Lionel Messi közeljövője biztosan a Barcelonáról fog szólni, de azt nehéz elképzelni, hogy ott is vonuljon vissza. Egy újabb nagy fordulatnak kellene bekövetkeznie.
A margitszigeti Négy Nemzet úszóviadalán többen azt hangoztatták, Shane Tusup, Hosszú Katinka egykori amerikai férje és edzője több esélyt is kaphatna a bizonyítrásra a magyar kluboktól. Erről kértük ki három szakember véleményét.
Christophe Dubi, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) olimpiai játékokért felelős ügyvezetője szerint szervezetük "óvatosan optimista" a jövő évre halasztott tokiói nyári, valamint a 2022-es pekingi téli olimpia megrendezésével kapcsolatban.
Minden bizonnyal új fejezet kezdődik a Messi-sagában hétfőn: a barcelonai Sport híre szerint a játékos, miután átesett a tesztelésen, hétfőn edzésbe áll a klubnál. Igaz, a válogatott mérkőzések miatt kevés csapattársa várja majd.
A magyarok mellett a határzár miatt ezúttal csak Magyarországon élő külföldiek alkották a mezőnyt, az idei létszám csupán a fele volt a tavalyinak. A futók az ország 730 településéről érkeztek.
Az Alpha Tauri francia versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Olasz Nagydíjat, melyen a címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája egy büntetés miatt csak hetedik lett.