Jacques Villeneuve szerint George Russell a siker hullámain lovagol, míg Lewis Hamilton próbál nem megfulladni. Míg Max Verstappen és Charles Leclerc az első helyért küzdött, addig a Mercedes fiatal versenyzője a 11. helyről rajtolva az 5. pozícióig jutott. A brit pilóta eredményéhez a Safety Car is hozzájárult, mivel “ingyen” cserélhette le haszná
Két hét híján egy évtized telt el, amióta Böde Dániel utoljára tétmeccsen megzörgette a Fradi hálóját! Szinte napra pontosan 10 éve, 2012. május 26-án történt, hogy a csatár legutóbb a Ferencváros kapujába talált (akkor is a Paksnál szerepelt), s ha a szerdai kupadöntőben sikerül megtörnie a negatív szériát, az akár történelmi kupagyőzelmet is érhe
Három, párosban elért WTA-világbajnoki cím és négy Grand Slam-tornagyőzelem után Babos Tímea könnyeivel küszködve ünnepelte a floridai Bonita Springsben rendezett salakpályás női teniszversenyen a japán Hibino Naóval aratott sikert.
Lewis Hamilton egy sor rekordot köszönhet a Mercedes elmúlt évekbeli remeklésének, de a jelek szerint a német márka Forma–1-es istállójának idei kínlódása egytől meg is foszthatja.
Az UEFA végrehajtó bizottsága ma Bécsben jóváhagyta a nemzetközi kupasorozatok 2024–2025-ös idényére vonatkozó végleges formátumot. Eldőlt, hogy az eddigi csoportszakasz helyett bevezetésre került az úgy nevezett svájci rendszert.
A második helyen álló FC Barcelona magabiztos, 3-1-es győzelmet aratott a Celta Vigo ellen kedden késő este a spanyol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában.
A Horvát Rally nagyon nehéz körülményei között a Toyota Gazoo Racing két versenyzőjének, Takamoto Katsutának és Elfyn Evansnek az esetében is láthattuk az élő közvetítésben, hogy kikapcsolták a hibrid rendszert, mely plusz erőt biztosít az autó számára. Az okot Tom Fowler, a Toyota műszaki igazgatója magyarázta el. Horvátországban az utóbbi évek e
Hetvenöt napig forgatták, 100 perces izgalmas, feszült mozi lett Hosszú Katinka dokumentumfilmje. A vetítés után a bajnoknő elárulta, nyáron lesz esküvője vőlegényével, Mátéval. Katinka édesapja repes a boldogságtól.
Április 18-án születtek ikrei Cristiano Ronaldónak és feleségének, Georgina Rodrígueznek, kisfiuk azonban tragikus körülmények között elhunyt. Kislányuk szerencsére egészséges, Rodríguez pedig tündéri fotók kíséretében a baba nevét is elárulta.
A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője. A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével. Miamiban ezt mégis a futamgyőztes Max Verstappen érdemelte k
Sébastien Ogier akár rekorder is lehet a Portugál Rally történelmében, azonban a nyolcszoros világbajnok jól tudja, a kihagyott két verseny után ismét tanulnia kell autóját, melyet először fog murván vezetni. A nyolcszoros rally világbajnok, Sébastien Ogier utoljára a januári Monte-Carlo Rallyn indult WRC futamon, majd kihagyta a svéd és horvát ve
Bár az IndyCar két márkája közül az egyik japán, a mezőny 2011 óta nem versenyzett a felkelő nap országában. Akkor Motegi épített pályája volt a helyszín, miután egy földrengés megrongálta az ovált. „Most már jópár éve nem volt olyan megbeszélésünk, ami a Japánban való versenyzésről szólt volna. – jelentette ki Mark Miles, a Penske Entertainment
Valtteri Bottas szemlátomást felszabadultabb, mióta a Mercedesől átigazolt az Alfa Romeóhoz. Ezt mintegy kihangsúlyozván, ma reggel (legalábbis magyar idő szerint reggel) ismét megvillantotta fehér hátsóját. Azért ismét, mert egyszer már “bejárta” az internetet és mémmé vált Bottas feneke, miután a 2021-es Drive To Survive-ban (3. évad) tűnt fel, s
Idén 50 éves a Rally Világbajnokság, ez alkalomból pedig a Portugál Rallyn nagyszabású ünnepség lesz, ahol a múlt nagy versenyzői és autói is tiszteletüket teszik. A Rally Világbajnokság ilyen néven 1973-ban lett először kiírva, így idén ünnepli 50. születésnapját, ami alkalmából nagyszabású ünnepség lesz a Portugál Rallyn, ahol Walter Röhrl, Ari
Noha a hivatalos bejelentés még várat magára, megszületett a megállapodás a klubok és a játékos között: a norvég csodacsatár a nyáron a Borussia Dortmundtól a Manchester Cityhez igazol.
Robert Reid, az FIA sportért felelős elnökhelyettese elmondta, hogy “nagyon támogatná“, ha a Le Mans-i 24 órás verseny és a Forma-1 közötti időpontütközés elkerülhető lenne, tekintettel a francia hosszú távú klasszikus jövő évi századik futamára. Az idei Le Mans, amely visszatér a hagyományos június közepi időpontjához, 2016 után újfent ütközik a b
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) főtitkára bejelentette, a szervezet bécsi végrehajtó bizottsági ülése véglegesítette a 2024-2025-ben induló Bajnokok Ligája új rendszerét. Az átalakítása egyértelmű célja, hogy gátat szabjon a Szuperliga megvalósításának.
Lando Norris úgy véli, az erősorrendben jelenleg az Alfa Romeo és a Mercedes mögött állnak. A McLaren idei teljesítménye elég pályafüggő. Ausztráliában mindkét autó pontot szerzett, míg Imolában a dobogó harmadik fokára is felfért a brit pilóta, ám Miamiban ismét szenvedtek. A 22 éves versenyző Pierre Gaslyval ütközött össze, míg az ausztrál nem sz
A bajnokság második versenyén kapcsolódott be a rallycross STC-2000 kategóriájába ifj. Ficza Ferenc, aki első versenyén rögtön győzelemmel mutatkozott be. „Várakozáson felül sikerült a hétvége. Nem gondoltam volna, hogy azonnal fel tudom venni a versenyt az élmezőnnyel. Ez a szezonra nézve is nagyon pozitív, de persze még meglepődhetünk. Az első lé
Folytatódik a rangos kerékpárversenyek országjárása: a Giro d’Italia három magyarországi szakasza után, szerdától a legnagyobb magyar országúti körverseny mezőnye tesz meg 905 kilométert csodás tájakon.