Kézilabda. Tartalékosan, hét újonccal utazott el a magyar férfiválogatott a kvalifikációs Európa-bajnokságra Malmőbe – Már elvárás sincs a csapattal szemben
Elsőként a Real Madrid jutott a Spanyol Szuperkupa fináléjába, miután a szerdai elődöntőben 3-1-ra felülmúlta a kupagyőztes Valenciát a szaúd-arábiai Dzsiddában.
Kiderül, ki csatlakozhat a Real Madrid mellé a Spanyol Szuperkupa fináléjában. Az a hazai televíziók élő sportközvetítéseiben lesz még darts-vb, téli sport, tenisz WTA-tornák, és a kézilabda férfi Európa-bajnokság Horvátország-Montenegró mérkőzését is meg lehet nézni.
Szöllősi-Zácsik Szandra tervei között szerepelt az olimpiai részvétel, 2012-ben és 2016-ban – a válogatottal együtt – ő is lemaradt az ötkarikás játékokról. Idén megragadná az esélyt.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 1999 után nyerne újra Európa-bajnoki aranyérmet. Märcz Tamás együttesének minden esélye megvan arra, hogy hazai pályán érjen fel a csúcsra.
Magyar válogatott focistákkal erősítené meg keretét a Mol Fehérvár. A játékosok kivásárlásához és fizetési igényük kielégítéséhez mélyen a kasszába kell nyúlni.
Az utolsó negyedet hatpontos hátránnyal kezdte a Falco, és bár komoly erőfeszítéseket tett érte, ennél közelebb nem jutott az ellenfeléhez, amely 77-70-re nyert.
Hivatalos Magyar Kupa versenyként amatőr egyéni óriásműlesikló versenyre kerül sor az ausztriai Kreischbergen 2020. január 12-én. A versennyel egyidőben VÖLKL síteszt lesz a kabinos lift felső állomásán.
Csütörtökön ünnepli 99. születésnapját Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornásznő, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, minden idők legeredményesebb magyar tornásznője, a nyári olimpiák legidősebb aranyérmese.
A Len voksolásán a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú a szavazatok 50 százalékát, míg a nyíltvízi szakágban a férfiaknál győztes, világbajnok Rasovszky a voksok 39,2 százalékát gyűjtötte be.
A Mob 140-180 fős magyar csapattal számol Tokióban, és egyelőre hivatalosan 53 kvótánk van. A részvételi helyek zömét még ezután lehet megszerezni, de a célegyenesben bele kell húznunk.
Mindkét sportolót az elmúlt év legjobbjának választotta a vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN). Dobogóra került még Milák Kristóf és Keszthelyi Rita, Vámos Márton pedig negyedik lett kategóriájában.
A huszonöt év alatti átlagéletkorú férfi-kézilabdaválogatottal szemben nem fogalmazott meg hivatalos célkitűzést a szakmai stáb a hét végén kezdődő Eb előtti sajtótájékoztatón.