A Budapest Főváros Levéltára és a Ferencvárosi Torna Club gondozásában csütörtökön limitált számban, mindössze 300 példányban megjelent a Tóth Potya István edzésnaplói című kötet.
Kórházba került öngyilkossági kísérlete után a négyszeres világbajnok orosz tornász Alexandra Szaldatova, akit mély vágásokkal a bal karján, súlyos vérveszteséggel szállított el a mentő február 5-én – írja az Eurosport.
A következő szezonban is Danyi Gábor lesz a vezetőedzője a bajnoki és Bajnokok Ligája-címvédő győri női kézilabdacsapatnak, amelynek a 2020/21-es kiírástól Görbicz Anita nemcsak a játékosa lesz, hanem másodedzője is.
Nem mindennapi végjátékot hozott a Puskás Akadémia és a Diósgyőr összecsapása (2-2) a labdarúgó-NB I 19. fordulójában: a hazai pályán játszó felcsútiak a 91. percben kapusuk, Hegedüs Lajos (32) révén mentettek pontot. A vendégcsapat számára duplán bosszantó lehet a kapusgól, mivel a találatot leshelyzet előzte meg.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki határozata szerint elhalasztják az OTP Bank Liga hétvégi 20. fordulójában esedékes, szombat estére tervezett Újpest-Ferencváros rangadót.
Csaknem két év után visszatér az NB I-be Bódog Tamás (49), miután megegyezett a Kisvárda labdarúgócsapatával. A szakember neve az elmúlt hónapokban ugyan a Fehérvár és a DVSC kispadja kapcsán is felmerült, végül a várdai alakulat lett a befutó. Az edző legutóbb a DVTK-t irányította, a diósgyőriektől 2018 áprilisában menesztették, azóta nem volt csa
Hazatért Nikolics Nemanja (jobbra), aki 2015 után futballozhat ismét a magyar élvonalban. A 27-szeres válogatott csatár a Mol Fehérvár FC-hez írt alá, amelyben 2010 és 2015 között már játszott, akkor 149 NB I-es találkozón 87 gólt szerzett. Legutóbb az egyesült államokbeli Chicago Fire-ben focizott, amelynél az elmúlt év végén járt le a szerződése.
Mindenkit megrázott Halgas Tibor (†38) kedd esti halála. Az egykori focista autóbalesetben veszítette életét Budapesten, a Ferihegyi úton. A tragédiát egy felelőtlenül és szabálytalanul előző taxis okozta, akinek jogosítványa sem volt, ugyanis vezetői engedélyét a büntetőpontjai miatt bevonták.
Labdarúgás. A spanyol lapok szerint az argentin szupersztár nagyon jól érzi magát a Barcelonában, az angolok ellenben úgy tudják, a nyáron csak rajta múlik majd, hogy marad-e
Már három forduló lement a labdarúgó Nb I tavaszi szezonjából, lassan véget ér az átigazolási időszak, megkésve tehát, de csütörtökön mégis bejelentették a tél legfajsúlyosabb szerződését.
Eldőlt, elhalasztják a szombat estére kiírt Újpest–Ferencváros derbit, mert a Szusza Ferenc Stadion gyepe játékra alkalmatlan. Más pályán pedig a rendőrség nem vállalta a meccs biztosítását.
Sosem volt még ilyen jó formában Tyson Fury. A korábbi nehézsúlyú profi világbajnok bokszoló a Deontay Wilder elleni visszavágója előtt világhírű szakácsot fogadott maga mellé.