Karcásony Gergely kezdeményezi, hogy a júniusban tragikusan fiatalon elhunyt háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóról nevezzenek el közterületet.
Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a Ferencváros játékosainak nagyon koncentráltnak kell lenniük a svéd Djurgarden IF elleni, szerdai BL-selejtezőn, mert a labdarúgó Bajnokok Ligája teljesen más szint, mint a magyar bajnokság.
A Paris Saint-Germain simán, 3-0-ra nyert az idei első BL-elődöntőben Gulácsi Péter és a hajrában pályára lépő Willi Orbán csapata, az RB Leipzig ellen.
Sajtóbeszámolók szerint pedig a tréner kontraktusában szerepel egy kitétel, miszerint ha a katalán klubtól kap ajánlatot, akkor szabadon távozhat posztjáról.
Vasárnap derült ki, hogy a vírus megjelent az egyik játékosnál, emiatt el kellett halasztani a Honvéd elleni mérkőzést. Tesztelésbe kezdtek, most lettek meg az eredmények.
Myrto Uzuni példája mutatja, hogy soha sem szabad feladni az álmainkat. A Ferencváros szélsője három éve még az albán másodosztályban focizott, ma pedig a Bajnokok Ligája-selejtezőben léphet pályára a svéd Djurgarden ellen.
A Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató Paris Saint-Germain jutott elsőként a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába, miután kedden a lisszaboni elődöntőben 3-0-ra legyőzte a magyar válogatott kapus Gulácsi Péter együttesét, az RB Leipziget.
Pucér focizással tiltakoztak Németországban a sportágat eluraló kereskedelmi erők ellen: a játékosok utálják a mezszponzorokat is, így a számokat a hátukra festették.
A kameruni Roger Milla, a francia Laurent Blanc és a magyar Kiss László. A nyolcvanas évek közepén ez a hármas alkotta a francia bajnokságban szereplő Montpellier támadósorát.
A Ferencváros BL-selejtezőt vív, a Lyon és a Bayern pedig elődöntőt játszik. Lesz még atlétika, jégkorong, kerékpár és lóverseny is élőben a sportcsatornákon.
Két alapember, Zubkov és Lovrencsics Gergő is kidőlt a Ferencváros Bajnokok Ligája selejtezőjére készülő futballcsapatából. A Djurgarden elleni mérkőzés esélyeiről a több poszton is bevethető Botka Endrével beszélgettünk.
A Barcelona elleni 8-2-es győzelmet követően a csillagos ég a határ a Bayern Münchennek. A bajor alakulat szerdán este a Lyon elleni labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőben nem csak a finálét veszi célba, hanem a sorozat gólcsúcsával is szemez. Hat gól választja el a rekordtól.
Ma este sok minden eldől a labdarúgó Bajnokok Ligájában: olyan csapat lesz-e a sorozat győztese, amelyik még soha korábban nem nyert, s ezzel párhuzamosan – ugyancsak a kupa történetében először – két francia játszik-e a serlegért? Vagy két olyan klub meccsel majd vasárnap Lisszabonban a trófeáért, amelyik idén a hazai piacát már letarolta?
A Forma–1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdán közleményben jelentette be, hogy a világbajnoki sorozatban szereplő tíz istálló mindegyike aláírta az úgynevezett Concorde-szerződést.