Az ember nem is hinné, de a harmadik évezredben még nem nyert Európa-bajnoki aranyérmet a férfiaknál a vízilabdázás történetének kiemelkedően legsikeresebb nemzete, Magyarország.
Stieber Mercédesz klasszisát két-két világ- és Európa-bajnoki aranyérem, világkupa-győzelem, három-három Bek- és Len-kupa-trófea, három magyar és két olasz bajnoki cím támasztja alá.
Kezdődik a síszezon. A nagyobb magyarországi és külföldi pályák már kinyitottak, de a legtöbb helyen hó ágyúzni kell – mondta az InfoRádiónak a Sielők.hu alapító főszerkesztője. Wesselényi Andrea felhívta a figyelmet arra, hogy több szlovákiai sípályán dinamikus árképzést vezettek be, vagyis a költségek a forgalomtól függően változhatnak.
A magyarokkal azonos csoportban szereplő orosz válogatott fölényes, 31-2-es győzelmet aratott a szlovák csapat felett a budapesti vízilabda Európa-bajnokság női tornájának vasárnapi nyitómérkőzésén, a Duna Arénában.
A férfi kézilabda válogatott szövetségi kapitánya szerint, ha a hétfői mérkőzésen végig ott tudunk lihegni a világbajnoki címvédő nyakán, akkor lehet esélyünk.
Az ifjúsági női mezőnyben induló Siska Bettina 2000 és 500 méteren is elsőként végzett, a paraevezősöknél pedig Pető Zsolt címét megvédve már negyedszer lett Európa-bajnok
Csehország, Portugália és Svájc győzelmét hozta a vasárnap délutáni program az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában.
A jobbátlövő Balogh Zsolt szerint a magyar férfi kézilabda-válogatottnak hitet és erőt adhat, hogy legyőzte Oroszországot az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, szombaton.
Középhátvédnek jelenleg nem létezik nehezebb bemutatkozás, de Mourinho felfedezettje, Japhet Tanganga remekül helytállt a legfélelmetesebb kortárs csatártrió ellen is.