A címvédő New England Patriots kiesett a profi amerikaifutball-liga (NFL) rájátszásának első fordulójában, mivel hazai pályán 20-13-ra kikapott a Tennessee Titanstől.
Rögtön az év elején egyértelművé tette Hosszú Katinka (30), hogy 2020-ban is a csúcsra tör. A háromszoros olimpiai bajnok sportoló jelenleg Dél-Afrikában készül az idei esztendő versenyeire. Ezek közül természetesen kiemelkednek a tokiói ötkarikás játékok, ahol a négy évvel ezelőtti riói viadalhoz hasonlóan aranyérmeket szeretne begyűjteni.
Autóversenyzői karrierje első dakaros szakaszán a 11. helyen ért célba Fernando Alonso (38). A kétszeres Forma–1-es világbajnok pilótának akadt néhány problémája a 319 kilométeres mért szakaszon.
Meghökkentő számokra derült fény a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) friss jelentéséből, amelyből kiderül, hogy hazánkban több profi játékos keresi a kenyerét focival, mint például Németországban.
A jövő vasárnap kezdődő Európa-bajnokságra házigazdaként készülő magyar női vízilabda-válogatott második mérkőzésén is magabiztos győzelmet aratott a Dunaújvárosban zajló nemzetközi torna vasárnapi játéknapján.
Újabb kontinensen mutathatja meg tudását Vadócz Krisztián (34). A 42-szeres magyar válogatott labdarúgó elhagyta a Budapest Honvédot, és nagy valószínűséggel Uruguay sztárcsapatában, a Penarolban folytatja pályafutását. Az együttest 2009-ben az évszázad dél-amerikai egyesületének választották, 52-szeres bajnok, ötszörös Libertadores-kupa-győztes.
Szikrázóan kemény mérkőzésen a magyar férfi-vízilabdaválogatott 14-14-es döntetlent játszott a cuneói torna döntőnek számító utolsó mérkőzésén, s jobb gólarányával megnyerte a viadalt.
A német közszolgálati televízió csatorna oknyomozó újságírói súlyos vádakat fogalmaznak meg az Aján Tamás vezette szövetséggel és a Magyar Antidopping Csoporttal szemben.
A Serie A öt mérkőzésén kívül az angol FA Kupa egyik mérkőzését is élőben nézheti a focikedvelők hétfőn. Folytatódnak a tenisz WTA-tornák, a darts-vb, a négysáncverseny és a Kincsem+.
Súlyos vádakat fogalmazott meg Aján Tamás ellen dokumentumfilmjében az ARD német közszolgálati televíziós csatorna, amely szerint korrupciós ügyek miatt indulhat büntetőeljárás a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnökével szemben. Szóba kerül a Magyar Antidopping Csoport munkája - a MACS visszautasította a vádakat.
Két nagyon komoly hiányzója is lesz a magyar férfi kézilabda-válogatottnak a héten kezdődő Európa-bajnokságon. Gulyás István szövetségi kapitány nem kockáztatja meg a félig gyógyult sztárok szerepeltetését.
A férfiaknál Liu Shaolin Sándor, Michelisz Norbert és Milák Kristóf, a nőknél pedig Csipes Tamara, Hosszú Katinka és Kapás Boglárka került a legjobb három közé.
A férfiaknál Liu Shaolin Sándor, Michelisz Norbert és Milák Kristóf, a nőknél Csipes Tamara, Hosszú Katinka és Kapás Boglárka került a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 62. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazásán. A díjkiosztó gála díszvendége január 16-án a kilencszeres olimpiai bajnok amerikai úszó, Mark Spitz les
A nyári olimpiai játékokra vezető út rögös és szerteágazó, hazánk is több kvalifikációs tornának ad otthont, elsőként mindjárt a hét végén megkezdődő férfi- és női vízilabda Európa-bajnokságnak.