Nem tetszett neki, hogy hazardírozásra kényszerítette a Mercedes, utólag hibásnak vélte a taktikáját is, de Lewis Hamiltont alighanem a George Russell-lel szemben tovább nőtt ponthátránya bosszantotta leginkább Miamiban
A nemzetközi sajtóorgánumok értékelték a Miami Nagydíjat. Max Verstappen az első körökben előre ugrott, majd az első helyet már nem adta ki a kezei közül. Ugyan a Safety Car fázis után Charles Leclerc próbált nyomást gyakorolni holland ellenfelére, ám végül nem tudta megelőzni. A neves lapok így látták a történéseket: La Gazetta dello Sport (Olaszo
Christian Horner igyekezett elhallgattatni azokat a pletykákat, amik Fernando Alonsót a Red Bullba helyezik. A spanyol versenyző szerződése év végén lejár, és nagy valószínűséggel marad az Alpine-nál. Azonban a paddockban érdekes pletykák keringenek. Nemrég a kétszeres világbajnokot még Sebastian Vettel helyére “ültették be” az Aston Martinhoz, mos
Az angol klub a hírek szerint heti 500 ezer fontos fizetéssel a Premier League legjobban kereső játékosává teszi Haalandot, akiért a nyáron életbe lépő 63 millió fontos (75 millió eurós) kivásárlási záradékot fizetik a dortmundiaknak.
Az EOLO-Kometa magyar bringása, Fetter Erik bekerült a nap szökésébe a Giro d'Italia 4., Etnán végződő szakaszán, amelyet korábbi szökevénytársa, a német Lennard Kämna (BORA - hansgrohe) nyert a spanyol Juan Pedro Lópezt (Trek-Segafredo) megelőzve, utóbbi átvette a vezetést összetettben. Fetter végül 65.-ként, a győzteshez képest 12:32 perces hátrá
Az amerikai lapok szerint több klubban is megünnepelte győzelmét Max Verstappen. A holland versenyző általában még a verseny napján hazarepül, ám a napfényes Floridában felfedezte az éjszakai életet. A túrára Martin Garrix (holland DJ) is elkísérte. Az amerikai Miami Herald szerint az ünneplést 2021 világbajnoka a STORY-ban kezdte, majd tovább indu
Egyre közelebb van Madridhoz Kylian Mbappé, vagy azt is mondhatnánk, mind távolabb Párizstól. A Paris Saint-Germain világklasszis futballistája a hírek szerint távozni fog a nyáron a francia fővárosból, a szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a Real Madrid.
A Chevrolet motoros csapatok zsinórban négy győzelemmel és három pole pozícióval olyan lendületben vannak, amilyet az IndyCar rajongói már évek óta nem láttak.
Daniel Ricciardo azzal viccelődött, hogy a Miami International Autodrome olyan kavicsos volt, mint az ausztráliai farmjuk. A versenyzők már pénteken aggodalmukat fejezték ki az aszfalt minősége miatt. Lewis Hamilton egyenesen a brit B&Q barkácsáruház parkolójához hasonlította a felületet. Az ausztrál szerint a panaszkodásuk miatt azt szűrhetik le a
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága kedden jóváhagyta a Bajnokok Ligája 2024–2025-ös idénytől hatályba lépő reformját, és döntött arról, hogyan osztják szét a 32-esről 36 csapatosra emelt BL-főtábla plusz helyeit.
Minden idők legbotrányosabb brazil–argentin futballmérkőzése, a két együttes 2021. szeptember 5-én rendezett világbajnoki selejtezője mindössze néhány percig tartott, s a pótolt találkozó is felettébb furcsának ígérkezik.
Többek között jön a 36 csapatos, egy tabellás főtábla, az úgynevezett svájci rendszerű sorsolás, és az új formula akár még a 24. helyezett is nyolcaddöntőbe juthat.
Szabó Istvánt, a labdarúgó NB II-ben meglepetésre a feljutás küszöbén álló Kecskemét vezetőedzőjét kérdeztük a csapat minden várakozást felülmúló szerepléséről.
Alexander Rossi egy IndyStarnak adott interjúban megerősítette, hogy minden jövőjével kapcsolatos kérdés lezárásra került. Rossi vasárnap az IndyStarnak elmondta, hogy eldöntötte, hol lesz ez a jövő, bár — egyelőre — nem osztja meg az úti célját. “Minden eldőlt a jövő évre vonatkozóan, és ezt a hamarosan be is fogjuk jelenteni” – mondta Rossi az In
– Igazi nagyágyút szerződtetett a magyar férfi hokiválogatott kispadjára másfél évvel ezelőtt a hazai szövetség. Sean Simpson 2020 szeptemberében érkezett hozzánk, és rögtön az első komoly tornáján óriási sikert ért el, a múlt héten a divízió I/A-világbajnokságon felvitte a legjobbak közé, a világelitbe a magyar férfi jégkorong-válogatottat.
Fokozatosan hódítja meg az agglomerációt a különlegesség kategóriától eltávolodva mostanra óriási utat bejárt carsharing, amely a fővárosi mindennapok részévé vált. A piac egyik meghatározó szereplőjének számító SHARE NOW ügyfelei például 8 millió kilométert gurultak Magyarországon a cég piacra lépése óta eltelt három évben, egyre hosszabb ideig é
Hét év után újra és ismét ünnepel a magyar jégkorongsport. A ljubljanai siker után azt még nem tudjuk, hogy Kanada, az Egyesült Államok vagy Finnország csapatával kerülünk egy csoportba, de a magyar játékosok készen állnak arra, hogy a világ legjobbjai között bizonyítsanak. A Magyar Jégkorong Szövetség a szlovénokkal közösen megpályázta a jövő évi
A vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat több 50 év alatti felnőtt nézte az USA-ban, mint a NASCAR Cup Series darlingtoni futamát. A Max Verstappen által megnyert Miami Nagydíj volt a második legnézettebb F1-es futam az Egyesült Államok történetében, 2,07 millióan nézték az ABC és az ESPN műsorán a futamot is. Ebből több mint 700 000 néző