét jövő májusban jelenti be az UEFA. Magyarország mellett csak Olaszország adott be hivatalos pályázati anyagot a megadott határidőig.
Toto Wolff a szurkolók hazaküldését majd az általuk indított pert sem tartja akkora tényezőnek, hogy hibaként rója fel az F1-nek a vegasi futam kapcsán.
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke elárulta, nem alakult ideálisan a versenyzőkkel való tárgyalás a szerződésekről, ugyanis nem részmunkaidős versenyzőket szeretett volna a csapatban.
A Toyota kétszeres világbajnoka jövőre hátralép egyet, ami példával szolgálhat Max Verstappen előtt arra, hogy nem ördögtől való tartani egy kis szünetet.
December 6-án, vagyis Mikulás napján ülésezik 2023-ban utoljára a Motorsport Világtanács (WMSC), melyen kiderülhetnek a különböző szakágak naptárjai, valamint, hogy miként igyekeznek megmenteni a 2024-es WRC szezont.
A november 15-i határidőre benyújtotta hivatalos pályázati anyagát a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) az európai szövetséghez (UEFA) a 2026-os vagy a 2027-es Bajnokok Ligája-döntő megrendezésére.
Milyen társadalmi, gazdasági hatása lehet a nemzetközi sportesemények rendezésének és a sportban elért sikereknek, továbbá a sportdiplomáciai sikereknek? Erről készített elemzést az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány. Az InfoRádióban Németh Viktóriát, az alapítvány kutatóját kérdezték.
Első alkalommal beszélt részletesen az 1990-es és a 2000-es években a kerékpársportot átható doppingolásról a Stern magazinnak adott interjúban Jan Ullrich, aki 1997-ben az első és máig egyetlen német győztese lett a Tour de France országúti körversenynek.
A Ferencváros hazai környezetben lehengerlő játékkal, 20-6-ra nyert a szerb Crvena zvezda ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek 5. fordulójában.
A második kalapba került a válogatott, ilyen jó helyen még sosem indultunk neki a csoportkörnek. Ellenfélnek jöhet például a francia–olasz–horvát trió, de a német–szlovén–görög is. A románokat és az osztrákokat viszont tuti nem kaphatjuk első körben.
Dárdai Márton még nem döntötte el, hogy a magyar vagy a német felnőtt válogatottban akar szerepelni, a szövetségi kapitány kijelentette: ő nem fogja győzködni a játékost.
A győzelmek, szakaszgyőzelmek és az élen eltöltött szakaszok számában is a Toyota versenyzői zártak az élen, csupán a dobogók számában tudott Thierry Neuville partiban lenni a japán gyártó versenyzőivel.
Két napja világsztárként ünnepli a Montenegró ellen másfél perc alatt duplázó Szoboszlai Dominikot a hazai mellett a nemzetközi sajtó is. A 23 éves játékosról, a magyar válogatott sikeréről, valamint a honi labdarúgás jelenéről és jövőjéről beszélgettünk a fociszakértővel.
Kedden lezárult a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozata, melyből húsz válogatott - köztük a magyar - csatlakozott a házigazda Németországhoz. Az olaszok a negyedik, azaz a leggyengébb kalapba kerültek, de ki is szeretne ellenük játszani?
Ahhoz képest, hogy a nyilvánosság részéről mennyi kritika érte előzetesen a Las Vegas-i Nagydíjat, a mezőny többsége nem érezte túlzónak a felhajtást, sportemberként elfogadhatónak tartották a show és a sportérték arányát.
A világbajnoki címvédő argentin labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte az ősi rivális Brazíliát Rio de Janeiróban, a dél-amerikai vb-selejtező legutóbbi játéknapján, de a meccset beárnyékolta a rendőrök és a szurkolók összecsapása a kezdés előtt.
Kedden lezárult a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozata, melyből húsz válogatott - köztük a magyar - csatlakozott a házigazda Németországhoz.