Zion Williamson, az észak-amerikai kosárlabdaligában (Nba) szereplő New Orleans Pelicans 19 éves játékosa kifizeti az együttesnek otthont adó sportcsarnokban dolgozó személyzet egyhavi bérét.
Az Uefa 55 tagállamából ötben nem fújták le eddig a bajnokságot, ezek közül egyik a magyar. Az Nb I-ben – és az Nb Ii-ben is – zárt kapuk mögött léptek pályára a csapatok.
A döntetlennel a Fehérvár távolodott a Fraditól a 2. helyen, de legalább tartotta a távolságot a 3. Mezőkövesdtől, a Diósgyőr pedig ugyan nem érte utol a 4. Puskás Akadémiát, aligha elégedetlenül utazott haza.
A koronavírus átírta a Forma–1-es versenynaptárat is. Bár a csapatok elutaztak Ausztráliába, a melbourne-i szezonnyitóra, de a szabadedzéseket már meg sem tartották, törölték a hét vége programját, így a nagydíjat is.
A koronavírus miatti bizonytalanság a mogyoródi versenypályára tervezett események megrendezését is befolyásolja, bár a Hungaroring Sport Zrt. egyelőre úgy készül, lesz augusztus első hétvégéjén Forma–1-es Magyar GP.
Gyomorpanasz jellegű rosszullét miatt sorban hagyták el a pályát az ETO FC Győr és a DVSC-DLA fiatal játékosai a szombati U16-os mérkőzésen, amelynek volt olyan időszaka is, amikor mindössze heten tartózkodtak a pályán, írja a Csakfoci.hu.
Gálos Roland (57 kg) és Pribojszki Kata (60 kg) sikerrel vette az első akadályt, előbbi egyetlen győzelemre van az olimpiai kvótától, utóbbinak még két meccset kell nyernie.
Taróczy Balázs aktív diplomata. A tavaly kinevezett barcelonai főkonzul a kapcsolatai révén segített a teqisnek eljutni Rafael Nadal akadémiájára, és odafigyel a fiatal magyar tehetségekre.