Lewis Hamilton szerint valamilyen formában még vissza fog térni Sebastian Vettel a Forma-1-be. A német versenyző az év végén akasztotta szögre a sisakot, így jövőre már a kanapéról nézheti az eseményeket. A négyszeres világbajnok a csend időszakát akarja élni, és a gyermekeire szeretne elsősorban koncentrálni. Még Vettel sem tudja mihez fog kezdnie
Ronaldo Nazário, azaz a Fenomén már korábban is többször kinyilvánította, hogy nagyon sokra tartja Lionel Messit. A döntő után is ünnepelte az argentin csapatkapitányt.
A 2014-es vb döntőjét – melyet Argentína Németországgal szemben elveszített – még egy grill partyn nézte a családjával, a 2018-as világbajnokságon már a lelátón szurkolt a testvérével, majd megfogadta, a 2022-es tornán már ott lesz hazája válogatottjával. Ott volt, és a 123. percben elképesztő fontos védést mutatott be Kolo Muani lövésénél, majd a
Zak Brown, a McLaren ügyvezetője úgy véli, olyan kritikákat érték őket Daniel Ricciardóval kapcsolatban, amik nem állják meg a helyüket. Az ausztrál versenyző szerződése eredetileg 2023 végén járt volna le, ám a wokingi istálló előbb kiadta az útját. Helyére honfitársa, Oscar Piastri érkezik. A 33 éves pilóta a Red Bullnál talált menedéket, és tesz
A Forma–1 mezőnyét is lázban tartotta a futball-világbajnokság és annak izgalmas döntője. Fernando Alonso nem titkolta, kinek szurkolt, Esteban Ocon veszítő honfitársait méltatta.
Ám van erre is megoldás, utalt Kemény Dénes arra, hogy a franciák rosszul kezdték a mérkőzést. A vasárnapi viadalról a férfi vízilabda-válogatott korábbi sikerkapitányával beszélgettünk.
A gondolat kicsit megmosolyogtató, mégis, a franciák komolyan gondolják: a lengyel Szymon Marciniaknak, aki egyébként a tízes skálán kettest kapott teljesítményéért a L'Équipe-től, nem kellett volna megadnia Lionel Messi második gólját.
Mattia Binotto Ferraritól való távozását sokan várták. Hogy ez jó lesz-e a Ferrarinak, vagy sem, még kérdéses, mindenesetre az új csapatfőnöknek, Frederic Vasseurnek nem lesz könnyű dolga. Mindezek ellenére az egykori F1-es versenyző, Romain Grosjean úgy véli, ha valaki, akkor Vasseur meg tud birkózni a feladattal. Grosjean, 2007-ben Vasseur ASM ne
Akkor kerül vesztett helyzetbe egy „második számú” versenyző Max Verstappen szerint, amikor képtelen elfogadni, hogy a csapattársa egyszerűen jobb nála.
George Russell első Mercedeses éve talán nem alakult az előzetes várakozások szerint, legalábbis az autó erőssége szempontjából. Russell persze nem okozott csalódást, sőt ő szerezte csapata egyetlen futamgyőzelmét is, Brazíliában. A hibrid érában egyeduralkodó német gárda magához képest gyengén kezdte az idényt, többek között a delfinezéssel is küz
Elképesztő időmérős körök, kevés hiba – nem csak Max Verstappen volt képes rá idén, de ő került reflektorfénybe vele. Zak Brown szerint Lando Norrisnak is több elismerés járna, mert nagyon magas szinten teljesít.
A mai napon kezdődik az Esports South European Zone Cup, az FIA legújabb esportversenye. A magyar színeket Tóth Dávid képviseli, aki nemrég kiváló eredményt ért el. A mai napon egy teljesen új virtuális verseny debütál az FIA szervezésében, az Esports South European Zone Cup. A kétnapos eseményen összesen 28 ország pilótái vehetnek részt, amiből 20
Lionel Messi arcára volt írva: tényleg ezt is el kell viselnem az évek óta várt öröme pillanataiban? Lineker, Ballack és társai is felháborodtak a történtek láttán.
Nemrég a Ford F1-be való beszállásáról jelentek meg pletykák, méghozzá elvileg a gyári támogatás nélkül maradt bajnokcsapat, Red Bull csapata környékezte meg őket.