Brackley – A Mercedes korábbi sikerszériája az idén megtört. A 2022-es radikális szabálymódosítás után a német Forma–1-es istálló csak szenved, nem sikerült jól az idei autó. A fő gondot a kocsi stabilitása, pattogása okozza, ami miatt nem hozhatja a papíron benne rejlő teljesítményt.
Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke úgy véli, az FIA csak a szabályokat akarja betartatni az ékszerek terén is. Niels Wittich, Ausztráliában porolta le az ékszerekről szóló regulát és hirtelen megkérte a versenyzőket arra, hogy tartsák be a szabályban foglaltakat. Így az autóban meg kellene szabadulniuk a fülbevalóktól, gyűrűktől és piercingektől
Tíz év után újra Lisztes Krisztián cseleinek, passzainak, indításainak tapsolt a Fradi-tábor NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzésen. Ugyan nem a régi nagy kedvencnek, ő már 45 éves, s ma már csak maximum az öregfiúk-bajnokságban láthatjuk, hanem a fiának, aki 17 éves, s a hétvégén a Gyirmót ellen bemutatkozott a Ferencváros első csapatában.
Az EA vezetői elmondták, bíznak abban, hogy a Forma-1-es játékuk – kezdve az F1 22-vel – folyamatosan fejlődni fog az elkövetkező években. Miután az Electronic Arts még 2021 februárjában 1,2 milliárd dollárért megvásárolta a brit Codemasters versenyjáték-fejlesztőt, a közelgő EA SPORTS F1 22 játék az első olyan Forma-1-es cím, amelyben a redwoodi s
Felcsút – Furcsa fordulatokra képes a futball: néhány hónapja aligha hitték volt a Budapest Honvéd szurkolói, hogy a bennmaradást megünneplik, mégis így történt vasárnap. A csapat idegenben 2-1-re verte a Puskás Akadémiát, így megőrizte élvonalbeli tagságát, az MTK viszont a DVSC elleni 3-0-ás győzelme ellenére búcsúzott.
Christian Horner szerint igazságtalan lenne az, ha 10 istállónak kellene fizetnie egy új csapat érkezése miatt. Az Andretti Global nyilvánosan bejelentette, hogy 2024-től csatlakozni kíván a száguldó cirkuszhoz. Bár az amerikai vállalat lelkesen vetné bele magát a sportágba, a leendő versenytársak közül nem mindenki örülne az új alakulatnak. A Red
Egykor tízezrek tapsoltak neki, csodálták cseleit, dicsérték megmozdulásait, éljenezték, éltették vagy épp szidták egy-egy elrontott gólhelyzet után. Eszenyi Dénes remekléseit ma már ritkábban emlegetik, ám van a családban egy másik Eszenyi (nem a színésznő, Enikő), akit tízezrek követnek nap mint nap az interneten.
Valtteri Bottas elmondta, semmi személyes “ellentét” nincs közte és George Russell között. Tavaly a finn versenyző még a Mercedest erősítette, ám a csillagosok úgy döntöttek, hogy megvállnak a nastolaitól. A helyére a Williamsben vitézkedő fiatal brit pilótát ültették. Az új korszakban az Ezüst Nyilak előnye eltűnt, míg az Alfa Romeo a középmezőnyb
Nem talált legyőzőre Kurt Busch a NASCAR Kupa sorozat kansasi versenyén. A 23XI Racing veteránja pályafutása 34. sikerével majd’ 1 éves nyeretlenségi szériájának vetett véget. Az idei szezon 13. versenyének első sárga zászlójára nem kellett sokat várni, hisz Chase Briscoe megforgása miatt már a 6. körben lassítani kényszerült a mezőny. A rajtelsősé
Bár az F1-ben a Renault erőforrásait célozták meg, az Andretti egy rivális márka, a Porsche hajtásláncát használják majd a Formula E-ben. Újabb darab került a helyére a Gen3-as autók első évére: a BMW korábbi gyári csapata, az Andretti a jelenlegi mezőny egyik élcsapatának partnere lesz. Az egyezség azonban csak két szezonra szól, 2024 nyaráig. Az
A Kanári-szigetek Rally első napján volt némi navigációs probléma Herczig Norbert és Igor Bacigál között, amelyet a sofőr a célba érés után élő adásban szóvá is tett. Az okokról a Rallye Rádió podcastjában beszélt az MRF Team magyar pilótája. “Nem igazán emlékszem pontosan – mondta Herczig Norbert. – Az itiner feldolgozásánál volt egy kisebb hiba,
Úgy tűnt, az utolsó forduló FCSB–CFR mérkőzése dönt az aranyéremről, de a kolozsváriak egy körrel hamarabb behozhatatlan előnyt szereztek, így nyolcadszor nyerték meg a sorozatot.
A TikTok-on sokszor találni érdekes tartalmakat, olyat viszont kevésbé, amitől tényleg leesik az ember álla. Nos ez a kamion olyan. Sok infót nem tudunk a dologról, de az biztos, hogy egy kamion hátuljára egy igazi sugárhajtású motort szereltek. A TikTok feltöltője szerint kb. 20 percig csinálták az előkészületeket, hogy egyáltalán létrejöhessen ez
A teljesítmény kiegyenlítéső rendszert kritizálta az egyik Porsche-csapat főnöke, miután a márka mindhárom autója a mezőny végéről kezdte az idei DTM szezont. A szombati időmérőn a legjobb Porsche – Dennis Olsen – a 19. lett, mire a három stuttgarti járgány 25 kg súlyengedményt kapott. Bár versenyen aztán már pontokért küzdhettek, és vasárnap is jo
Hiába a hazai pálya, Charles Leclerc, aki a Forma-1-es világbajnokság idei sorozatában vezeti a világbajnoki pontversenyt, egy bemutató versenyen nagyon csúnyán összetörte a Niki Lauda által 1974-ben vezetett Ferrari 312 B3-as modellt, amellyel a legendás pilóta közel ötven éve a világon a leggyorsabb volt.
Az észt Ott Tanak a Rally Világbajnokság legutóbbi, horvát versenyén megszerezte első dobogós eredményét a Rally1-es Hyundaijal. A sikeres szereplést pedig szeretné a 2019-es rally világbajnok folytatni a Portugál Rallyn is. A 34 éves Ott Tanak a tavalyi Finn Rallyt követően állhatott ismét dobogóra az idei Horvát rallyn megszerzett második helyne
A Dallas Maverick könnyedén, 123-90-re győzött a Phoenix Suns otthonában az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának nyugati főcsoport-elődöntőjében, és ezzel 4-3-as összesítéssel megnyerte a párharcot.
Kétkedve viszonyul a Német Nagydíj esetleges visszatéréséről szóló hírekhez Sebastian Vettel. A nála hosszabb F1-es jövőt remélő Mick Schumacher eközben optimista.
Lehet, hogy csak egy készül el belőle, de jelentősen átalakított autóval érkezhet az Aston Martin a Spanyol Nagydíjra, amely a hírek szerint a Ferrari F1-75-ös megoldásait is felvonultathatja. A Spanyol Nagydíj rendszerint az évnek az a versenye, amelyen a csapatok bevetik első nagyobb fejlesztési csomagjukat. Nagy valószínűséggel az Aston Martin i
Az IMSA elnöke augusztusra ígérte a 2023-as versenynaptár bejelentését, a versenyzők pedig kimondták, milyen változtatásokat szeretnének. Az amerikai sportautós sorozat öt kategóriája a négy endurance versenyen kívül csak egyszer, Road Americán osztozik a pályán, így több, mint az esetek felében hiányzik egy-egy osztály a pályáról. Ennek főbb okai
A Messi-Neymar-Mbappé párizsi támadótrióból csak utóbbi fért be a legjobbak közé Franciaországban. Igaz, őt a teljes bajnokság legjobbjának is választották.
A világelső teniszező büszkeséggel sugárzó arccal árulta el, hogy miután Sztefanosz Cicipasz ellen megnyerte idei első tornáját Rómában, hogy hétéves fia élete első komolyabb klubversenyén hasonló sikert ért el odahaza, Szerbiában.
Sergio Pérez nem rég beszámolt róla, hogy nem mindig kíséri el a családja a versenyekre, és bár Miami egészen közeli lett volna a mexikói családjának, felesége és gyermekei otthon maradtak. Ennek oka pedig az volt, hogy felesége, Carola várandós volt, és már nem utazhatott. Mostanra azonban meg is született a legifjabb Pérez, aki az Emilio
Nem kivételezne az orrpiercingjéhez ragaszkodó Lewis Hamiltonnal az FIA elnöke. Elvárja a bajnoktól, hogy ebből a szempontból is példaképként viselkedjen.
A magyar hegymászó pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül mászta meg első nekifutásra a 8516 méteres Lhocét Nepálban. Az eddigi egyetlen magyar sikert ezen a hegyen Erőss Zsolt és Gál László érte el a Magyarok a világ nyolcezresein projekt keretében, 2011-ben.
Shawn Rhoden és Cedric McMillan top versenyzők voltak testépítésben. Mindketten elhunytak, ami miatt sokakban felmerült, hogy doppingszereket használtak. Kathi Béla is komoly szinten űzte a testépítést, vele beszélgettünk a sportot ért kritikákról és sajátosságairól.
Thierry Neuville az elmúlt két versenyen egyaránt dobogón zárt a Rally Világbajnokságon, ezért egy hasonlóan erős teljesítményben bízik a szezon első murvás versenyén is, a Portugál Rallyn. Thierry Neuville a Monte-Carlo Rallyn elért hatodik helyet követően a Svéd Rallyn második, míg Horvátországban harmadik helyen ért célba és a belga versenyző
Érdekes megoldás merült fel az Audi F1-es beszállása kapcsán, hiszen amennyiben találnak is eladó istállót a németek, a Mercedes miatt akkor is komoly problémába ütközhetnek. Továbbra sem eldöntött kérdés, hogy a Forma-1-be 2026-ban a Porschéval karöltve beszálló Audi melyik istállót vásárolja meg, és teszi a gyári alakulatává. Miközben a Porsche e
Charles Leclerc és Max Verstappen eddigi idei küzdelme jelzi, őrségváltás zajlik a királykategóriában. A címvédő örül, hogy fő gokartos riválisai mind utat törtek az F1-es élmezőnybe.
A lengyel csatár a klub címerére tett kezével, könnyes szemmel jelezte, majd később szóban is megerősítette: „Nagyon valószínű”, hogy a szombati volt az utolsó mérkőzése a Bayern München mezében, nem kívánja megújítani a szerződését. Herbert Hainer elnök ugyanakkor úgy véli, a lengyel csatárnak 2023-ig szerződése van, ezért maradnia kell.
Hétvégén rendezték az ARCA Menards Series 4. fordulóját Kansasben, és a Toyota fiataljai – Drew Dollar és Corey Heim – összeütköztek. Az addig domináns teljesítményt nyújtó Corey Heim (20-as autó) az újraindítás után összeütközött Drew Dollar-al (18-as autó). A két versenyző előtte gyönyörű fej-fej melletti párharcot vívott, azonban az eredmény poc
Megpróbáltatásokkal teli hétvégét zárt Rácz Geri a MINI CHALLENGE Brands Hatch-en rendezett fordulóján, de az EXCELR8 Motorsport 16 esztendős pilótája így is büszke lehet a második futamon nyújtott teljesítményére, ahol esős körülmények közepette tíz helyet javított a rajtpozíciójához képest. Nehéz körülmények között rendezték a brit MINI CHALLENGE
Bajnok lett a Fradi, a Kisvárda a második, a Puskás Akadémia bronzérmes, a Honvéd pedig a felcsúti győzelmével megmenekült az NB I-ből való kieséstől. Hogy tetszett az idei szezon: Ön szerint jobb lett a színvonal?