Az egyetlen nemzetközileg jegyzett magyar edző, Sávolt Attila keményen beolvasott a milliárdokból gazdálkodó teniszszövetségnek és a fideszes elnöknek.
Király Gábor 42 esztendősen is alapember a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás együttesében. Édesapjával, Király Ferenccel közösen vezetik a Király Sportegyesületet. A klubhoz szeptemberben csatlakozott a korábbi válogatott kapus fia, Mátyás.
A berliniek a mostani sikerüket megelőzően legutóbb 2009 februárjában tudtak nyerni a Bayern München ellen a bajnokságban, hazai közönség előtt 2-1-re, akkor még Dárdaival a csapatban.
A tavalyi győztes macedón Vardar Szkopje csapatát fogadja a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, szombaton.
Marco Rossi, a magyar fociválogatott szövetségi kapitányától kezdve a Szeged és a Barcelona férfi kézilabdázóin keresztül a hollywoodi színészeken és producereken át rengeteg rajongója van a 21 éves szegedi grafikus Hudi Dánielnek. A srácról már négyéves korában kiderült, hogy igen tehetséges. Először portrékkal foglalkozott, majd áttért a karikatú
Kétéves korában egy, a térdtájékán keletkezett úgynevezett álízület miatt az amerikai Averie Mitchell jobb lábát térd alatt amputálták. Azóta kilenc esztendő telt el, és az oklahomai Hugóban élő lány egyre ügyesebb a tornaszereken, az épekkel azonos anyagerősségű gyakorlatok bemutatására képes. Édesanyja, Kim elmondta, a műtét ellenére négyéve
Noha a harmincas évekbeli sajtó „igazságosan” mindhárom nagy, a Hungária (MTK), az Újpest és a Ferencváros a másik kettő elleni mérkőzését derbiként aposztrofálta, a modern időkre a zöld-fehérek és a kék-fehérek csatájából örökrangadó lett – a derbi pedig a két, a legnagyobb táborral rendelkező fővárosi csapat találkozója. A Fradi–Újpest, vagy éppe
Dárdai Pál vezetőedző szerint mindannyian büszkék lehetnek magukra a Hertha BSC-nél, mivel hazai pályán 2-0-ra legyőzték az eddig veretlenül listavezető, címvédő Bayern Münchent a német labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Öt rajtkocka már pénteken gazdára talált a motorbüntetések miatt – az időmérő Q2-es felvonásában pedig következhet egy lassulási verseny a gumik miatt?
Szinte fel sem lehet állni a tévé elől: a Ferencváros-Újpest mellett lesz madridi és római derbi, a Chelsea a Liverpooollal, a Juventus a Napolival találkozik. Folytatódik a kézilabda BL és a Formula-1 is.
A nők mezőnyében Maráz Zsuzsanna nyerte a Spartathlon elnevezésű 246 kilométeres ultrafutó versenyt. Az Athén és Spárta között 1983 óta minden szeptember utolsó péntekén megrendezett verseny honlapja szerint az esztergomi sportoló 27:4:28 óra alatt teljesítette a távot, és a férfiak közül is csak 16-an tudták megelőzni, köztük volt a negyedik hely
Dárdai Pál vezetőedző szerint mindannyian büszkék lehetnek magukra a Hertha BSC-nél, mivel hazai pályán 2-0-ra legyőzték az eddig veretlenül listavezető, címvédő Bayern Münchent a német labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
A nyáron történt változások nemigen írták át az erőviszonyokat egyik szakágban sem, bár a nőknél a tavalyinál talán nehezebb lesz a Sopron számára a címvédés.
Hiába indult a harmadik helyről, végül pont nélkül zárt a kínai Ningbóban Michelisz Norbert. A BRC Racing Team magyar versenyzőjének Hyundai i30 N TCR-ével még az első körben történt valami, hatalmas füstölés után a boxban fejezte be a versenyt. A mezőny másik két magyarja, a Zengő Motorsportos Szabó Zsolt a hetedik helyről, csapattársa, Nagy Norb
Maráz Zsuzsannának 27 órára, 4 percre és 28 másodpercre volt szüksége az Athén és Spárta közti 246 kilométeres táv megtételéhez. Az esztergomi futó a táv nagy részén vezetett, a második felén nagy előnyt szerzett.
Az utóbbi időben egyre sűrűbben derül fény olyan bűncselekményekre, amelyeket az áldozatok csak utólag hoznak nyilvánosságra. Ez történt most Cristiano Ronaldóval is, akit elképesztő dologgal vádoltak meg.